Szegényebb színház (Jerzy Grotowski halála után)

  • Tálas Péter
  • 1999. február 4.

Film

Január 14-én reggel az olaszországi Pontederában meghalt egy szakállas pasas. Egy lengyel. Egy színházi rendező. 65 éves volt, és már hosszú hónapok óta igen súlyos beteg. Ez a szakállas pasas, orrán egy a 60-as évekből ittfelejtett fekete keretes SZTK-szemüveggel, a XX. századi színházművészet talán legnagyobb hatású alakja volt. Olyan figura, aki már életében legendává vált, pedig alig több mint tucatnyi rendezés fűződik a nevéhez. Jerzy Grotowskinak hívták.
Január 14-én reggel az olaszországi Pontederában meghalt egy szakállas pasas. Egy lengyel. Egy színházi rendező. 65 éves volt, és már hosszú hónapok óta igen súlyos beteg. Ez a szakállas pasas, orrán egy a 60-as évekből ittfelejtett fekete keretes SZTK-szemüveggel, a XX. századi színházművészet talán legnagyobb hatású alakja volt. Olyan figura, aki már életében legendává vált, pedig alig több mint tucatnyi rendezés fűződik a nevéhez. Jerzy Grotowskinak hívták.

A magyar sajtó lekésett Grotowski halálhíréről. Miközben a párizsi Liberation három kolumnát, de még a Le Monde is egy teljes oldalt szentelt emlékének, s hosszú nekrológot jelentetett meg róla a The New York Times (most nem is beszélve az olasz és lengyel lapokról), a magyar napilapok kulturális rovatának szerkesztői - egyetlen kivétellel - még kishírnek sem minősítették a színháztörténeti mérföldkőként emlegetett Apocalypsis cum figuris rendezőjének halálát. Pedig esetében reméltünk egy-egy nekrológot, néhány flekkes megemlékezést, esetleg interjút egy színháztudorral a Grotowski-féle "szegény színházról"; hogy színházi módszerét - elsősorban színészvezetését - az európai és a magyar színházi világ olyan egyéniségei tanulták és formálták tovább, mint Eugenio Barba, Peter Brook vagy Halász Péter; hogy 1968-ban megjelent munkája (Toward the Poor Theatre) a 70-es években

a színházi avantgárd bibliája

volt; s hogy minden valamirevaló XX. századi színháztörténet oldalakat szán munkásságának... Szóval ilyesmiket...

Persze lehet, hogy gondolatban sokan már korábban eltemették. Ennek látszatát egyébként ő maga is táplálta, hiszen már a hetvenes évek közepén eltávolodott a színháztól; a Work Center of Jerzy Grotowski and Thomas Richard 1985-ös megalapítása óta pedig csak ritkán és rövid időre mozdult ki pontederai remeteségéből; egy szűk szakmai-baráti csoporttal vette magát körül, így szinte elérhetetlen volt. A nyilvánosság előtt utoljára pont egy évvel ezelőtt a párizsi College du France-ban szerepelt, amely 1997 januárjában professzorává választotta. Előadást tartott - s ezt nem bízhatta állandó dublőrére, Thomas Richardra, mint a toscanai Arany Pegazus-díj átvételét -, már csak azért sem, mert ekkora megtiszteltetés Grotowskit megelőzően mindössze egy lengyelt ért: az illető 144 éve halott, és Adam Mickiewicznek hívták...

Jerzy Grotowski 1933. augusztus 11-én Rzeszówban született. A második világháború alatt egy Rzeszówtól 20 kilométerre fekvő Nienadówka nevű faluban élt, s mivel apja végleg külföldre került, a két Grotowski fiút - Jerzyt és az atomfizikussá lett Kazimierzt - tanítónő anyjuk nevelte. Emilia Grotowska okos és toleráns személyisége és a nienadówkai gyermekévek Grotowski egész életére meghatározó élményt jelentettek. Itt olvasott először az indiai kultúráról és vallásról, itt ismerkedett meg a népszokásokkal, s itt bűvölte el először az Evangélium szövege és Krisztus alakja, melyek később olyan fontos színházi munkákhoz juttatták el, mint az Akropolisz, Az állhatatos herceg vagy a már korábban is említett Apocalypsis cum figuris.

