"Kíméletes kinyuvasztás, humorral" - igazít el az új Chumbawamba-album a tortadobálós aktivistákat éltető Csak desszertet című szám kapcsán. Ez az angol anarchopop több mint húsz éve hajigálja "szonikus záptojásait", s ha olykor célt is téveszt, a fennköltsége vitathatatlan. Mit jelent manapság anarchistának lenni? Hogyan kell túlélni az öregedést, honnan az Un album népzenei íze? - effélékről beszélgettünk a Szigeten.
Magyar Narancs: Mire vonatkozik új lemezük címe?
Allan Whalley "Boff": Az Un egy rövid, de rendkívül erős szó, hiszen ha egy másik szó elé biggyesztjük, teljesen megváltoztatja az értelmét. Mi most azt akartuk kifejezni vele, hogy szemben állunk mindazzal, amit "coolnak" és normálisnak tartanak a popzene világában. Bizonyos értelemben persze a mi zenénk is popzene, de igyekszünk kicsit elmozdulni minden új lemezünkkel.
MN: Mondhatjuk, hogy a hangsúly a world music irányába tolódott el?
Alice Nutter: Igen, számunkra teljesen vállalható a világzene kifejezés. Valahol olvastam, hogy néhány angol fickó azért találta ki, mert a boltosok különben nem tudták hova sorolni az ilyen lemezeket, aztán egy nagy olvasztótégellyé dagadt. A kubaitól a kínaiig mi is rengeteg zenét hallgatunk, és ezek hatnak is ránk, ezért próbáljuk kitolni a határokat. Az új lemezünkön több kontinens melódiáit és történeteit hallhatod, de azért szigorúan angolok vagyunk, mondhatni, egy angol world music zenekar.
B: A világzene terminussal csak az a baj, hogy ezzel kapcsolatban a legtöbben kizárólag egyfajta zenére, mondjuk az afrikaira asszociálnak, s elfelejtik, hogy történetesen az angol folk is ide tartozik. Nekünk fantasztikus élményt jelentett felfedezni a gyökereinket, és nagy bajnak tartjuk, hogy az MTV-kultúrának semmi köze a hagyományápoláshoz.
MN: A közelmúltban újra felvették egy régi folkdalos lemezüket, az English Rebel Songsot, és úgy hallottam, a Sziget Fesztiválra is egy akusztikus hangvételű fellépéssel készültek.
B: Igen, szó volt róla, de aztán úgy döntöttünk, hogy inkább az új CD-nk bemutatására koncentrálunk, bár azért el-elszórva a tradicionális anyagból is került a programba.
AN: Egyébként működik ez a folkos műsor, nemrégiben egy teljesen akusztikus szettet játszottunk egy punkfesztiválon. Tartottunk is a kifütyüléstől, azt hittük, hogy egy ilyen velejéig konzervatív társaság, amelyik megrekedt egy másik idő fogságában, nem tud majd mit kezdeni az a capella dalokkal. Az elején bámultak is rendesen, de végül egészen belemelegedtek.
MN: Azt írja a bookletük az Un hangulatáról, hogy együtt vannak a "szatíra, a hűvös düh és az optimizmus pillanatai". Na jó, de melyik leginkább?
B: A szatirikus vonal erősödése egyértelmű, pláne a koncertjeinken. A hűvös dühben már nem vagyok olyan biztos.
AN: Azt én írtam. Arra vonatkozik, amikor igazán felhúznak, de nem robbansz azonnal, hanem kiszámítod a reakciódat.
B: De ezzel együtt az Un valóban egy optimista album. Ahelyett, hogy belebonyolódnánk, milyen mély és keserű nyomokat hagyott a thatcheri rombolás, mennyivel vidámabb egy dicshimnuszt írni arról az alakról, aki ledöntötte Margaret Thatcher szobrának a fejét! Próbálunk pozitív példákat felhozni, főleg olyan emberekről, akik "visszaütnek", nem pedig begubóznak a csömörükbe.
MN: Több mint húsz éve együtt vannak. Milyen edzéssel lehet elkerülni a stagnálást?
AN: Fiatalosak vagyunk, mi? Kíváncsi vagy a titkunkra? Reggelente jéghideg zuhanyt veszünk, aztán három citromból koktélt facsarunk.
B: Az én dzsúszom három szűz levéből készül.
AN: Boff futni megy, én felsétálok a közeli dombra, ahol elolvasok három könyvet. Boff eközben nyelveket tanul, háromhetente bevág egy újat, már harminchét nyelven beszél. Aztán este relaxálunk egy kicsit.
