Magyar Narancs: Eddigi munkásságod alapján bölcs, megfontolt embernek tûntél. Ehhez képest a Sickratman-lemezen hallható dolgok harsányak, brutálisak és közönségesek.
Paizs Miklós: Mûvésznek születtem, de ezzel még nem mondom azt, hogy jó mûvésznek. Mindig azzal foglalkozom, ami érdekesnek tûnik, és most éppen ez tûnik annak. Korábban a nemezkészítés izgatott olyannyira, hogy az Iparmûvészeti Fõiskolára is felvételiztem, ahová természetesen nem vettek föl, mert nem tudtam rajzolni. Ennek ellenére egy svéd nemeztörténeti könyvben egy egész oldal rólam szól.
MN: Miért adtad fel?
PM: Amíg mások egy nemeztárgyat egy nap alatt elkészítenek, nekem ez két hónapomba telt. Amikor kész lettem, nem volt türelmem újat kezdeni. Így aztán nemezkészítõ pályafutásom során mindössze két darab munkát fejeztem be. Ezeket viszont jegyzik.
MN: A zenélés egyszerûbbnek tûnt?
PM: A sikertelen felvételi után ilyen-olyan alkalmi munkákat végeztem, többször voltam újságkihordó, vagy például nekem kellett lefestenem a magasfeszültségû vezetéket tartó oszlopokat. Életemben a döntõ fordulatot az hozta, hogy bekerültem a buddhista fõiskolára. Egyfelõl lelki változást okozott, de a zenei pályafutásom is ekkor kezdõdött: a Korai Örömbe egy buddhista fõiskolás vitt, Laár Andrással és a B‘lga tagjaival is ott ismerkedtem meg.
MN: Nem voltál alapító tag?
PM: Nem. Onnan a közelebbi kapcsolat, hogy a fõiskola mellett a Tilos Rádióban közösen csináltuk a Hitparádé címû mûsort. Ekkor már létezett a B‘lga. Amikor az egyik tag kilépett, én kerültem a helyére.
MN: De miért? Amit addig csináltál, annak semmi köze nem volt a hiphophoz. Különleges hangszerek, haikuk, torokéneklés...
PM: Szövegek kellettek nekik. Persze soha nem voltam költõ vagy szövegíró, de akadt néhány vers, ami megtalált. Például az egyik télen, amikor újságkihordóként tekertem a biciklit, egyszer csak azon kaptam magam, hogy megvan egy vers. Leszálltam, leírtam. Ilyen egyszerûen mûködött, volt öt versem, de miután jelentkezett az igény, írjak szöveget, akkor gyakrabban és már nem csak véletlenszerûen írtam.
MN: De ez még mindig nem magyarázza, hogyan kerültél közel a hiphophoz.
PM: Számomra nincsenek mûfajok közötti távolságok. Ami egyedül távol áll tõlem, az a darálós, hétköznapi munkavégzés. A mai napig megrémülök attól, ahogy reggel vonulnak az emberek a munkahelyükre. Ezt nem lustaságból vagy lenézésbõl mondom. Érthetetlen és ijesztõ számomra az ilyen korlátok közé szorított élet.
MN: Te mibõl élsz?
PM: Most éppen felszolgáló vagyok egy kocsmában. Arra pont jó, hogy ne haljak éhen, és legyen idõm azzal foglalkozni, ami igazából érdekel.
MN: A B‘lga nem sokáig érdekelt. Mire befutottak, te már más utat jártál. Miért hagytad ott õket?
PM: A második lemez elkészítésében már nem vettem részt, mivel egy csomó addig észrevétlen konfliktus a felszínre került. Képtelen voltam velük maradni. Meggyõzõdésem ugyanis, hogy az embernek saját magát kell beletennie bármibe, amihez köze van, de a B‘lgában az engem éltetõ jobbító szándékú provokációra már nem volt lehetõség.
MN: Valóságos az a már-már anyázásig fajuló üzengetés a B‘lga tagjainak, amit mûvelsz? Vagy csak valamiféle rapperparódia?
PM: Nem paródia. Ez valóban egy kicsinyes, szar valami mindkét részrõl, bár én talán többet hozom elõ. Be kell látnom, ilyen pitiánerek is tudunk lenni.
MN: De a dalok, egyebek mellett, éppen az ilyen kicsinyességet kritizálják.
