Az egyik legnagyobb hazai videoklipgyártó cég, a Pixel Film rendezője olyan zenekaroknak forgat klipeket, mint a Tankcsapda, a Depresszió, az Ektomorf, a Desperado, a Kowalsky meg a Vega, a Zanzibar vagy Tóth Gabi. A videoklipek céljáról, átalakulásáról és jövőjéről beszélgettünk vele.
*
Magyar Narancs: Tíz-tizenöt éve egyszerű volt a képlet: ha egy zenekarnak kijött az új lemeze, akkor forgattak róla egy klipet, az lement valamelyik zenetévén; a klip alapján eldöntöttem, hogy bejön-e a zene, és ha igen, elmentem a boltba, és megvettem a cédét vagy kazettát. Ma már nem a tévéből ismerem meg a zenekart, és nem is megyek a boltba a lemezükért. Miért forgat még mindig mindenki klipeket?
Tokay Péter: Régen a videoklip volt a zenekar legerősebb promóciós eszköze, és ez ma is így van. Régebben a lemezeladás növelését és a zenekar megismertetését szolgálta: ha tetszett az embereknek 2-3 szám, akkor kénytelenek voltak megvenni a lemezt, mivel nem volt Youtube és torrent. Ma, hogy már nem nagyon van lemezeladás, a klip a rajongótábor biztosítására és a koncertnézőszám növelésére szolgál. Kell a videoklip, mert anélkül sokkal kevesebb vizuális adalék jut el a potenciális rajongókhoz. A mai napig vannak olyan kommentek a Youtube-on, hogy mondjuk "az elmúlt tíz évben nem hallgattam Roadot, de ez a szám tetszik" - akkor az illető hozzájut valahogy a lemezhez, és a következő egy évben egy koncertre el fog menni. Ez ma a cél.
MN: Mennyire csökkent egy klipforgatás költségvetése?
TP: Ötven-hatvan százalékos csökkenés van az árban, de a minőségi elvárás megmaradt, ami azért rossz, mert nehéz összeegyeztetni a profi munkát a kevés pénzzel. Nem akarunk szart letenni az asztalra, a megrendelő és magunk miatt sem, hiszen azzal mi is visszalépnénk egy szintet. Nekünk szerencsére a videoklipek mellett sok kiegészítő munkánk van - PR- és reklámfilmek, rendezvények -, így a klipes kiesést mással tudjuk pótolni. Ez fontos, mert csak videoklipekből manapság nem tudnánk megélni. És ez három-négy éve még nem volt így.
MN: Mekkora kiadás egy klip elkészítése a zenekarnak, mondjuk egy lemez felvételéhez képest?
TP: Régebben egy profi kivitelezésű klip kábé annyiba került, mint egy lemez felvétele - egy-másfél millió forintba. De ahogy csökken a klipek ára, ugyanúgy csökken a lemezkészítésé is. Persze a kisebb lemezeladás miatt kevesebb pénzük van a zenekaroknak, de azért azt hozzá kell tenni, hogy ezzel párhuzamosan a költségeik is csökkennek: olcsóbbak a videoklipek, a hangstúdió. Ha digitálisan jelenteted meg a lemezt, akkor nem kell több ezer példányt legyártani belőle, és bár a grafikusnak fizetsz a borítóért, kinyomtatni azt sem kell, csak hozzácsapni a letölthető albumhoz, a jogdíj meg bejön a legálisan letölthető zenéből is. Igaz, mindez inkább a Nyugatra igaz, mert szerintem ennek az interjúnak tíz olvasójából tíz tudja, hogy mi az a torrent, de tízből három nem tudja, mi az az iTunes.
MN: Ha ma nekikezdtek egy klipnek, tévéképernyőre vagy az internetre forgatjátok?
TP: Amíg nem voltak digitális, HD-ben (nagy képfelbontásban - K. B.) sugárzó zenetévék, addig az internet volt a mérce: ami ott jól néz ki, az a tévében is jól fog kinézni. A tartalmi részt tekintve egyre többen vannak, akik nem foglalkoznak azzal, hogy a tévé is leadja-e a klipet. Külföldön van, hogy eleve netre forgatnak egy kőkemény, odabaszós, megbotránkoztató videót, amit a tévé biztos nem adna le - az is reklámértékkel bír, nem is kicsivel, ha az emberek beszélnek róla. Itthon is van ilyen, én például a Mangod Inc. egyik klipjéből (The Flood) forgattam egy 18-as karikás verziót is; abban voltak cicik, puncik, minden. Tudtuk, hogy sose fog lemenni a tévében. A Roaddal is egy kicsit keményebbre vettük a figurát (a Nem elég klipjénél - K. B.), nem foglalkoztunk vele, hogy hol a határ a tévéknél - ha erősnek tartják, hát puff neki, majd nyomatják a neten. Ebben a tekintetben teljesen más a pop és a rock: míg vannak olyan metálzenekarok, amelyek sokkal több nézőt vonzanak koncertre, mint egy popelőadó, de a tévénézők még soha nem hallottak róluk, addig a pop rengeteget megy a tévében, így is ismertetik meg az előadókat a közönséggel.
MN: Magyarországon szinte minden klipben megjelenik a zenekar is játék közben - alig van, aki eltérne ettől.