B: És akkor jöhet a szex, a drog, az alkohol... Hát igenÉ A rock and rollnak megvan a maga korlátja egy bizonyos idő után, és mi tudatában vagyunk, hogy már jócskán átléptük ezt a határt. "vatosak lettünk, nem szeretnénk úgy végezni, mint azok a szomorú látványt nyújtó zenekarok, amelyek a húsz évvel ezelőtti slágereiket nyomják fásultan. Szörnyen fontos, hogy a szemünk előtt lebegjen a következő lépésünk. Szükségünk van kihívásokra, s erről gondolkodnunk, beszélnünk kell. Például az Un esetében azt kellett kifundálnunk, hogy korábban soha nem használt ritmusokkal operálunk.
AN: És manapság inkább folk-zenekarként gondolunk magunkra, így sokkal hosszabb lehet a kifutásunk, hiszen még számtalan új dolgot kell megtanulnunk.
MN: Mit jelent ma anarchista zenekarnak lenni?
B: Számomra az anarchizmus nem egy személyre szabott útmutatást jelent, hanem egy szélesebb, általánosabb ideát fejez ki. Külön-bözőek vagyunk, nem mondhatjuk, hogy ilyen vagy olyan elvek és szabályok alapján kell cselekedni, mert ezzel uniformist aggatnánk egymásra. Leegyszerűsítve: nekem az eszme a közösségek együttmunkálkodását jelenti. Természetesen egyéni teljesítmény nélkül nem megy, valakinek mindig ki kell dolgoznia az ötleteket, de abban a pillanatban, amikor azt hiszed, hogy a dalszöveg írója fontosabb a rajongói levelek megválaszolójánál, amikor elkezdesz alá- és fölérendelni, akkor abból rögtön sértődés, egymásra mutogatás lesz, s máris elvetetted a gyűlölet magvát. A Chumbawamba már rég szétesett volna, ha nem anarchista kollektíva lenne. Akadtak, akik nem értették ezt a közösségi ügyet, és elhagyták az együttest, de alapjában huszonkét éve ugyanaz a zenekar vagyunk.
AN: Az a legnagyobb vívmányunk, hogy még mindig élvezzük egymás társaságát. Szeretek ezekkel az emberekkel beszélgetni, nem unatkozom mellettük. Meggyőződésem egyébként, hogy külön-külön nem lennénk ilyen erősek, a tagok többsége elég bizonytalan figura. Szükségünk van erre a zenekarra. Ez nem alázatosság, ez a realitás. Egy idő után a legtöbb társaságban felmerül, hogy az egyik tag "végre megmutassa", mire is képes valójában, aztán csinál egy szar szólólemezt. Én pontosan tudom, hogy hol a helyem a bandában, de ez nem tipikus más zenekaroknál.
MN: Kapnak visszajelzést a dalszövegekre, illetve a weboldalon (www.chumba.com) folytatott agitprop ténykedésükre?
B: Igazság szerint a legtöbb reakció ezekre jön, nem a zenénkre. De vegyük például az interjúkat, nézd meg egy Thom Yorke-kal vagy Damon Albarnnal (a Radiohead, illetve a Blur zenekar énekese - szerk.) készített riportnak a kérdéseit: hol vettétek fel a lemezt, milyenek voltak a körülmények, kik a zenésztársak, hogy született meg ez a dal estébé. A mi interjúink viszont szinte kizárólag politikai, szociális, kulturális témákról szólnak, és ez nagyszerű.
AN: Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenre tudnánk a választ, vagy hogy mindent a saját kútfőnkből merítünk. Csokorba szedjük és azonnal továbbküldjük az információkat, olyan ez, mint egy kicsi, de nagy sebességgel mozgó "kulturális forradalom". Más emberek elméleteit, kutatásait, híreit propagáljuk, kezdő löketet adva a hozzánk fordulóknak.
B: Azt vettük észre, hogy a többség nem is vevő a kész receptekre. Ha felhív valaki, hogy ugyan már, mi ez az anarchizmus, akkor nem kezdheted azzal győzködni, hogy hát először is nem hiszünk a parlamenti demokráciában.
AN: A politikai és szociális mozgalmak sokat változtak a nyolcvanas évek kezdete óta, hiszen míg régen főként vertikálisan, ma túlnyomórészt horizontálisan szerveződnek. Ennek folyamán mi is átalakultunk, már nem "nyomjuk" úgy direktbe az anarchizmust, hovatovább teljesen mindegy, minek hívod magad, hivatalosan akár a konzervatív oldalon is állhatsz. Az számít, hogy mennyire vagy nyitott, mekkora hajlandóság van benned az odafigyelésre, a változtatásra. Az öregedéssel egyre inkább "fülelned" kell, hiszen nagyon könnyű felhúzni a papucsot, és hátradőlni egy kényelmes székben a tv előtt.
