"Célpontot vált, mint a víz" - Atom Egoyan filmrendező

  • Kriston László
  • 2011. április 28.

Film

Az Eljövendő szép napok, a Felicia utazása, az Exotica, az Ararát és Az igazság fogságában ötvenéves alkotója most a Chloe - A kísértés iskolája című thrillerrel véteti észre magát a pesti mozikban. Mi a San Sebastián-i Filmfesztiválon beszéltünk vele.
Az Eljövendő szép napok, a Felicia utazása, az Exotica, az Ararát és Az igazság fogságában ötvenéves alkotója most a Chloe - A kísértés iskolája című thrillerrel véteti észre magát a pesti mozikban. Mi a San Sebastián-i Filmfesztiválon beszéltünk vele.

Magyar Narancs: A főszereplő Liam Neeson felesége, Natasha Richardson a forgatás alatt végzetes fejsérülést szenvedett és meghalt. Hogyan befolyásolta ez a produkciót?

Atom Egoyan: Soha életemben ennél szörnyűbb szakmai szituációba nem kerültem még. Le kellett állnunk a munkával, nem tudtuk, mi lesz. A temetés után Liam nagyvonalúan úgy döntött, visszatér, hogy befejezze a filmet, ami maga volt a csoda, hiszen a film arról szól, milyen értékes dolog a házasság.

MN: Egy francia filmet, a 2003-ban Fanny Ardant főszereplésével készült Nathalie-t forgatta újra.

AE: Nem remake ez, hanem az eredeti újragondolása. A két film hangvétele erősen eltér. A producer azzal keresett meg, hogy imádta az Exoticát (1994), és hasonló hangvételben szeretné a Chloét elkészíteni.

MN: A producer Ivan Reitman, aki azt mondta, a több évtizedes házasságokban felmerülő kihívás ragadta meg a sztoriban.

AE: Életünk erotikus aspektusa fontos része az egyéniségünknek. Ebben is eltértünk az eredeti filmtől, mert nálunk Julianne Moore figurája komoly válságon megy keresztül a saját szexualitásában. Úgy érzi, többé nem tud erotikus vonzerőt gyakorolni a férjére, és emiatt eltűnik, láthatatlanná válik. Nagyon merész dolog, hogy Julianne elvállalta a szerepet, és kimondta e szavakat. Sok idősödő színésznő érez így Amerikában, főleg azok, akik a szexepiljüknek köszönhetik hírnevüket. Amikor egy idő után bizonyos szerepkörben már nem kapnak munkát, úgy érzik, kihasználták őket.

MN: Korábbi filmjeiben is előtérbe helyezte a szexualitást.

AE: A vágyat egy bizonyos ponton ki kell élni, ha ez nem következik be, célpontot vált, mint a víz, ami a legkisebb ellenállás irányába megy. Áttevődik más személyekre, s az érintettek gyakran képtelenek ezt a váltást tudatosan irányítani. Ebben olykor megmutatkozik némi perverzitás. Filmjeimben a vágyakozás általában múltbéli traumához kapcsolódott, tehát tele volt fájdalommal és hiányérzettel. Sokszor nem is a szexuális vágyról volt szó. Az Exoticában a halott gyermek visszaszerzése motiválta a főszereplő vágyait. Itt Chloe talál egy anyafigurát, megkapja tőle azt a védelmet és törődést, amire mindig is vágyott. Ezért beleszeret a nőbe.

MN: Julianne Moore nőgyógyászként azt mondja a filmben, "az orgazmus csak izomtevékenység".

AE: A szexuális aktusnak természetesen rendkívül fontos része a pszichés reakció a partner felé, jóval több, mint a klitorisz ingerlése. Szakrális mozdulat két emberi lény közeledésében.

MN: Csinos happy endet kanyarított a film végére.

AE: Nem egészen. A cselekmény Pasolini Teoremájára emlékeztet, annak a végén Terence Stampnek nyoma vész, és aztán látjuk a hiánya következményeit. Nálunk Chloe lép ki. A kultúrában, amelyben élünk, a filmekben, a reklámokban képek vesznek körül minket, amelyek olyan életekről számolnak be, amilyenben nekünk is részünk lehetne. Így érthető, ha nagy hiányérzetek alakulnak ki az emberekben. A fiatal nőknek nagyon nehéz békében lenni önmagukkal és a testükkel e képek állandó áradatában. Furcsa módon a legveszélyesebb ideálképek egyike maga a család. A tökéletes család kliséje. Oly sok helyről sugallják, milyennek kellene lennie. A filmvégi családi idill is mintha ilyen klisének hatna. Lehet, hogy ez is csak egy újabb hazugság.

