Ráadásul a zombis mozi második része ötletesen csűri-csavarja kamkorderes és POV-os képeivel az első darab kézikamerás látványvilágát. Továbbgondolja, mondhatnánk, ha ez nem lenne némiképpen ellentmondásos egy zombis filmről szólva.
A film üzlet, nem csupán szórakoztatás. Ha valami beüt mint brand, akkor termékgörbéje is van, érettségi szakasszal, amit ki kell aknázni. Ezért a stabil profit tudatában a [REC] producerei további két rész elkészítését irányozták elő. Ám a Paco Plaza - Jaume Balagueró-szerzőpáros viszolygott a gondolattól, hogy újabb négy évre belecsavarodjon a zombiőrületbe, ugyanakkor azt sem akarták, hogy más rendezők szedegessék fel a forgalommaximalizálás gyümölcseit. Megállapodtak, hogy különválnak: a harmadik epizódot Plaza készíti, és a negyediket majd Balagueró. Okos lányokként benne is maradnak a [REC]-franchise-ban, meg más munkákba is belekezdhetnek. Persze egy minden szitán átlátó kritikus tudja, hogy egy efféle üzleti modell inkább azért jó, mert ha a harmadik rész netán mérsékeltebben szerepelne, könynyebb felkorbácsolni az érdeklődést a következő epizód iránt, hiszen most jön majd az igazi [REC]-rendező, akárki megláthassa...
Balagueró mentesült először a kötelező barcelonai ördögűzés alól, és különutas filmjére, az Amíg alszolra tavaly októberben válthattak jegyet a spanyol nézők. A [REC]3 Génesis idén márciusban került mozikba. Mit vitt el Balagueró a [REC]-ekből, és teljesedett ki Plaza egymagában, amikor már nem kötötték barátjának és rendezőtársának az akadékoskodásai? A legszembetűnőbb, hogy az Amíg alszolban Balagueró feladta a sorozat bravúros formanyelvi játékát egy klasszikus képi világú suspence-ért cserébe. Mégis ütősek a képek, magával ragadó a ritmus, zsigereinkbe mar a kép és hang összhatása. Továbbá elhagyta az önironikus gesztusokat, az apró tréfákat. Halálosan komolyan vette a dolgot. Ezzel szemben Plaza [REC]3 Génesise tele van idézőjelekkel, parodisztikus elemekkel, persziflázsmozzanatokkal. Talán éppen ezért nem kedvelték a zombirajongók. Nem szeretik a karikírozást. Egy véresen vonagló élőhalott komoly dolog.
A két film megközelítően ugyanannyi nézőt vonzott - ez a [REC]3 Génesistől sovány teljesítmény. Azt várták ugyanis, hogy idén ő tornázza fel úgy a spanyol film éves látogatottsági adatát, ahogy tavaly a Torrente 4. Hogy fenntartható legyen az állítás: a spanyol film túl van a krízisen.
Ahogy minden évben készül néhány polgárháborús mozi Spanyolországban, úgy fantomfilmből is termelnek évente párat az ibériai rendezők. (Emlékezetes összecsengése volt a két témának Guillermo del Toro 2001-es Ördöggerince, a lekerekített dolgokat szerető kritikusok bosszantására azzal a sorjával, hogy a rendező mexikói, így a film sem tisztán spanyol.) A legkülönfélébb fantomok tűntek már fel a vásznakon. Hiába, komoly szürreális hagyomány áll mögöttük! A két világ között lebegő szellemektől a pszichésen torzult fantomokon át a szofisztikált, virtuális értelemben vett tévelygőkig minden típusra akad példa. Buuel köpenye jó széles. (A 90-es évek elején Juanma Bajo Ulloa készített pár remek fantomfilmet, majd Alex de la Iglesia kísértetei váltak a legismertebbekké.)
De most csak Guillem Morales 2004-es A fantomlakójáig tekintsünk vissza! Egy magányos mérnök tekintélyes házába hívatlan férfi surran be, sosincs szem előtt, láthatatlan, de mégis érezni a jelenlétét. Társadalmi dimenzióba emelte a témát 2009-ben Sebastián Cordero a Rabiával (Düh): a fantomállását vesztett dél-amerikai vendégmunkás, aki gazdag spanyolok repedező villájának szegleteiben húzza meg magát. A ház izolált hely, ideális a világtól elszakadt bomló elme számára. Ám Balagueró az Amíg alszollal fordít a sablonon. Portás főhőse, César számára a társasház a széles nagyvilág. Nem is az ő kórisméje a lényeg. Balaguerót nem érdekli a személyiségelemzős, profilozós tévésorozatok malomalji pszichologizálása. Azért ilyen César, mert..., úgy választja ki az áldozatait, hogy... Itt a negatív figurák a lakók. Hétköznapi rutinokba merevedett, sajátos zombik. (Metaforikus variánsuk César gyámoltalan édesanyja, ő tud mindent fia cselekedetéről, de képtelen bármit is tenni, hogy megállítsa.) A lakók nem ártanak senkinek, csak sietnek, tesznek-vesznek, ügyet sem vetve a környezetükre. Módfelett zavaró az önfeledt szingli, Clara, aki meg is játssza, hogy érdekli a portás. Mosolyog rá, kedves hozzá. Az észre sem vétel legrosszabb típusa. A leplezett felületesség. Persze lehet úgy tenni, mintha csak mi léteznénk, de ez esetben nem csodálkozhatunk rá a külvilágra, ha nem a mi rugónkra jár. César csupán egy porszem a gépezetben, könnyű lenne észrevenni és kiszűrni a ténykedését, ha nem volnánk a napi megszokásaink rabjai. Mintha elirigyelte volna Balagueró a cervantesi felfordulást, miszerint nem is a búsképű lovag a bolond, hanem a külvilág.
A Mozinet bemutatója
