Bor és orvosság (Orchestra Baobab)

  • Kovácsy Tibor
  • 2004. szeptember 2.

Film

Hogyan is lehetne leírni az Orchestra Baobab zenéjét? Mert az, hogy a (fõként) szenegáli zenekar stílusában a salsától a mornáig mindenféle latin és egyéb hangzás keveredik az ugyancsak sokféle eredetû afrikai ízek közé, legfeljebb az irányt jelöli ki, a hangulatot alig. Márpedig tavalyelõtti lemezüket, a Specalist In All Stylest hallgatva egyértelmû, hogy a dolognak ez a lényege: egyfajta bölcs derû, amelyben valami elmélázó sóhaj borul a táncos vidámság fölé. A meglett férfikor teszi ezt? A megélt dolgokra való rálátás, a kívülállás komor prózaisága?

Hogyan is lehetne leírni az Orchestra Baobab zenéjét? Mert az, hogy a (fõként) szenegáli zenekar stílusában a salsától a mornáig mindenféle latin és egyéb hangzás keveredik az ugyancsak sokféle eredetû afrikai ízek közé, legfeljebb az irányt jelöli ki, a hangulatot alig. Márpedig tavalyelõtti lemezüket, a Specalist In All Stylest hallgatva egyértelmû, hogy a dolognak ez a lényege: egyfajta bölcs derû, amelyben valami elmélázó sóhaj borul a táncos vidámság fölé. A meglett férfikor teszi ezt? A megélt dolgokra való rálátás, a kívülállás komor prózaisága? - Amikor megjelentek a büszke tartású, lelassultan ruganyos mozgású, hallgatagnak, befelé fordultnak tûnõ zenészek a Szigeten, csak egy volt közülük, akinek a külseje "mûvészies" bolondosságot sejtetett: a fiatal szaxofonos, az együttes egyetlen új tagja. Neki a színpadon is ez lehetett a feladata: feldobni, eladni a produkciót. Aztán megszólalt a zene, és a közönség meg volt véve. És az a bizonyos bölcs derû távlatot, mélységet kapott, a bánatos mellékízrõl pedig kiderült, hogy bizony nem más, mint a közös zenélés boldogságának a túlcsordulása.

Mindezekelõtt azonban még néhány kérdésre is jutott idõ. Barthélemy Attiso, a gitáros, valamint az énekes-ütõhangszeres Rudy Gomis derûsen, ráérõsen válaszolgatott, mielõtt az öltözõbe parancsolták õket.

H

Magyar Narancs: Hányan lesznek a színpadon az eredeti zenekarból?

Barthélemy Attiso: Szinte csoda, de valamennyien itt vagyunk. Egyetlen új tagunk van, a szaxofonosunk.

MN: A hetvenes években, amikor megalakult az Orchestra Baobab, mi volt a divatos zene Szenegálban?

Rudy Gomis: Varietézenészekként mi nagyon sokféle stílusban játszottunk. Francia sanzonokat, afrikai zenét, afrokubánt. Egy éjszakai szórakozóhelyen játszottunk - Baobab volt a neve -, s amikor megnyílt 70-ben, a fõnöke hozott minket össze különbözõ, már mûködõ zenekarokból. Legtöbben a Star Band nevû együttesbõl jöttünk. Az volt a feladatunk, hogy a diszkók helyére lépjünk; lényegében mindenkinek az igényét ki kellett elégítenünk.

MN: Ha jól tudom, ez valami elit szórakozóhely volt.

RG: Egyrészt valóban az elit járt oda, ebbõl a célból nyitották meg, de mindenki látogathatta, ha megfelelõen fel volt öltözve. Ahogy nálunk mondják: akinek tiszta a keze, bárkivel egy asztalhoz ülhet.

MN: Túl azon, hogy minden mûfajt ismerniük kellett, mit játszottak a legszívesebben?

BA: Mi valóban "minden stílus specialistái" voltunk. Kezdetben részben mi zenéltünk, részben gépzene szólt, de késõbb már nem volt szükség lemezekre, mindent el tudtunk játszani.

MN: A Specialist In All Styles azért eléggé egyértelmûen jelzi, hogy nagyon is kialakult a zenekar egyéni stílusa.

BA: Egy lemezen nem kerülhet tucatnyi stílus egymás mellé. Az albumot a producerünk állította össze - természetesen a mi egyetértésünkkel -, de a repertoárunk ennél jóval szélesebb. Van még ez-az az asztalfiókban.

MN: Több mint harminc éve együtt játszanak, de közben volt egy idõszak...

BA: ...amikor álomba merültünk.

RG: Az történt, hogy egy idõ után egyre kevesebben jártak a Baobab bárba, végül aztán meg is szûnt. Abban az idõben lett divatos Szenegálban a mbalax stílus, ami egy teljesen helyi irányzat. És hát, tudja, a legújabb mindig a legszebb, ahogy a franciák mondják. Természetesen mi is tudtunk mbalaxot játszani, de úgy döntöttünk, hogy inkább maradunk a nemzetközi repertoár mellett. Szóval nem követtük a divatot - szerencsére, hiszen így ma is megvagyunk.

MN: Mégis, mi történt a köztes idõszakban?

RG: Tanultunk. Attiso például ügyvéd lett, hazament Togóba, irodát nyitott, én tanár vagyok, a többiek különféle zenekarokban játszottak.

BA: Elvégeztem a jogot, és nem is nagyon volt más választásom, gyakorolnom kellett a szakmámat. Teljesen abbahagytam a zenélést, szinte el is felejtettem gitározni. Majdhogynem újra kellett tanulnom, amikor megint összeállt a zenekar.

MN: És az iroda?

BA: Mûködik. Nyitva van mindennap reggel héttõl délig, és délután fél háromtól hatig. Ma is.

MN: Abban, hogy abbahagyták a közös zenélést, szerepet játszott valamiféle kifáradás? Netán egyszerûen elegük lett abból, amit csináltak?

RG: Van egy ilyen érzésem, amikor errõl gondolkodom. S az is hozzátartozik a történethez, hogy mindegyikünknek voltak másfajta elképzelései is, amiket így megvalósíthattunk. Ráadásul az, hogy kívül kerültünk a szakmán, rálátást is adott az addig történtekre. Egy dolog biztos: a vérünkben van a zene. Ezért nem tudtuk végleg abbahagyni. Mint ahogy az is nehéz volt, hogy annyi együtt töltött év után elbúcsúzzunk egymástól. Tudat alatt, a szívünk mélyén a köztes idõben is együtt maradtunk. Arról nem beszélve, hogy amikor csak bekapcsoltuk a rádiót, mindig a saját zenénket hallottuk.

MN: És mit terveznek most, hogy újból együtt vannak? Így lesz az idõk végezetéig?

BA: Pontosan. Lemezeket szeretnénk kiadni. Az a helyzet, hogy a zene az egyetlen tevékenység, amit bármilyen más foglalatossággal össze lehet egyeztetni. Diákkoromban minden éjszaka zenéltem, reggel nyolckor pedig már az egyetemen voltam, mint a többiek. És sohasem voltam fáradt, sohasem voltam beteg. A zene szinte orvosság. Ami fárasztó, az az unalom, az unalmas munka meg a gondok. És ez most is így van. Ma este itt játszunk, reggel pedig négykor kelünk, hogy elérjük a repülõgépet, mert holnap este Belgiumban lesz fellépésünk.

RG: Ráadásul a zenész olyan, mint a bor. Minél inkább öregszik, annál jobb lesz.

Kovácsy Tibor

Figyelmébe ajánljuk