Magyar Narancs: A főszereplő Liam Neeson felesége, Natasha Richardson a forgatás alatt végzetes fejsérülést szenvedett és meghalt. Hogyan befolyásolta ez a produkciót?
Atom Egoyan: Soha életemben ennél szörnyűbb szakmai szituációba nem kerültem még. Le kellett állnunk a munkával, nem tudtuk, mi lesz. A temetés után Liam nagyvonalúan úgy döntött, visszatér, hogy befejezze a filmet, ami maga volt a csoda, hiszen a film arról szól, milyen értékes dolog a házasság.
MN: Egy francia filmet, a 2003-ban Fanny Ardant főszereplésével készült Nathalie-t forgatta újra.
AE: Nem remake ez, hanem az eredeti újragondolása. A két film hangvétele erősen eltér. A producer azzal keresett meg, hogy imádta az Exoticát (1994), és hasonló hangvételben szeretné a Chloét elkészíteni.
MN: A producer Ivan Reitman, aki azt mondta, a több évtizedes házasságokban felmerülő kihívás ragadta meg a sztoriban.
AE: Életünk erotikus aspektusa fontos része az egyéniségünknek. Ebben is eltértünk az eredeti filmtől, mert nálunk Julianne Moore figurája komoly válságon megy keresztül a saját szexualitásában. Úgy érzi, többé nem tud erotikus vonzerőt gyakorolni a férjére, és emiatt eltűnik, láthatatlanná válik. Nagyon merész dolog, hogy Julianne elvállalta a szerepet, és kimondta e szavakat. Sok idősödő színésznő érez így Amerikában, főleg azok, akik a szexepiljüknek köszönhetik hírnevüket. Amikor egy idő után bizonyos szerepkörben már nem kapnak munkát, úgy érzik, kihasználták őket.
MN: Korábbi filmjeiben is előtérbe helyezte a szexualitást.
AE: A vágyat egy bizonyos ponton ki kell élni, ha ez nem következik be, célpontot vált, mint a víz, ami a legkisebb ellenállás irányába megy. Áttevődik más személyekre, s az érintettek gyakran képtelenek ezt a váltást tudatosan irányítani. Ebben olykor megmutatkozik némi perverzitás. Filmjeimben a vágyakozás általában múltbéli traumához kapcsolódott, tehát tele volt fájdalommal és hiányérzettel. Sokszor nem is a szexuális vágyról volt szó. Az Exoticában a halott gyermek visszaszerzése motiválta a főszereplő vágyait. Itt Chloe talál egy anyafigurát, megkapja tőle azt a védelmet és törődést, amire mindig is vágyott. Ezért beleszeret a nőbe.
MN: Julianne Moore nőgyógyászként azt mondja a filmben, "az orgazmus csak izomtevékenység".
AE: A szexuális aktusnak természetesen rendkívül fontos része a pszichés reakció a partner felé, jóval több, mint a klitorisz ingerlése. Szakrális mozdulat két emberi lény közeledésében.
MN: Csinos happy endet kanyarított a film végére.
AE: Nem egészen. A cselekmény Pasolini Teoremájára emlékeztet, annak a végén Terence Stampnek nyoma vész, és aztán látjuk a hiánya következményeit. Nálunk Chloe lép ki. A kultúrában, amelyben élünk, a filmekben, a reklámokban képek vesznek körül minket, amelyek olyan életekről számolnak be, amilyenben nekünk is részünk lehetne. Így érthető, ha nagy hiányérzetek alakulnak ki az emberekben. A fiatal nőknek nagyon nehéz békében lenni önmagukkal és a testükkel e képek állandó áradatában. Furcsa módon a legveszélyesebb ideálképek egyike maga a család. A tökéletes család kliséje. Oly sok helyről sugallják, milyennek kellene lennie. A filmvégi családi idill is mintha ilyen klisének hatna. Lehet, hogy ez is csak egy újabb hazugság.
MN: Mintha az elmúlt évtizedben kommerszebbek és konvencionálisabbak lennének a filmjei.
