Az amerikai Slayer a világ egyik legjelentősebb metálzenekara, amely megfáradás nélkül képes harminc éve gyakorlatilag ugyanazt a zenét játszani. A múlt pénteki, a Megadethszel közös, pokolian intenzív Slayer-koncert előtt a védjegyszerű játéka miatt világszerte elismert, rengeteg más zenekarban is érdekelt Dave Lombardo dobos válaszolt a Narancs kérdéseire a Papp László Budapest Sportaréna egyik focistaszagú öltözőjében.
*
Magyar Narancs: Milyen érzés Jeff Hanneman (gitáros, akinek a karját húsevő baktérium támadta meg a közelmúltban - V. Á.) nélkül turnézni?
Dave Lombardo: Nagyon súlyos. Nem vagyunk annyira közeli barátok Jeff-fel, mégis olyan érzés nélküle úton lenni, mintha levágták volna valamelyik végtagomat, és azt hiszem, ezzel a többiek is így vannak. Ugyanakkor nem engedhettük meg magunknak, hogy több turnét lemondjunk, úgyhogy meg kellett lépnünk azt, hogy keresünk a helyére egy beugró tagot.
MN: A turné első felében Gary Holt, az Exodus gitárosa játszott veletek, erre a körre pedig egy fiatalabb arc, Pat O'Brien jött el a Cannibal Corpse-ból.
DL: Az Exodus kapott egy elég komoly ajánlatot: az Iron Maiden meghívta őket előzenekarnak a chilei koncertjükre, és Garyék nem akarták ezt a lehetőséget kihagyni. Nekünk viszont égetően szükségünk volt valakire, úgyhogy körbekérdeztük az ismerősöket, és így találtuk meg Patet. Ha jól emlékszem, Brian Slagel, a Metal Blade kiadó főnöke ajánlotta őt.
MN: Nagyon sok experimentális projektben vettél részt a karriered során: ott a Fantomas, játszottál John Zornnal, DJ Spookyval és van egy Vivaldi-darabokat feldolgozó lemezed is. Nem megszokott dolog, hogy egy metáldobos ilyen sokszínű életművet tudhat a magáénak.
DL: Szeretek másokkal zenélni, kipróbálni olyan dolgokat, olyan zenéket, amiket addig nem. Azt gondolom, hogy egy zenész akkor fejlődik igazán, ha folyamatosan tágítja a saját látókörét, feszegeti a határokat. Ha csak ülnék a sarokban otthon, és a Slayeren kívül nem játszanék másokkal, akkor sokkal szegényebb lenne az életem. Az embernek muszáj néha kimozdulnia a jól bejáratott világából, és csinálnia valami szokatlant, valami újdonságot. Ez a mai napig komoly motivációt jelent számomra a kísérletezéshez.
MN: Tavaly novemberben beszélgettem Dale Croverrel a Melvinsből: mesélte, hogy most ő pótol téged a Fantomas koncertjein.
DL: Így van. Szeretem, ahogy Dale játszik - noha teljesen máshogy dobol, mint én: ő jóval ösztönösebben, rockosabban üt nálam.
MN: Azt lehetett hallani, hogy a leginkább Frank Zappa mellől ismert Terry Bozzio is játszik majd az új Fantomason.
DL: Mindenképp lesz új Fantomas-album, azt viszont nem hiszem, hogy Terry is feltűnik rajta... Ez csak valami hülye pletyka lehetett.
MN: A másik csapatod, a Grip Inc. énekese, Gus Chambers nemrég öngyilkos lett, pár hónapja pedig te és Waldemar Sorychta gitáros eljátszottatok egy-két Grip Inc.-dalt egy németországi bemutatódon. Ezek szerint feltámasztjátok a zenekart?
DL: Az csak egyszeri alkalom volt, ráadásul teljesen spontán alakult, egyáltalán nem készültünk rá - ez szerintem hallatszik is a Youtube-ra feltöltött felvételeken. De a Grip Inc.-nek vége: Gus halála után nem lenne értelme folytatni.
MN: A munkásságod zenészek százaira volt hatással. Téged milyen dobosok inspiráltak?
DL: John Bonham a Led Zeppelinből és Mitch Mitchell, aki Jimi Hendrix zenekarában játszott. Ha meghallgatod ezeknek az arcoknak a játékát, te is rá fogsz jönni, hogy például azokat a pörgetéseket, amiket a Slayer-dalokban hallhatsz, igazából tőlük merítettem. Hallgasd csak meg a Fire című Hendrix-dalt, és pontosan ugyanazokat a technikai fogásokat fogod hallani, amiket majd az esti koncerten, most, 2011-ben. A dobhangzásom meg a zenénk persze teljesen más.
MN: Az, hogy kubai származású vagy, hatással volt a dobolásodra?
DL: Természetesen. A kubai zene tele van ritmusokkal, Afrikából eredeztethető ütőhangszerekkel, ugyanakkor a kubai muzsikusokra nagyon sok Nyugatról érkező zene is hatással volt, ami nagyon érdekes és izgalmas kombinációt eredményezett, és ez kisgyerekként komoly befolyást gyakorolt rám.
MN: Negyvenhat éves vagy, hogy bírod erővel a Slayer eszeveszett tempóit? Nem jelent komoly kihívást eljátszani például a Raining Bloodot?
DL: Nem. Meg ne kérdezd, mi a titkom, mert én is meglepődök néha magamon. Szerintem adottság egyébként, szerencsés génekkel rendelkezem. Soha nincs semmi problémám ebből az intenzív munkából, túl azon, hogy pár napja felrepedt itt a tenyeremen a bőr a dobverőktől (mutatja). Olykor előfordul egyébként, hogy túlságosan feltankolok a koncert előtt kávéval, olyankor pedig nem tudom rendesen kialudni magam, és dögfáradtan játszom, de ez sem okozott komolyabb bajt soha.
MN: Az egyébként igaz, amit egyszer Kerry King gitáros mondott rólad, hogy koncertek előtt még csak be sem melegítesz?
DL: Igaz. Nincs szükségem rá: nagyon hamar rá tud állni a szervezetem a turné menetrendjére, mindennap játszunk, és ez formában tart, szóval nincs értelme mondjuk gumilapon bemelegítenem. A koncertek előtt pár perccel szoktam azért kicsit nyújtani, egy-két mozdulattal átmozgatni az izmokat és az ízületeket (mutatja), veszek néhány mély levegőt, koncentrálok, aztán készen is állok arra, hogy játsszam.
MN: Idén lesz a Slayer megalakulásának harmincadik évfordulója. Terveztek valami különlegességet ebből az alkalomból?
DL: Igen, legalábbis én szeretném, de nincs még semmi konkrét ötlet. Annyi azért valószínű, hogy jól berúgunk. Egy ilyen kerek évfordulót minden normális ember azzal szokott megünnepelni, hogy jól betaszajt és beszív, mi miért tennénk máshogy?
