"Átrajzoljuk a térképet" (Kerekes Éva színésznõ)

  • Hungler Tímea
  • 2004. augusztus 26.

Film

Öt év kihagyás után, túl nagy comebackjén, õsztõl Arkagyina lesz (Csehov: Sirály) az Örkény István Színházban (lánykori nevén Madách Kamara), a moziban meg Török Ferenc Szezonjában domborít.

Magyar Narancs: Nehéz volt a visszatérés?

Kerekes Éva: Ha az ember egy olyan idõszak után tér vissza a színpadra, amire vágyott, akkor nem a hiány, az üresség állapotából jön, egy "nem tudom, ki vagyok én" helyzetbõl. A visszatérés nehézségeit azért nem érzékeltem annyira, mert a gyermekvállalás számomra egy akart idõszak volt. A sok felesleges hisztitõl el lehet szokni, újra ki kellett alakítanom egy védekezési mechanizmust, hogy együtt tudjak élni a feszültségekkel, hogy edzettebb legyen az idegrendszerem. Nehéz volt újra megszokni azokat a hülyeségeket, amiket amúgy is utálok, újra fel kellett vértezni magamat, hogy ideig-óráig elhiggyem, én vagyok a világ közepe, és ki tudjak állni a színpadra. Ettõl tényleg el lehet szokni. De annyi minden mondanivalóm felhalmozódott, hogy már vártam a visszatérést.

MN: Az érzelmileg intenzívebb életszakaszok segítik a pályáján?

KÉ: Szerintem nincs összefüggés. Van olyan színész, akinek szüksége van arra, hogy úgy tartsa formában magát, úgy maradjon impulzív, befogadó, hogy mindenféle megtörténjen vele, és van olyan, aki ennek pont az ellenkezõje. Bizonyos idõszakokban hol erre, hol arra van szükségünk. Az ember fiatalabb korában nyilván gyûjtöget, röpdös, kíváncsi, beszippant mindenfélét, késõbb a tapasztalatok felgyülemlenek, az ember átgondolja a dolgait, átrajzoljuk a térképet. A színész olyan lény, aki mindig éppen azt szúrja ki magának, amire szüksége van egy adott szerep felépítéséhez. Nem tudatosan, de azokat a dolgokat halljuk meg, látjuk meg, érezzük meg, amit éppen el kell játszanunk.

MN: Mi motiválta a váltásait a karrierje során?

KÉ: Mindig úgy alakítom az életem, hogy nem alakítom sehogy. Maximum egy napra gondolkodom elõre. Amire elhagytam a Radnótit, eltelt hét év, az életem úgy alakult, hogy változtatnom kellett. Nekem annyi volt csupán a szerepem ebben, hogy felismertem a helyzetet: maradjak még itt azt követõen, hogy majdnem az egész társulat eltávozott az alakuló Új Színházba, vagy álljak én is tovább? Feltalálhattam volna magamat ebben a helyzetben, de nem volt kedvem hozzá. A szabadúszás adta magát, ha az ember elmegy valahonnan, vállalja be a semmit. Közben meghívtak egy szerepre a Madáchba, Kerényi Imre nagyon praktikus volt, felajánlotta, hogy leszerzõdtet, ha megszületnek a gyermekeim, hogy jogosult legyek a gyesre, és megígérte, hogy amint úgy döntök, elegem van az otthonlétbõl, ebbe a színházba visszajöhetek. Nagyon megnyugtató volt, hogy akadt egy távlati ajánlatom, nem lógtam a levegõben, hanem kiegyensúlyozottan élhettem meg ezt az idõszakot. Aztán jött Mácsai Pál, és egy új korszak kezdõdött.

MN: Az Örkény István Színház név is jelzi, hogy valami más szemlélet, új irányvonal készül. Izgalmas egy formálódó társulat tagjának lenni?

KÉ: Végre egy olyan színházhoz tartozom, ahol jó nekem, nem kell rossz levegõt szívnom, nem kell szabályoznom a légzésemet. Itt felismerik az értékeimet, tudják, ki vagyok, mit tudok. A szerepeim lassan már kezdenek kifutni - az igazi kihívás az a számomra, hogy meg tudjam tölteni õket minden este valami újjal, hogy látszódjon az alakításaimban, ahol éppen tartok. Most Arkagyina a nyûgöm, az õszi bemutatóm foglalkoztat. Sok a megfejtenivaló ebben a szerepben, és van bennem egyfajta ellenállás. Tartok ettõl a nõtõl.

