Film

A közönség már tíz évvel ezelõtt megismerhette, különleges hangszereken játszott egyebek mellett a Korai Öröm tagjaként. A buddhista fõiskola elvégzése után az intézet gondnoka lett. Haikukat ír, a Tilos Rádió kuratóriumi tagja, egyszemélyes ellentüntetõ, a B‘lgából kiugrott rapper. Amióta Sickratman néven kiadta Buzi-e vagy? címû albumát (Pöttyös az inged?, Magyar Narancs, 2004. szeptember 9.), õ az ügyeletes "underground sztár".

Telt házas koncert a Szigeten, közös fellépések sorozata jó nevû külföldi skazenekarokkal (New York Ska Jazz Ensemble, Rotterdam Ska Foundation, The Slackers stb.) - most a 2003 tavaszán színre lépett Pannonia Allstars Ska Orchestra az egyik legjobban pörgõ magyar zenekar. Mit kell tudni a gyökerekrõl, és miért gondolják a népek, hogy a ska kapcsolatban áll a szélsõjobbal? - Lipi (dob) és KRSA (ének, ragga) errõl is mesél.

Hamburg, nem épp a legelegánsabb városrész, hajnal. Cahit (Biro Ünel, 40), a török származású, mindenbõl kiábrándult, alkoholista férfi egy éjszaka után, amit ugyanabban a lerobbant bárban, ugyanúgy tölt el, mint feltehetõen mindig, kocsijába ül, és nekihajt a falnak. Persze túléli, a következõ képben már a pszichiátriai rendelõben, nyakán merevítõvel látjuk, hazaengedik.

"Kíméletes kinyuvasztás, humorral" - igazít el az új Chumbawamba-album a tortadobálós aktivistákat éltetõ Csak desszertet címû szám kapcsán. Ez az angol anarchopop több mint húsz éve hajigálja "szonikus záptojásait", s ha olykor célt is téveszt, a fennköltsége vitathatatlan. Mit jelent manapság anarchistának lenni? Hogyan kell túlélni az öregedést, honnan az Un album népzenei íze? - effélékrõl beszélgettünk a Szigeten.

Grafikusként és könyvillusztrátorként szerzett nevet, majd festõként folytatta a pályát. 1987-ben életmû-kiállítása volt a Mûcsarnokban. Díszlet- és jelmeztervek után gyerekelõadásokat állított színpadra a Javne és a Kolibri Színházban. A Lázár Ervin meséjébõl rendezett Retemetesz a kritikusok szavazatai alapján az év legjobb gyerekelõadása lett 2001-ben. Jelenleg a Budapest Bábszínház látványtervezõje.

A Moszkva tér rendezõjével új filmjérõl beszélgettünk: az idei magyar szemlén közönségdíjat nyert Szezon három karcagi pincérfiú sorsán keresztül nyújt betekintést a vendéglátóipar rejtelmeibe.

Hogyan is lehetne leírni az Orchestra Baobab zenéjét? Mert az, hogy a (fõként) szenegáli zenekar stílusában a salsától a mornáig mindenféle latin és egyéb hangzás keveredik az ugyancsak sokféle eredetû afrikai ízek közé, legfeljebb az irányt jelöli ki, a hangulatot alig. Márpedig tavalyelõtti lemezüket, a Specalist In All Stylest hallgatva egyértelmû, hogy a dolognak ez a lényege: egyfajta bölcs derû, amelyben valami elmélázó sóhaj borul a táncos vidámság fölé. A meglett férfikor teszi ezt? A megélt dolgokra való rálátás, a kívülállás komor prózaisága?

A Misty in Roots a szokásos súlyához képest kissé szolidabb, esztrádba hajló mûsorral lépett a Sziget világzenei színpadára; az énekes Walford Tyson (Poko) profetikus "szónoklatai" helyett inkább már-már soulos énektudásából kaptunk bemutatót, de ezzel együtt: Magyarországon nemigen találkozhattunk még ilyen kvalitású reggae-csapattal.

Öt év kihagyás után, túl nagy comebackjén, õsztõl Arkagyina lesz (Csehov: Sirály) az Örkény István Színházban (lánykori nevén Madách Kamara), a moziban meg Török Ferenc Szezonjában domborít.

Angol nemzeti kincs. Hollywood érte nyúl, ha kimért brit arisztokratizmusra van szüksége. A Kikötõi hírek, az Iris, a Szerelmes Shakespeare, a Bond-filmek sztárjával - aki e héttõl A sötétség krónikájában látható a mozikban - a Taormina Filmfesztiválon beszéltünk, ahol életmûdíjat vett át.

Algéria és Marokkó különféle vidékeinek a hagyományain nevelkedtek. Kit a fojtogató körülmények, kit a kíváncsiság, kit a mûvészi becsvágy sodort Párizsba, de olyan is van köztük, aki már francia földön született. Az Orchestre National de Barbés igazi bevándorló-zenekar.

Tizenkét éven át õ volt a Mittelfest hivatkozási pontja, mûvészeti igazgatója, számos nagy ívû közép-európai projekt megálmodója és rendezõje. A vezetõségi õrségváltás évében, 2004-ben Giorgio Pressburger a görög, a shakespeare-i és a jiddis színház hagyományait ötvözõ elõadással vétette észre magát. A velencei rabbi nagy sikerû cividalei bemutatója után beszélgettünk.

Soha ennyi francia szót nem hallottam, soha ennyi mámoros francia fiatalt nem láttam még a Szigeten. Egyik fülem sírt is, annyira hangosan élveztek bele elsõ nap a bensõséges zenékbe, de a másik nevetett, mert azért ez mégis nagyszerû dolog. A német viszonylatban hagyományosan hatékony Sziget-propaganda érett be francia földön, vagy az idei elõadói névsor bizonyult arrafelé vonzóbbnak a korábbiaknál, most mindenesetre lépten-nyomon feldobott francia társaságokba lehetett ütközni, a szó szoros értelmében. S bár a halkabb részeknél kicsit visszább foghatták volna magukat, végül is Rokia Traoré és Lhasa de Sela mûsorának egyaránt jót tett, hogy sokan ismerõsként reagáltak rá.