Schlett István politológus, a 30. Magyar Filmszemle zsûrielnöke
Schlett István: A zsûri maga határozta meg munkamódszerét. Az egész estés játékfilmeket csak a szemlén láttuk, a kísérleti kisjátékfilmek nagyobbik részét megnézhettük elõre képmagnón. Elsõ alkalommal a szemle elõtt találkoztunk egyeztetésre, alatta kétszer, rövidebb idõre: az értékelési szempontjainkat próbáltuk kialakítani, tartózkodva attól, hogy bármiféle sorrendiségrõl beszéljünk, amíg nem láttunk minden filmet - szigorúan ragaszkodtunk ahhoz, hogy mindenkinek mindegyik filmet látnia kell. Kedd reggel anélkül ültünk össze döntést hozni, hogy kialakult közös álláspontunk lett volna a díjakról. A zsûri teljesen szabadon és külsõ befolyástól mentesen hozta meg döntéseit. Ki-ki jegyzeteket készített a filmekrõl, semmiféle osztályozási vagy pontozási rendszert nem alkalmaztunk. Azt a módszert választottuk, hogy végigmentünk a két listán, és ha ötünk közül egyvalaki is jelezte, hogy bármelyik játék- vagy kísérleti filmet tárgyalandónak gondolja díjazás szempontjából, az "továbbjutott". Meg kell mondjam, nem túl sok cím maradt fenn a rostán (lásd Kis lista címû keretes írásunkat - a szerk.). Ezután kezdtük a részletes vitát a filmekrõl és a díjakról. Talán némileg udvariatlan ez a módszer azokkal az alkotókkal szemben, akiknek a munkájánál senki nem szólt, de a feladat elvégzéséhez ezt tartottam racionálisnak. Ki nem mondottan, de arra törekedtünk, hogy ha tudunk, jussunk konszenzusra. Végül is a döntést ilyen alapon hoztuk meg, formális szavazásra egyetlen esetben sem került sor, nem volt kisebbség, sem többség. A döntésekre lelkesen vagy kevésbé lelkesen, de mindenki rábólintott. Elõször a kísérleti kisjátékfilmekrõl beszéltünk, és nem egészen értettük, mit takar ez a kategória: volt itt animáció, ismeretterjesztõ jellegû munka, álriport, "rendes" kisjátékfilm és igazi filmkísérlet - hogyan lehet ezeket összevetni? Szerencsés lenne, ha a jövõben a szervezõk világosabban fogalmaznák meg a kritériumokat. Ezzel együtt gyorsan kialakult az a közvélekedés, hogy ebbõl a csoportból minõségi szempontból Szász János Temetés címû filmje emelkedett ki, bár én magam azt éreztem, hogy a lepusztulás jelzésébõl kevesebb több lett volna. Szász János viszont egyrészt messze túl van a kísérletezésen, neki aligha adhattunk volna olyan díjat, ami a kísérletezést honorálja, másrészt azt sem fedeztük fel, hogy eddigi alkotásaihoz képest új útra lépett volna, tehát ebben az értelemben sem minõsíthettük kísérletinek, amit csinált. Ha adtunk volna díjat, õ kapta volna, de mivel ilyen megfontolások alapján a mezõny legjobb filmjének nem adtunk díjat, másnak sem adhattunk. Lehet, hogy hibát követtünk el, de így tûnt logikusnak.
MaNcs: Arra nem gondoltak, hogy ha Szász Jánosnak - díjnyertes nagyjátékfilmek után - nem volt ciki kísérleti kisjátékfilm kategóriában elindulni, akkor az sem lett volna ciki, ha ilyen díjat kap?