PM: Valóban. Tehát ez egy szép nonszensz. Azon vagyok, hogy túllépjek rajta, de nagyon nehéz, mert él bennem egy durva, borzasztóan kicsinyes valaki, akit mindenképpen le kell gyõznöm. A legutóbbi paranoiám az volt velük kapcsolatban, hogy az egyik B‘lga-tag az agyamra akar menni az egyik internetes fórumon. Azt fantáziáltam, hogy különbözõ neveken, az öszszes durva megjegyzést ez a tag írja. Kiderült persze, hogy nem igaz, de sokáig ebben a hitben éltem. Ez egy borzalmasan súlyos tévedés volt a részemrõl, amit ma már sajnálok és szégyellek is.
MN: Azt nyilatkoztad, kilépésed egyik oka az volt, hogy a B‘lga tagjai a szövegeidet túl durvának tartották, olyan kompromisszumokat kötöttek, ami szerinted már vállalhatatlan volt. Te meddig vagy hajlandó elmenni a siker érdekében?
PM: Csak a saját fejem után megyek, a manipulált siker nem érdekel. Természetesen engem is boldoggá tesz, ha tetszik, amit csinálok, de nem vagyok hajlandó ezen dolgozni. Vagy legalábbis nagyon keveset. Az elsõ koncertemen egy fotelban ültem, de rá kellett jönnöm, ez szemétség a közönség többségével, mivel így nagyon kevesen látnak. Ezért aztán - noha nem volt szándékomban - felültem a fotel karfájára, hogy mindenki lásson.
MN: Eszedbe sem jutott, hogy állva énekelj?
PM: Alapvetõen gátlásos vagyok. Gyerekkoromban belém nevelõdött, hogy béna vagyok, és ez a mai napig bennem van. Én nem tudom azokat a sablonokat hozni, amik a poppal járnak. A B‘lgában a fejemre húztam valamit, hogy ne lássanak, most a fotelt választottam.
MN: Ez nagyobb pózolásnak tûnik, mintha Mick Jaggert próbálnád utánozni.
PM: Pedig egyszerûen csak ülve akartam maradni.
MN: Mindezek után hogyan fogadtad, hogy te lettél az egyes számú underground sztár, a hivatkozási alap, az ügyeletes megmondóember?
PM: Különösebben nem érdekel. Most én vagyok az újdonság, holnap majd más. Tudom, hogy ez a hiszti körülöttem hamarosan elmúlik, így aztán sokkal jobban érdekel, hogy elõadóként meddig tudom megállni a helyem. Az elsõ koncertemre valóban eljött boldog-boldogtalan, de vajon hányan jönnek el a következõre, és sikerül-e hosszabb távon is elhitetnem a közönséggel, hogy valóban kap tõlem valamit. Közben egyáltalán nem érdekel, sztár vagyok-e, antisztár, vagy éppen azzal sztár, hogy antisztár. Nem fogok belebetegedni, ha két év múlva vagy még hamarabb már senkit sem érdekel ez az egész. Akkor majd abbahagyom, és kitalálok valami mást. A közönség felõlem azt gondolhat, amit akar, ez kizárólag az õ dolga.
MN: És a tiéd?
PM: Az enyém az, hogy egy olyan mûsort hozzak létre zenésztársaimmal, amiben mindannyian örömünket leljük.
MN: Kik ezek a zenésztársak?
PM: Egy zseniális, érzékeny ember, Mr. Rigó gitározik. PG, a basszusgitáros harmincéves korára mindent végigcsinált, ami szar lehet ebben az életben - drogok, karrier, gazdagság, hosszabb külföldi tartózkodás -, úgyhogy kellemesen kiégett, és most végre valami hasznos tevékenységre fordíthatja energiáit. Egyébként fogalmam sincs, mi a valódi neve. Viktor, a dobos a Korai Örömbõl érkezett, õ a híres Buzi-e vagy? zeneszerzõje. Három különbözõ karakter, Mr. Rigó a blues, PG a funky felõl jött, Viktor viszont drum'n' basses arc. Számomra borzasztóan izgalmas kísérlet, hogy miként egyesül ez a három, különbözõ zenei világ.
MN: Ebbõl az egész nem-foglalkozom-a-sikerrel gondolatmenetbõl valahogy kilóg, hogy a lemezborítón ezt olvashatjuk: "The Rest of B‘lga".