MN: Mindent rosszul tudsz - figyelmeztet az egyik dalcímük. Önök nem tévedhetnek?
AN: Dehogynem, néha ki is derül, különösen, amikor én készítek el egy irományt.
MN: A nagyhatalmak globális uralmával szemben a globális ellenállásban látják a megoldást. Van esély a helyzet jobbra fordulására?
B: Rövid távon semmiképp. A jelenlegi körülmények annak ellenére rosszabbodnak, hogy számos ellenállási mozgalom, elképzelés mára felnőtt. Az "iraki háború elleni menetelés" talán az eddigi legnagyobb átfogó tiltakozás volt a világon, s ennek örülni kell.
AN: A kapitalisták pénze határokat átlépve gettósítja a lakosságot, így egyre több emberben merül fel, hogy reagálnia kéne rá. De ez roppant bonyolult, mert a kapitalista rendszer könyörtelen, és nagyon nehéz bármiféle cselekvési tervet kidolgozni, ha az ellenfél semmilyen erkölcsi szabályt nem tart be. Michael Moore filmje, a Fahrenheit 9/11 után egy épeszű embernek nehéz elhinnie, hogy Bush még mindig hatalmon van. És látod, semmi, de semmi nem történt.
MN: Itt a Szigeten tegnap a Fun Lovin' Criminals énekese tartott kiadós eszmefuttatást arról, hogy minden megváltozik, ha Busht megbuktatják.
B: A fenéket. Talán eszközölnek néhány apró módosítást, aztán minden megy tovább. Ugyanígy gondolkodtak az emberek Angliában Blair megválasztásakor, és tessék, a nagy éljenzés után majdnem egy világháború közepén találták magukat. Bizarr az egész. Másrészről, ha lassan is, de azért érzékelhetők változások. Ha összehasonlítjuk például a mai angliai állapotokat és azt az időszakot, amikor a Chumbawamba elindult, akkor megállapítható, hogy a britek általános attitűdje most kevésbé rasszista, szexista, homofób.
MN: Szerepel a lemezen egy, a Biotic Baking Brigade torta- és tojásdobáló akcióit támogató dal. Ki lenne az önök első számú célpontja?
B: Ebben a pillanatban Tony Blair. Taktikai oka nem lenne, hiszen az égvilágon semmi sem változna meg ettől, de azért nagyon élvezném.
MN: A Rebel code című számukban a Linux kapcsán a szabad felhasználású szoftvereket éltetik. Mi a véleményük a zenei fájlcserélő programokról?
B: Nyilvánvaló hatás, hogy a művészt egy ponton megkárosítják, mégsem tudom ezt lopásnak titulálni, mert én is szeretem körbeadni a zenét. Ha egy ismerősömnek le tudok másolni egy CD-t, amit még nem hallott, az nagyszerű, hiszen majd ő is megmutatja valakinek, aki aztán lehet, hogy megveszi a boltban, s így a zeneipar malma tovább őröl. A meg-oldást a szociális felelősségérzet kialakulásában látom, s ennek a magja talán meg is van a többségben.
AN: Természetesen szeretnénk keresni a zenénkkel, és talán a világháló miatt kevesebb lemezt adunk el, ugyanakkor a netnek köszönhetően sokkal többen ismernek bennünket, tehát egyértelmű hasznát is látjuk. Fantasztikus, hogy manapság ekkora mértékben férhetünk hozzá a zenékhez, tehát messze nem értünk egyet az olyan kiáltványokkal, miszerint a web megöli a zenét. Dehogy öli, legfeljebb kivesz a forgalmazásából egy felesleges elosztó-terjesztő állomást. Egy átmeneti állapotban vagyunk, de szerintem helyes az irány.
MN: Hogyan összegeznék a Chumbawamba esszenciáját?
AN: Alkotási vágy, ami mozgásban tart.
B: Rendben, de ezen kívül még kell lennie valaminek, hiszen ez általában a legtöbb zenészre igaz. Én például tiszteletben tartom Mick Jagger munkásságát, de nekem nem elég, hogy egyszerűen csak egy jó énekes és gitáros legyek, aki remek koncerteket ad és slágerlistás lemezeket készít. Minket mindig is a "kis és nagy történetek" érdekeltek igazán, a zene mellett erre fektettük a hangsúlyt. Ha elvennéd a Chumbawambából azt, amiről énekelünk, szerintem szörnyű egy banda lennénk.
Bognár Tamás