TP: Magyarországon nincsenek akkora sztárok, akiktől elfogadná a közönség, hogy nem jelennek meg a klipben. Van kivétel is, főként az elektronikai undergroundban; ott ez jobban működhet, mint mondjuk a popban, ahol mindig mutogatják, hogy az énekesnő szépen bevilágított, kisminkelt arccal énekel - az ilyen, mellkas-közeli jó kivágást hívják beauty shotnak -, vagy a rockban, ahol meg azt mutogatják, hogyan zúz a zenekar. Ezek jól bevált standardok, amik az elmúlt 30-40 év alatt alakultak így ki.
MN: Vannak a klipkészítésnek minden zenei műfajra egyformán vonatkozó, kötelező szabályai?
TP: A szabályok, ugye, azért vannak, hogy felrúgjuk őket: a videoklip a játékfilmek mellett a bevett szokásoktól legjobban elrugaszkodó műfaj. Vannak sémák, amelyek azért íródtak, hogy a nézők értsék, hogy mit néznek éppen, de ezeket is sokszor felrúgjuk, mivel a klip a zene alárendeltje; azért van, hogy pörgesse, eladja a zenét. Ha a klip olyan érzést társít a zenéhez, amitől jobban szeretem hallgatni, akkor bármit meg lehet csinálni képileg. A klipek sztorijaira általában igaz, hogy a popzenéhez könnyebben érthető, letisztultabb történetet tartalmazó klipet érdemes készíteni, mert nagyon sok a tizenöt-húsz év alatti nézője. Péterfy Borin kívül nem is nagyon tudok itthon olyan popelőadót mondani, akinek elvontabb képi világú klipjei lennének. A rockban, az undergroundban lehet elvontabb a klip, sőt akár társadalmi, politikai kérdéseket is felvethet.
MN: És ki dönti el, hogy mi legyen egy klipben - a zenekar vagy a rendező?
TP: Ez zenekarfüggő. Van, amikor mindent ránk bíznak, néha még azt is együtt találjuk ki, hogy melyik számra készüljön a klip. Van, amikor a számot ők adják, de az ötletet már mi, aztán vagy elfogadják, vagy nem, a végén vagy belenyúlnak, vagy nem. Van, amikor ők adnak egy ötletcsomagot, és mi azt bontjuk ki, és van, amikor már kész sztorival jönnek - olyankor meg kell nézni, hogy tudunk-e azonosulni vele, meg tudjuk-e csinálni, mennyi idő alatt és mennyi pénzért. A legjobban azt szeretem, amikor ránk van bízva az ötlet, amit aztán a zenekar is véleményez, és együtt véglegesítjük.
MN: Látsz-e valamilyen trendet, ami az elmúlt években az egész világon befolyásolta a videoklipgyártást?
TP: Olyan szinten felgyorsult a világ, hogy az emberek vizuális befogadóképessége is sokkal gyorsabb lett. Ha megnézel egy tízéves videoklipet, abban sokkal lassabban vágtak, hosszú snittek voltak kitartva benne. Ma egy másodperc alatt 2-3 vágóképet is felfog a néző. Felgyorsult a világ, és ezzel a filmes iparágban a videoklip azonosul a leginkább. A videoklip vagy követi a trendeket, vagy szándékosan eltér tőlük, de mindig figyeli a divatot. A másik trend a stylinggal kapcsolatos: kezdenek újra divatba jönni azok a ruhák, amiket 15-20 éve hordtak, és ez megjelenik a klipekben is.
MN: Milyen visszajelzéseket kaphatnak a videoklipesek?
TP: A magyar filmiparban a videoklipesek eléggé el vannak nyomva; külföldön rengeteg videoklipes fesztivál van, itthon szinte semmi. Igazából szarnak a fejünkre, pedig ugyanonnan bérlem az eszközöket, ugyanolyan a sminkesem, világosítóm, operatőröm, mint a nagyjátékfilmeseknek, mégis nagyobb a presztízse még a kísérleti kisjátékfilmnek is, mint a klipnek. Ha kezdő filmesek elökörködnek valamit, azt is harminc fesztiválra tudják nevezni, holott mi lehet, hogy sokkal tapasztaltabb, profibb emberekkel forgatunk. De ezek az emberek nincsenek elismerve, a filmesek lenézik a klipeseket. Pedig érdemes összehasonlítani a magyar reklámokat a klipekkel: el fogsz csodálkozni. A 30-40 másodperces reklámoknak ötször-hatszor akkora a költségvetésük, mint a 3-4 perces klipeké, noha sokszor könnyebb őket leforgatni - tudom, mert én is csinálok reklámokat. Mégis, a magyar videoklipek világszínvonalon is kiemelkedően profik, míg a magyar reklámok jó része nem az.
MN: Hogy látod a videoklipipar jövőjét?
TP: Nem tudom, mi lesz a szakmával. Remélem, hogy nem lesz már rosszabb a helyzet, legalább stagnálni fog, legalább ennyi összeget és időt rá tudnak szánni a megrendelők. De a helyzet nem a zenekarok hibája - ha tudnának fizetni, fizetnének, de átalakult minden más is. Azaz ha nem fognak tudni ennyit kifizetni a videoklipre, az azt jelentené, hogy csökkent a bevételük, ami pedig azt jelentené, hogy nem tudják kifizetni a hangstúdiót, a keverést, a színpadtechnikát, a biztonsági őröket - akkor radikális változások lennének az egész zeneiparban. Senkinek nem mondhatod, hogy dolgozzon fél áron, mert ezek az emberek ebből élnek, és nem kapják meg a zsemlét és a tejet fél áron. A videoklip így is a legrosszabbul fizető filmes szakma; a reklámosok, a pornósok, sőt a lagzivideósok is jobban keresnek.