PM: Ezt aláírom. A reklámmal általában bajom van, ez pedig valóban reklám. Nem akartam, hogy az anyag véletlenszerûen jusson el a hallgatókhoz. A "The Rest of B‘lga" felirat a képbe kerüléshez nyújt valamiféle kapaszkodót: aki a kezébe veszi a borítót, legyen valami fogalma, mire is számíthat. Emellett matricákat ragasztgattam, hogy megjelent a lemez, ez is reklám volt. Ennél tovább viszont már nem mennék el, a B‘lgától pedig ennyi hátszelet talán megérdemlek.
MN: Már a lemez megjelenése elõtt közismertté váltál. A januári, Tilos Rádió elõtti megmozduláson egyedül álltál a tüntetõkkel szemben. Állítólag lemezed címadó dalának, a Buzi-e vagy?-nak az ötlete ekkor született meg.
PM: A két dolognak semmi köze nincs egymáshoz. A Buzi-e vagy? teljesen véletlenül jött létre. Én is a stúdióban voltam, amikor a Korai Öröm tagjai ügyködtek. Éppen Viktornak ment a zenéje, én pedig csak úgy spontán rámondtam ezt a szöveget. Végül ott, helyben született meg ez a szám. A Tilos Rádióhoz legfeljebb annyi köze van, hogy többször leadtuk a számot.
MN: Ezért még nem jelentették fel a rádiót az ORTT-nél?
PM: Mintha lecsillapodtak volna a kedélyek. A Jobbik most abbahagyta a feljelentgetõsdit, nem tudjuk, miért, de nincsenek illúzióink. Tudjuk, hogy van egy médiafigyelõ szolgálatuk, ami azt jelenti, hogy két ember mindig hallgatja a kritikusnak vélt mûsorokat.
MN: Mintha már emlegettél volna valamiféle paranoiát magaddal kapcsolatban.
PM: Ez nem paranoia. A Jobbik "médiafrakció"-jának vezetõje járt is nálunk, a Tilosban, kedélyesen elbeszélgettünk. Ennek ellenére kijelentette, hogy nekik az a céljuk, hogy a rádió megszûnjön, mert amit csinálunk, az káros. Ezért aztán az egyik legfontosabb feladatuknak érzik, hogy kiirtsanak bennünket.
MN: Ha már itt tartunk, januárban nem féltél, hogy személy szerint téged fognak kiirtani a Tilos Rádió elõtti tüntetésen, amikor az egyik haikudból származó idézettel - "Nem az igazság, csak a hús irgalmatlan tömege" -, transzparenssel a kézben lecövekeltél a tömegben.
PM: Eredetileg azt javasoltuk páran a Tilosban, hogy szép zenével és teával, valamiféle barátságos atmoszférát megteremtve fogadjuk õket, de a többiek tartottak a verekedéstõl. Emellett én még arra is kíváncsi voltam, meddig lehet elmenni egy ilyen helyzetben, mi törtenik ilyenkor. Sejtettem, hogy tettlegességre nem kerülhet sor, mivel úgy gondoltam, az ott megjelenõk többsége amúgy normális, jó szándékú ember, csak éppen tájékozatlan. Nem olvas eleget, nem olvas semmit, ahogy a magyarok többsége. De végeredményben nekem lett igazam, hiszen sikerült bebizonyítanom, hogy õk is képesek a toleranciára, ha én barátságos vagyok, õk is azok lesznek. A körülöttem állók kimondottan megszerettek.
MN: Nem inkább arról volt szó, hogy "ne bántsátok már a hülyét!".
PM: Ez lényegtelen. Jó volt úgy is, hogy bolondként szeretnek, hiszen már ez is egy fejlõdési lépcsõfok. Nem lettek rám dühösek, megemésztették, hogy ott vagyok, és békén hagytak.
MN: A Sickratman-lemez kapcsán sem támadnak?
PM: Mindig akadnak, akik még ilyenkor is Wass Alberttel jönnek, de nem jellemzõ.
MN: Mit gondolsz, csak Magyarországon érvényes az a társadalomkritka, amit szövegeidben megfogalmazol?
PM: Többnyire igen. A Buzi-e vagy?-ot péládul biztosan nem értenék egy csomó helyen. A baszszusgitárosunk Ausztráliában élt, õ mondta, hogy ott nem tudnának mit kezdeni egy ilyen számmal, mivel ott a náci hülyegyerek együtt szörfözik a cionistával, és legfeljebb az elvekrõl vitáznak. Magyarországon az ilyesmi elképzelhe-tetlen, és legfeljebb csak reménykedni tudok abban, hogy tíz év múlva már itt sem fogják érteni, mit is akartam mondani ezzel a lemezzel.
Legát Tibor