SI: Lehet, hogy neki nem lett volna ciki, nekünk lett volna az, az imént említett logika szerint. A filmekrõl egyébként, nagy átlagban, jó véleményünk volt. Ez vonatkozik a nagyjátékfilmes kategóriára is: szinte minden alkotásban volt valami, a friss látásmód, egy eredeti ötlet, érdekes technikai megoldás, jó alakítás... lehet, hogy ez a kifejezés durva, de nem volt nézhetetlen film, olyan, ahol kényszert éreztem volna, hogy kimenjek a terembõl, mert unom, beteg vagyok tõle. Tényleg úgy gondolom, emelkedõben van a magyar film színvonala, rengeteg tehetség, új nézõpont és világlátás, mesterségbeli tudás jelenik meg, és ha elragadtatva nem is voltunk tõlük, de fölkeltették az érdeklõdésünket - ezért is borzasztóan sajnálnám, ha a gesztusunknak ellenkezõ értelmet tulajdonítanának.
MaNcs: Nagyon rossz üzenet, hogy nem adták ki a legjobb elsõ film díját.
SI: Sajnálom, ha ez jön át, de mi egyszerûen úgy gondoltuk, az lenne a rossz üzenet, ha a számításba jöhetõ elsõ filmek közül akkor is díjaznánk egyet, ha az elvárható mûvészi fegyelem és szellemi koncentráció hiányzik belõle. Közös sajnálkozásunkat fejeztük ki Bollók Csaba filmjével kapcsolatban, amiben sok lehetõség kihasználatlanul maradt. Úgy gondoltuk, akkor küldünk jó üzenetet, ha figyelmeztetünk arra, hogy a szakmai tudás, a jó ötlet önmagában nem elégséges a magas színvonalú mûalkotás megszületéséhez, több elmélyültségre, komolyabb csapatmunkára lenne szükség. És ugyanezt megismételhetem a nem elsõ filmes kategóriával, a fõdíjjal kapcsolatban.
MaNcs: Az nem merült föl a zsûriben, hogy létezik ugyan elvárható mûvészi színvonal, de az adott mezõnyben is lehet legjobbat hirdetni, ahogy egy magasugróversenyen sem feltétlenül csúccsal nyer a gyõztes, hanem a legmagasabb ugrással?
SI: A zsûri filmszemleként és nem versenyként fogta fel ezt a rendezvényt, saját feladatunkat pedig nem versenybíróiként. Ez nem olyan esemény, mint az Oscar-díj, amit valaki mindenképp megnyer, hanem a magyar film szemléje. Elsõdleges funkciója, hogy bemutatja a magyar filmtermést, kapcsolatot teremt a közönséggel, és alkalmat ad a szakma találkozására, a verseny ebbõl adódóan másodlagos. A másik dolog, ami talán önellentmondásnak tûnik: egy gyengébb mezõnyben talán több díjat adtunk volna ki. Ismétlem, emelkedni látjuk a magyar filmgyártást, ezért gondoltuk úgy, hogy a színvonalat emelni kell. Ha már ebbe a buta hasonlatba belemegyünk: ha a kezdõ magasságot nem ugorja át senki, akkor nincs díj. Nem feltétlenül kell kiadni díjat, és nem is ez az elsõ eset, hogy magyar filmszemlén nem adtak ki fõdíjat.
MaNcs: Gondoltak arra, milyen lesz ennek a fogadtatása?
