Film

A hetvenes évek elején több mint ötven radikális újbaloldali fiatal művész alkotta az Orfeo csoportot. A képzőművészeti, színházi, bábszínházi és zenei tevékenységet kifejtő kollektíva hamarosan a rendőrség és a sajtó célkeresztjébe került, és "nemkívánatos elemként" kitiltották a fővárosi klubokból. Néhány év múltán nevet változtatva működtek tovább, a magyar művészeti élet olyan kimagasló társulatait alkotva meg, mint a Stúdió K színház vagy a Kolinda együttes. Az Orfeo csoport működéséről dokumentumfilm készült tavalyelőtt, annak kapcsán merült fel, hogy zenészei összegyűjtsék és rekonstruálják a repertoárjukat. Két év munka után most jelent meg az anyaguk Orfeo zenészcsoport 2011-1971 címmel, újra felvett és archív felvételekkel. Ennek a hátteréről és megszületéséről beszélgettünk Kamondy Ágnessel.

Erdő című vizsgafilmje az idei Berlinale rövidfilmprogramjának egyetlen magyar darabja volt. Most a 42. Magyar Filmszemlén látható.

"Fantasy történelmi beütéssel" - George R. R. Martin A tűz és jég dala című regénysorozatának óriási sikerére az HBO is lépett, nemrég mutatta be a közel 900 oldalra rúgó első kötet, a Trónok harca adaptációját, mely hétfő esténként látható a csatornán. A sorozatban az Alul semmi egykori sztárja, a Robin Hoodban még csuhát viselő Mark Addy adja a királyt.

Eva Menasse első nekifutásra nagyregényt írt. A Vienna a Menasséékre sok mindenben hasonlító família és a huszadik századi Bécsre sok mindenben hasonlító város regénye, főszerepben zsidókkal, félzsidókkal és nem zsidókkal, kis lábú focistákkal és nagy lábon élő rokonokkal, legendás fizetőpincérekkel, és a legendából kimaradt, de családilag nyilvántartott alakokkal. A Berlinben élő osztrák írónővel a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

A Hajszál híján úriember után máris itt a ráadás: a Thor - két teljesen különböző szerep. A sokoldalú művésszel Amszterdamban beszélgettünk.

Az Eljövendő szép napok, a Felicia utazása, az Exotica, az Ararát és Az igazság fogságában ötvenéves alkotója most a Chloe - A kísértés iskolája című thrillerrel véteti észre magát a pesti mozikban. Mi a San Sebastián-i Filmfesztiválon beszéltünk vele.

Az egyik legnagyobb hazai videoklipgyártó cég, a Pixel Film rendezője olyan zenekaroknak forgat klipeket, mint a Tankcsapda, a Depresszió, az Ektomorf, a Desperado, a Kowalsky meg a Vega, a Zanzibar vagy Tóth Gabi. A videoklipek céljáról, átalakulásáról és jövőjéről beszélgettünk vele.

A Nemzeti Színház társulatának tagja, a HOPPart egyik alapítója. A Színikritikus Céh legígéretesebb pályakezdő díjának egyik tavalyi jelöltjével, a nemrég bemutatott A zöld sárkány gyermekei című film egyik főszereplőjével pályájáról, a színházi nőábrázolásról és a Nemzeti körül kialakult helyzetről beszélgettünk.

Az amerikai Slayer a világ egyik legjelentősebb metálzenekara, amely megfáradás nélkül képes harminc éve gyakorlatilag ugyanazt a zenét játszani. A múlt pénteki, a Megadethszel közös, pokolian intenzív Slayer-koncert előtt a védjegyszerű játéka miatt világszerte elismert, rengeteg más zenekarban is érdekelt Dave Lombardo dobos válaszolt a Narancs kérdéseire a Papp László Budapest Sportaréna egyik focistaszagú öltözőjében.

Iljics Ramirez Sanchez, miszerint Carlos, vagyis a Sakál nem új vendég a filmvásznon: A Sakál árnyéka című (1997-es) amerikai verzió mellett számos műben szerepelt önmagában éppúgy, mint róla mintázott, de végül mégiscsak kitalált figuraként. Ezen művek promóciós anyagai közül egy sem mulasztja el a nagyérdemű tudtára adni, hogy az életfogytiglani büntetését töltő alany megtekintette a terméket, és áldását adta rá, vagy éppen nevetett rajta vagy csinált valami más emberit, ami a rácsokon kívül nem volt szokása.

Hogyan lesz egy túlsúlyos, alkoholproblémákkal küszködő lúzerből egy csapásra az élet császára, hálás kocsmárosok grátiszitalainak fogyasztója, s adakozó kedvű tinilányok álmainak netovábbja? Mi sem egyszerűbb: elég, ha emberünk egy latex kezeslábasban és egy hátrafelé csúcsosodó bukósisakban (melyekre a rehab valamely fura módszerekkel operáló terápiáján tett szert) megszökik az elvonóról, és egy aprócska, szürreálisan naiv és barátságos lakosokkal felszerelt ír faluban köt ki. Mikor a Cassidy család hazatérve felfedezi a hűtőjüket csontra csupaszító, delíriumban fetrengő betolakodót, a helyi rendvédelmi szervek (konkrétan a pszichopata rendőrparancsnok) értesítése helyett a kisközség ütődött, mellékállásban drogdílerként működő orvosát hívják segítségül, aki fel is állítja a diagnózist: a vendég egyértelműen az űrből érkezett.

Elia Kazan 1972-es filmje, A látogató minden posztháborús szindrómák máig ható, megkerülhetetlen filmje - és nem utolsósorban részletes beismerő vallomás, de ez most nem tartozik ide. A háborúnak egy ideje vége, s a veteránhoz látogatók jönnek, egykori harcostársai.

Szabad a kégli, még csak hálni sem járnak haza a szülők, ideális terep - gondolhatnánk - egy nagykamasznak. Annyira mégsem az, mert amikor anya és apa mégis megjelenik, hogy pénzzel tömje ki a zsebeket és kajával a hűtőszekrényt, fény derül a rendezett lakberendezés mögött meghúzódó rendezetlen viszonyokra.

Azt gondolták, valami újat találtak ki. Olyan nagyon új azért nem volt, a nouvelle vague előtt is voltak nouvelle vague filmek, de azért jó dolgokat csináltak. Ott van Mr. Truffaut filmje, az Amerikai éjszaka. Remekmű. Godard-t viszont nem szeretem. Az én szememben nem több egy kifinomult művész álarcát viselő dilettánsnál.