tévésmaci

Papagájlázadás

  • tévésmaci
  • 2018. szeptember 16.

Film

Amikor Sztupa és Troché létrehozták a kalóz-alapszervezetet, számos remek aktíva segítette a munkájukat, pontosabban a párt munkáját. Ott volt Rőtszakáll kapitány, Feketeszakáll és a szelleme is, Kékszakáll és természetesen Gerő Jenő is, született Grünwald Jenő/Gärtner Sándor (Szőke Szakáll – a szerk.). Játszott a Sakál Vokál. Mindenki biztosan vélte tudni, hogy az ötlet a legfelsőbb vezetéstől jött egyenesen, hogy tudniillik domesztikálni kellene a kalózokat. Először nem értette senki, de Sztupa és Troché vágták, honnan fúj a szél: ez megy most a Szovjetunióban is. Természetesen kurvára nem ez ment, hanem csak egy nagyobb tétel Kalasnyikov ment Ali Nasszer Mohamednek Ádenbe, amit valaki a kalózok felkarolásaként bírt értelmezni, így a csatlós államok habozás nélkül nekiláttak a kalózosításnak. Magyarországon természetesen nem alakulhatott Kalóz Párt, hogy is nézett volna ki, de a Hazafias Népfront nem volt elég, ezért Sztupa és Troché Kőbányán – régi kalózkörnyék, bár szóba jött Paloznak is – ütöttek össze szó szerint egy sejtet. Lengyelországban bezzeg többpártrendszer volt, a szejmbe is beültették őket, képviselőjük ott csücsült mindjárt a parasztpárti kolléga mellett. Na, szóval ott hesszeltek a Patakiban, a sok Szakáll elvtárs meg csak tanakodott, tanulmányozták Pataki István életművét és mártíriumát, amit viszont sajnálatosan hamar sikerült elunniuk, így inkább késhegyre menő (kalózoknál ez kézenfekvő) vita alakult ki a tárgyban, hogy akkor most a pécsi vagy az egri Symphonia a jobb, szemüveges barátom? Az egri vitézek álltak nyerésre (always, mint tudjuk), amikor megérkezett a Központi Bizottság – ránézésre a szükségesnél népesebb – küldöttsége inspiciálni, de jelenlétük nem hozott különösebb változást a diskurzusban, pedig a tagjaik között volt Egri Gyula is, aki régen Egerben volt városi párttitkár, akkor pedig épp a Baranya Megyei Pártbizottság elnökeként volt KB-tag. Miután leadták a kalóztanyán tett látogatásukról igazoló jelentést, a kormány Debrecenbe telepítette a gyártást, s a kalózok átszoktak Sopianae-ra. Mert az szénszűrős.

Pénteken (17-én) a Dardenne testvérek teljes létszámban vezetik elő esti negyed tizenegykor a Srác a biciklivel című, nem is túl régi szakmunkájukat. Olyan magasan jegyzik őket, hogy gondoltam, szólok.

Szombaton megnyitjuk a Nyár Nagy Jackie Brown Hetét! Nem megyek bele a piszkos részletekbe, nagy vonalakban az a helyzet, hogy az ünnepélyes megnyitó ma este nyolckor van a Cinemaxon, de éjjel kettőkor már a Paramount Channelen csodálhatjuk meg az örökbecsű darabot, hogy aztán a hét minden napján szerencséltessen bennünket a mondott két csatornán. A záróünnepség, gálaest és díj­átadó jövő szombaton (25-én) lesz a Dunán, este negyed tízkor. Legjobb színész, legjobb rendező… ezt tán nem adják ki. Aki másra vágyik, az sem marad kapatlan, lesz Django elszabadul is, közelebbről a Mozi+-on, este kilenckor. Ugyanekkor én természetesen A púpost nézem a Film Mánián, mert még öregapám tanította Zsanmarénak a Nevers-féle vágást. Most Daniel Auteuil vitézkedik Lagardère-ként, de ha van kard és köpeny, én annyival beérem. Éjjeli negyed négykor tovább javíthatjuk a franciánkat Leon, a profi segedelmével, aki ugyancsak a Film Mánián ad órákat. Szerintem ne tévézzenek.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.