MN: Mintha az elmúlt évtizedben kommerszebbek és konvencionálisabbak lennének a filmjei.

AE: Nem tudom. Az Adoration (2008) első fele a legradikálisabb dolog, amit valaha csináltam, a második fele tradicionálisabb. Az igazság fogságában (2005) játék a film noir műfajával és a hollywoodi mitológiával. Abba a generációba tartozom, amely egyrészt a 70-es években nőtt fel, amikor még izgalmas amerikai filmeket nézhetett, melyek extrém, de emberi helyzetekbe merték vinni a nézőt, másrészt még akkor alkothatott, amikor a 90-es években volt közönsége és piaca - így forgalmazója is - a művészfilmeknek. Mára minden megváltozott.

MN: Vagyis megrendelésre dolgozik. Az igazság fogságában után másodszor.

AE: Bizonyos tekintetben felszabadító élmény másvalaki forgatókönyvét filmre vinni. Az Exotica óta van ügynököm, kapok felkéréseket, de nagyon ritka a jó forgatókönyv. Amik meg érdekesek, azokra sose jön össze a pénz. Így hát mindig visszatérek a saját projektjeimhez, a saját írásaimhoz.

MN: De azok meg a nem lineáris történetmesélés mintapéldái a pályakezdésétől fogva. Miért?

AE: Kanada nyugati partjainál nőttem fel, egy kisvárosban. Amikor először olvastam Bu–uel Andalúziai kutya (1929) című filmjéről, egészen lázba jöttem. Akkoriban nem voltak még videokazetták, egy New York-i cég kereskedett Super8-as kópiákkal. Nem volt mit tenni, beraktam egy borítékba egy halom pénzt, elküldtem nekik, s hetekkel később megkaptam a kópiát. A film láttán egészen lenyűgözött a lehetőség, hogy a mozgókép álmokat képes bemutatni. Elképesztőnek találtam, hogy mindenféle narratíva nélkül, logikus összefüggést nélkülöző jeleneteket és képeket helyeztek egymás mellé, olyan arcátlannak és merésznek tűnt, hogy valósággal meghatódtam tőle.

MN: Mi a célja a mozaikszerű történetmeséléssel?

AE: Minden filmem "öntudatos" abban az értelemben, hogy felhívja a figyelmet a szerkezetére, a formátumára, amit használ. Aktív részvételt igényelnek a nézőktől, maguknak kell értelmezniük a sztori hiányzó részeit. Használniuk kell a képzelőerejüket. Korai filmjeimben, mint a Családi mozi (1988) és a Szöveges szerepek (1989), arról beszéltem, hogy a videotechnika milyen elidegenítő hatással tud lenni az emberi kapcsolatokra. Manapság az internet ilyen. De felesleges tiltakozni ellene, mert nem fog elmenni. A fiamon látom, hogy az új generációt felszabadítja, mégis, a virtuális térben is erőfeszítést kell tenni, hogy valódi kontaktus jöjjön létre. Továbbra is szükségünk van rá, hogy a fizikai világban érintkezzünk másokkal, érzékenyen, körültekintően. Mindig gyanakodva figyeltem azokat a technológiákat, amelyek megpróbálják elhitetni, hogy az élet könnyebb, mint valójában.

MN: Tervezi, hogy visszatér a nem lineáris történetekhez?

AE: Persze, hiszen a saját műveim ösztönösen is így íródnak. Most már lassabban írok. Nem érzem szükségét, hogy hajtsam magam. Sok más területen is aktív vagyok: vizuális installációkat, operákat rendezek. Legújabb mániám opera és film társítása. Mindkét irányba: mozgóképet vinni a színpadra, és operai elemeket a moziba. Elvégre a film mint irodalmat, képzőművészetet, zenét, vizualitást ötvöző médium ideális a gesamtkunstwerk (összművészet) wagneri ideájához. Wagner megszállottja volt annak, hogy egész motívumstruktúrákat fejezzen ki, s hogy a zenével lelki tájakat ábrázoljon.

MN: A bimbózó szexualitású kislányok viszszatérő szereplők a műveiben, és rendre szörnyeteg férfiak karmai közé kerülnek. Miért?

AE: Azt hiszem, itt egy kicsit túl személyes területre merészkedünk.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.