AE: Nem tudom. Az Adoration (2008) első fele a legradikálisabb dolog, amit valaha csináltam, a második fele tradicionálisabb. Az igazság fogságában (2005) játék a film noir műfajával és a hollywoodi mitológiával. Abba a generációba tartozom, amely egyrészt a 70-es években nőtt fel, amikor még izgalmas amerikai filmeket nézhetett, melyek extrém, de emberi helyzetekbe merték vinni a nézőt, másrészt még akkor alkothatott, amikor a 90-es években volt közönsége és piaca - így forgalmazója is - a művészfilmeknek. Mára minden megváltozott.
MN: Vagyis megrendelésre dolgozik. Az igazság fogságában után másodszor.
AE: Bizonyos tekintetben felszabadító élmény másvalaki forgatókönyvét filmre vinni. Az Exotica óta van ügynököm, kapok felkéréseket, de nagyon ritka a jó forgatókönyv. Amik meg érdekesek, azokra sose jön össze a pénz. Így hát mindig visszatérek a saját projektjeimhez, a saját írásaimhoz.
MN: De azok meg a nem lineáris történetmesélés mintapéldái a pályakezdésétől fogva. Miért?
AE: Kanada nyugati partjainál nőttem fel, egy kisvárosban. Amikor először olvastam Bu–uel Andalúziai kutya (1929) című filmjéről, egészen lázba jöttem. Akkoriban nem voltak még videokazetták, egy New York-i cég kereskedett Super8-as kópiákkal. Nem volt mit tenni, beraktam egy borítékba egy halom pénzt, elküldtem nekik, s hetekkel később megkaptam a kópiát. A film láttán egészen lenyűgözött a lehetőség, hogy a mozgókép álmokat képes bemutatni. Elképesztőnek találtam, hogy mindenféle narratíva nélkül, logikus összefüggést nélkülöző jeleneteket és képeket helyeztek egymás mellé, olyan arcátlannak és merésznek tűnt, hogy valósággal meghatódtam tőle.
MN: Mi a célja a mozaikszerű történetmeséléssel?
AE: Minden filmem "öntudatos" abban az értelemben, hogy felhívja a figyelmet a szerkezetére, a formátumára, amit használ. Aktív részvételt igényelnek a nézőktől, maguknak kell értelmezniük a sztori hiányzó részeit. Használniuk kell a képzelőerejüket. Korai filmjeimben, mint a Családi mozi (1988) és a Szöveges szerepek (1989), arról beszéltem, hogy a videotechnika milyen elidegenítő hatással tud lenni az emberi kapcsolatokra. Manapság az internet ilyen. De felesleges tiltakozni ellene, mert nem fog elmenni. A fiamon látom, hogy az új generációt felszabadítja, mégis, a virtuális térben is erőfeszítést kell tenni, hogy valódi kontaktus jöjjön létre. Továbbra is szükségünk van rá, hogy a fizikai világban érintkezzünk másokkal, érzékenyen, körültekintően. Mindig gyanakodva figyeltem azokat a technológiákat, amelyek megpróbálják elhitetni, hogy az élet könnyebb, mint valójában.
MN: Tervezi, hogy visszatér a nem lineáris történetekhez?
AE: Persze, hiszen a saját műveim ösztönösen is így íródnak. Most már lassabban írok. Nem érzem szükségét, hogy hajtsam magam. Sok más területen is aktív vagyok: vizuális installációkat, operákat rendezek. Legújabb mániám opera és film társítása. Mindkét irányba: mozgóképet vinni a színpadra, és operai elemeket a moziba. Elvégre a film mint irodalmat, képzőművészetet, zenét, vizualitást ötvöző médium ideális a gesamtkunstwerk (összművészet) wagneri ideájához. Wagner megszállottja volt annak, hogy egész motívumstruktúrákat fejezzen ki, s hogy a zenével lelki tájakat ábrázoljon.
MN: A bimbózó szexualitású kislányok viszszatérő szereplők a műveiben, és rendre szörnyeteg férfiak karmai közé kerülnek. Miért?
AE: Azt hiszem, itt egy kicsit túl személyes területre merészkedünk.