1951-55 között színészetet tanul a krakkói Állami Színművészeti Akadémián, majd 1955-56-ban rendezői stúdiumot végez Moszkvában az Állami Színházművészeti Főiskolán. Elsősorban a XX. századi orosz színház legnagyobb reformereinek (Konsztantyin Sztanyiszlavszkij, Vszevolod Meyerhold, Jevgenyij Vahtangov, Alekszandr Tairov) munkáit tanulmányozza, majd visszatér Krakkóba, s 1960-ra fejezi be a rendezői szakot.

Rendezőként

1957-ben debütál a krakkói Régi Színházban, Ionescu A székek című darabjával. Bár 1950-ben még az indiai filozófiáról tart előadásokat, az 1956-os lengyel fordulat idején már ismert radikális ifjúsági vezető, majd belép a Lengyel Egyesült Munkáspártba, s tagja marad egészen 1982-ig, amikor végleg elhagyja Lengyelországot.

Tényleges színházi karrierje 1959-ben kezdődik, amikor az irodalom- és színházkritikus Ludwik Flaszennel átveszi egy kis vidéki színház, az opolei Teatr 13 Rzedów művészeti vezetését. Alig öt esztendő alatt egy olyan kísérletező, új kifejezőeszközöket kereső, a fizikai és hanggyakorlatokban, a test szoborszerűségében rejlő színházi lehetőségekre koncentráló társulatot hoznak létre, amelynek szinte valamennyi premierjét - Orfeusz (1959), Káin (1960), Faust (1960), Siakuntala (1960), Õsök (1961), Kardian (1962), Akropolisz (1962), Doktor Faustus tragikus története (1963), Tanulmány Hamletről (1964) - számon tartotta az európai színházi szakma. Grotowski ezekben az években dolgozza ki sajátos színházi módszerét, a gazdag színházak apparátusáról lemondó, a színészi munkára koncentráló, az Európán kívüli rituális színházak gyakorlatából és a középkori európai színjátszás szellemiségéből kiinduló, úgynevezett szegény színházat. Társulata, melynek saját színházi világot felépíteni törekvő előadásait az 1960-as évek elejétől Európa számos színháztudora és rendezője is felkereste (többek közt Eugenio Barba és Peter Brook), 1962-ben felveszi a Teatr Laboratorium nevet, ezzel is kifejezve színházi kísérleteik tudatosságát.

Jóllehet a Teatr Laboratorium 1964-ben már Európa-szerte ismert, mégis a felszámolással kell szembenéznie. Opole provinciális lengyel kisváros, s a vidéki párt- és tanácsi apparátus nehezen tolerálja Grotowski valóban komoly vitákat gerjesztő színházi kísérleteit. Végül Wroclaw menti meg a társulatot, s biztosítja a Teatr Laboratorium elhelyezését egészen annak 1984-es önfelszámolásáig.

Wroclawban

születnek meg Grotowski leghíresebb - a világ számos színpadán is bemutatott - alkotásai: az Akropolisz új feldolgozása (1964), Az állhatatos herceg (1965), valamint a Biblián, illetve Dosztojevszkij, T. S. Eliot és Simon Weil művein alapuló Apocalypsis cum figuris (1968). Ekkor már nemcsak ő, de társulatának színészei - Ryszard Cieslak, Elizabeth Albahaca, Zbigniew Cinkulis, Antoni Jaholkowski, Rena Mirecka, Zygmund Molik, Stanislaw Scierski - is nemzetközileg ismert művészek.

A világhír küszöbén, egy 1970-es Indiában tett látogatás után, Grotowski végleg hátat fordít a színháznak mint klasszikus intézménynek és a nyilvános színházi tevékenységnek. Ezt követő egész munkásságát a színészi tevékenység kutatásának és nézők nélküli tökéletesítésének szenteli, legyen szó a Laboratorium színészeivel folytatott parateátrális hang- és testgyakorlatokról (1972-77), a Forrásszínház keretei között Haitin, Indiában, Nigériában és Mexikóban folytatott transzkulturális színházi kutatásairól (1978-82) vagy a Pontederában zajló rituális művészetek programról (1985-99), melynek összegzését - Opus címen - a világ több mint kétszáz színházi csoportjának mutatja be Thomas Richarddal és Workcenter együttesével.

Grotowski útja a "szegény színháztól" a test és lélek állandó tökéletesítésében értelmet nyerő, nézők és tanúk nélküli, parateátrális "belső színházig" nem távolsága, hanem mélysége miatt volt káprázatos. De hát épp a mélység a színészmesterség egyik lényege.

Tálas Péter

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.