Magyar Narancs: A Misty in Roots a mûfaj egyik utolsó mohikánja. Ön ezt hogyan éli meg?
Walford Tyson: Ha így látod, hát rendben, de én inkább azt vallom, hogy mi vagyunk a reggae öregfiúi, mi vagyunk az apák. A világ folytonos változása mellett a roots-reggae befolyása még mindig nagyon erõsen érvényesül. Nézd meg Bob Marley hatását, ma is mindenhova elér.
MN: Mégsem látom az utánpótlást. Van pár tehetséges zenész, de a helyzet összességében csak romlott.
WT: Minden új generációval új kifejezési módok jelennek meg, minden nemzedék a maga változatát hozza el. Nem hiszem, hogy a mai fiataloknak azt kellene ismételniük, amit mi a hetvenes vagy nyolcvanas években csináltunk, elvégre 2004-et írunk. Gondolj bele, amit most tõlünk hallasz, azt több mint két évtizeddel ezelõtt is így játszottuk.
MN: Én mégsem találom meg ugyanazt a "lélekmelengetõ" hatást a raggában vagy a dance hallban.
WT: A mi idõnkben a roots zenét tartották dance hallnak, mert helyileg konkrétan a tánctermekben született meg a reggae, a soundsystemek és a dj-k már akkor megvoltak. Az általad említett különbség abból fakad, hogy nálunk a spirituális ébredésre, a rasta öntudat hirdetésére esett a hangsúly, ez a fajta progresszivitás jellemezte az akkori dance hallt. Az idõ haladtával és a reggae népszerûségének növekedésével viszont egyre több ernyedt és erõtlen elõadót kezdett ajnározni a média dance hall címkével. Ugyanakkor a sok "laza srác" mellett jó pár ön-tudatos fiatalember is mûködik a reggae-ben, mint például Sizzla vagy Anthony B. Az övék nem lanyha reggae: megvan a tartalom, az öntudatos szöveg, szóval bizonyos tekintetben ez még mindig ugyanaz a zene.
MN: A reggae "üzenete" mennyiben változik az új idõkkel?
WT: Nincs abban semmi új, amit tolmácsolunk, hiszen már öt- vagy akár tízezer évvel ezelõtt is hirdették a békét és a szeretetet. Az emberiség jól vagy rosszul, de mindig ugyanazt csinálja - egy nap remélhetõleg jól fogjuk -, abból a szempontból semmi sem változott, hogy a problémákat magunknak okozzuk.
MN: Mennyiben más az önök reggae-interpretációja azáltal, hogy a kezdetektõl Londonban élnek?
WT: A reggae alapvetõen afrikai eredetû, ami azután a jamaicai, karibi zenében fejlõdött tovább. A mi zenénkben mindez londoni vagy mondhatjuk, európai befolyással keveredik, amit sok kritikus nyerseségnek vagy "érdes élnek" hív. Ez a hangzás annak a nagyvárosi, indusztriális környezetnek köszönhetõ, amiben felnõttünk. A jamaicai bandáknak valahogy "simább" a megszólalásuk.
MN: Felléptek már valaha a reggae hazájában?
WT: Nem, még csak nem is voltam Jamaicában, sõt még Amerikában sem. Nem mintha különösebben vágynék rá. Egyébként számomra a reggae fõ színterének mindig is London számított, az ottani fekete lakosság a mai napig nagyon erõsen kötõdik ehhez a zenéhez.
MN: Hogyan került kapcsolatba a rasta tanításokkal Londonban?
WT: A hatvanas évek végén az afrikai és karib-térségi bevándorlókat nehéz helyzet fogadta a brit fõvárosban. Olyan környezetben kellett boldogulniuk, ahol a társadalom zöme azt érzékeltette velük, hogy nem odavalósiak, hogy különböznek. Nem számítottak igazi angolnak, ezért egy idõ után ráébredtek, hogy nincs is értelme úgy tenniük, mintha a fehér többséghez tartoznának. Az önazonosság keresésében a rasta tanítások jelentették a megoldást, a mi környékünkön is éltek ilyen tanárok, általuk kerültünk közelebb az afrikai gyökereink megismeréséhez. Fiatal suhancként nagyon nagy befolyással voltak rám ezek az emberek, s ehhez járult még az amerikai polgárjogi mozgalom hozzánk begyûrûzõ hatása. Ezek által alakult ki bennünk az az érzés, hogy egy felettünk álló, fontos dolognak vagyunk a részesei a világban, hiszen a rasták spirituális nézõpontból szemlélték a világot.
MN: Korábban nem volt meg a hite?
WT: Mint a legtöbb fekete, én is vallásos környezetben nõttem fel. A szüleim úgy neveltek, hogy hittem a teremtõ létezésében, imádkoztam, és tudtam, hogy bizonyos princípiumok mentén kell cselekednem. A rasta kultúra ezeket az ösztö-nös vezérelveket foglalta rendszerbe, ahogy a legtöbb vallás törekszik erre. Módszert kaptunk az igazságosság gyakorlására, önmagunk megismerésére.
MN: Mennyire segített ebben a ganja, amit a rasták a "nemzetek gyógyítójaként" aposztrofálnak?
WT: A fûnek semmi köze a filozófiához. Meg kellene végre értenie mindenkinek, hogy nem ez itt a fõ téma, csupán a hatalom birtokosai használták fel a ganjakérdést arra, hogy a közvéleményt a rasták ellen fordítsák. A politikusok propaganda-hadjáratához remekül illett az eltúlzott ördögi marihuána-kép, amely szerint a gonosz ember füvezik. Ma már azért sokat változott a helyzet, hiszen a cannabis egyes hivatalos vélemények szerint is kevésbé rongálja az egészséget, mint az alkohol vagy a cigaretta. A ganja hatására ellazulhatsz, ez a növény természetébõl adódik. De hogy ezáltal kerülnénk közelebb isteni valónkhoz... nos, én ebben egyáltalán nem hiszek.
Bognár Tamás