SI: A magam részérõl nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz fogadtatása lesz a döntésnek, de a várható visszhang nem volt szempont. Nem érzem magam kellemesen, mert ezek szerint félreérthetõ volt az üzenetünk, és ezt borzasztóan sajnálom, de ma is vállalom. Ha szabad még egy szubjektív megjegyzést: nem tiltakoztam volna, ha a Simon mágus fõdíjat kap, de a vitában fölmerültek olyan szempontok, amelyek alapján én magam is elálltam attól, hogy a fõdíj kiadása mellett kardoskodjak. Úgy fogtuk fel a zsûri feladatát, hogy nekünk kizárólag a minõség alapján kell elbírálnunk a filmeket. Ennek során nem voltunk tekintettel egyéb - más nézõpontból legitim - szempontokra. Én nem propagandistának szerzõdtem. Amikor a producer számon kéri rajtam, hogy ezzel a döntéssel ártottam a filmje eladhatóságának, az az õ szempontja, nem az enyém. Ez két külön dolog. Ugyanígy külön dolog, ami szintén elõjött a záróünnepségen és azóta is, hogy nem voltunk tekintettel a magyar filmgyártás sanyarú helyzetére, hogy nem szeretjük eléggé a magyar filmet. Ezzel kapcsolatban változatlanul úgy gondolom, hogy nekem mint az ELTE jogi kara politológiai tanszékén dolgozó politológusnak, akit zsûritagnak kértek föl, e minõségemben nem feladatom a magyar filmgyártás sanyarú helyzetének szempontként való figyelembevétele. A zsûri feladata nem a filmesszakma érdekvédelme, ilyen típusú érv nem is hangzott el a vitában. Jobb a magyar film annál, semhogy a citromra azt mondjuk, hogy magyar narancs. Ne alázzuk meg a mûveket ahhoz képest szempontokkal. Életem nagy részét olyan rendszerben éltem le, ahol mindent ahhoz képest kellett mérni. Ennek a megszûnése számomra a rendszerváltozás egyik legnagyobb hozadéka. És ha mondjuk az említett szempontok alapján elõzetesen föl akartak volna készíteni a zsûrizésre, akkor el sem vállalom. Aki engem fölkért - egyébként a filmmûvészszövetség -, az számíthatott arra, hogy saját értékrendemet, világlátásomat fogom mûködtetni. A zsûri öt szuverén személyiségbõl állt, gondolom, a többieket is ilyen megfontolások vezették. Mindenki nyitott és meggyõzhetõ volt, de senki nem telepedett rá véleményével a testületre.
Szõnyei Tamás
Kis lista
A játékfilmes zsûri - Almási Tamás filmrendezõ, Kovács András Bálint filmtörténész, Schlett István politológus, Szabó Gábor operatõr, Szemadám György festõmûvész-író - ülésén a díjak eldöntésénél szóba került mûvek (* = elsõ filmes):
Bollók Csaba: Észak, Észak*
Enyedi Idlikó: Simon mágus
Grunwalsky Ferenc: Visszatérés
Kamondi Zoltán: Az alkimista és a szûz
Koltai Róbert: Ámbár tanár úr
Pohárnok Gergely-Hazai Attila: Cukorkékség*
Salamon András: Közel a szerelemhez
Szõke András: Három
Tímár Péter: 6:3
Can Togay: Egy tél az isten háta mögött
A kísérleti kisjátékfilm kategóriájában szóba került:
Gyõrik Mihály: Keresztutak
Pólik József: Lamm
Szász János: Temetés
Daniel Young: Roarsch
Az eredmény
Játékfilmek:
A legjobb rendezõ: Enyedi Ildikó (Simon mágus)
A legjobb operatõr: Máthé Tibor (Simon mágus)
A legjobb forgatókönyv: Salamon András (Közel a szerelemhez)
A legjobb nõi színész: Csere Ágnes és Varga Klára (Grunwalsky Ferenc: Visszatérés)
A legjobb férfi színész: Andorai Péter (Simon mágus) és Eperjes Károly (Can Togay: Egy tél az isten háta mögött; Tímár Péter: 6:3)
A Nemzeti Kulturális Alap különdíja és a Pesti Mûsor díja a várhatóan legnépszerûbb filmért: 6:3 (Tímár Péter)
Nem fikciós filmek:
A legjobb film: Tölgyesi Ágnes: Pipacsok; Forgács Péter: A dunai exodus
A legjobb rendezõ: Zelki János (Játék az egész)
Különdíj: Csuhás Sándor operatõr (Muhi András: Koko; Kisfaludy András: Elszállt egy hajó a szélben - KEX); Gyarmathy Lívia (A mi gólyánk); Mihályfy László (Igazságtétel)
A nem fikciós filmek zsûrije: Gazdag Gyula filmrendezõ (elnök), Dér András filmrendezõ, Schubert Gusztáv filmkritikus
A külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díja: Jancsó Miklós: Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten
A fõiskolások Nyakkendõ Díja: Simó Sándor, Kende János