MN: Miért?

KÉ: Nem ismerem õt, és valahol meg kell csípjem, hogy az elsõ lépéseket meg tudjam tenni felé. Komplikált személyiség, bizalmatlan vagyok vele szemben. Most elérte, hogy egész nyáron bele sem néztem a szövegbe.

MN: Nem veszélyes ez a típusú ellenkezés? Szeretni kell valamenynyire egy karaktert ahhoz, hogy egy színész el tudja játszani?

KÉ: Nem árt. De ez az ellenkezés jelent valamit, nem az a helyzet, hogy egyáltalán nem érdekel a nõ. Sok mindenben elítélendõ ember õ a számomra - a fia öngyilkos lesz, amiben mindenképpen közrejátszik. Nem tudom megérteni, mi lehet egy gyerekben olyan bántó, hogy el kelljen hagyni, hogyan történhettek így a dolgok. A szituáció nyilván kétoldalú - az apja meghalt, Arkagyina korán szülte õt, még nem élt eleget, és mégiscsak színésznõ. Igazából ezt a színésznõség részét nem tudom felfogni a szerepnek. Nem világos, hogyan fordulhatott át a dolog, hogy lehet az, hogy nem a gyerek van elöl, hogy mindennél fontosabb számára a színház. Meg szeretném érteni, mi maradhatott ki ennek a nõnek az életébõl, amitõl ilyen lett. Ez valami miatt kialakult. Minden egyes önzés, keserûség mögött fájdalmak, negatív történések áll-nak az ember életében. Eljátszani könnyebb lesz, megfejteni mindig nehezebb egy személyiséget. Meg kell értenem õt ahhoz, hogy az egyes helyzetekben teljes meg-gyõzõdéssel tudjak úgy viselkedni, ahogyan õ viselkedik. Olyankor van egy szerep meg nekem, ha megértem a lényegét, onnantól kezdve már élem a karaktert a színpadon, közvetíteni tudom õt a saját lényemen keresztül. Nem tudok úgy felfogni egy szerepet, mint egy idegen valakit, hiszen személyes dolgokat mondok el rajta keresztül, nem tudok úgy beszélni róla, hogy ne érintsen meg engem is. A színésznõnek mindig a sorsot kell megértenie.

MN: Ha Arkagyinát nem érti, kit ért? Mit játszana szívesen el?

KÉ: Blanche-ot A vágy villamosából. ' érdekel, mert érzékeny, kusza, ismerõsek számomra a szélsõségei, az a helyzet, amikor furcsának találom a külvilágot, és nem fogom fel, hogy a többi ember mit nem ért bennem. Önazonos vele sem tudok lenni, de Blanche kíváncsivá tesz. A megélni vágyásról van szó a számomra, meddig tudom a határaimat kitolni.

MN: Egyik legnagyobb filmsikerét Simó Sándor Franciska vasárnapjai címû mozijában aratta, amiért több rangos díjat is kapott. Szeptembertõl egy Simó-tanítvány, Török Ferenc Szezon címû filmjében tér vissza a vászonra egy fontosabb karakterszerepben.

KÉ: Nem láttam a filmet, éppen Sopronban játszottam a szemle alatt. Az igazsághoz tartozik, hogy nem volt türelmem a forgatókönyvhöz, csak a saját szerepemet olvastam el, rögtön kiszúrtam, hogy a könyv nagyon vastag, nekem pedig összesen három-négy jelenetem van. Eluntam, és a rendezõre bíztam, hogy mi legyen. Ez történt. Felvállalom. Van egy vad szexjelenetem Nagy Ervinnel, a fõszereplõvel a filmben - azt kell mondjam, különösebb nehézséget nem okozott a szerep megfejtése, de hallottam arról, hogy a figura a film egészében végül hangsúlyossá vált.

MN: Hogy látja, hol tart most a pályáján?

KÉ: Adódik, ami adódik. Hagyatkozom. Amit tudok, megteszem. Többet kéne jönni-menni, senki sem lát, senki sem tudja, ki vagyok. Van még itt dolgom, az biztos. Közeledik valami fordulópont, azt érzem. Talán játszhatnék többet, de csak ott vagyok szívesen, ahol szükség van rám.

Hungler Tímea

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.