A "radikális klezmer" Detroitban született, jelenleg Berlinben élő vezérképviselőjének és zenekarának a nem feltétlenül hálás első délutáni sáv jutott. Sajnálhatják, akik csak később, az ismertebb nevekre érkeztek, hiszen a pénteki világzenei koncertsorozat legmarkánsabb személyiségének a fellépéséről maradtak le. A Jerzy Kosinski-regény, A festett madár kiközösített és elpusztított címadójáról elnevezett együttes többi tagja hiába játszott nagyszerűen a mikrofonokat díszítő nagy csőrű madármaszkok mögött, a figyelmet szinte minden pillanatban Daniel Kahn vonta magára lendületes mozgásával, magyarázataival, mimikájával, a szövegeket karakteresen értelmező-poentírozó hangsúlyaival és persze pusztító harmonikajátékával. Csak a ráadásban vette elő kicsi húros hangszerét, amit még pengetett egy kicsit, mintegy elköszönésképpen, mielőtt a tokjába tette.
*
Magyar Narancs: Igazán kellemes hangja van. Mi ez?
Daniel Kahn: Ukulele. Azért ilyen szögletes, mert szivarosdobozból van a teste, és attól az embertől vettem még évekkel ezelőtt, aki ilyeneket készít.
MN: Nem éppen tipikus hangszere a klezmernek. Egyébként hol találkoztál ezzel a zenével, egyáltalán a jiddis nyelvvel? Még otthon, a családban?
DK: Nem, a szüleimnek semmi közük nem volt a klezmerhez, és nem is beszéltek jiddisül. A nagyszüleim, ők igen, de egyáltalán nincs erről emlékem. Saját magamtól tanultam jiddisül.
MN: Honnan származnak a szüleid?
DK: Mindenhonnan. Az őseim között voltak galíciai zsidók, mások az Osztrák-Magyar Monarchia más területeiről jöttek. Aztán volt, aki Kelet-Poroszországból, Königsbergből, a mai Kalinyingrádból. De mindannyian 1900 körül érkeztek Amerikába. Szóval én már régi amerikaiaktól származom. New Yorkba érkeztek, aztán továbbmentek Clevelandbe, végül pedig Detroitba, ahol születtem. Zsidó szellemben neveltek, de a jiddis kultúra nélkül.
MN: Mit jelent ez? Vallásosságot?
DK: A vallási identitás egy nagyon liberális és progresszív fajtáját. Viszont az a jiddis kultúra, amely egykor jelen volt Kelet-Európában, az én gyerekkoromból teljes mértékben hiányzott. Amikor New Orleansba költöztem, ahol mindenféle zenét játszottam, bluest, folkot, dzsesszt, countryt, sok klezmerzenekart is hallottam az utcán.
MN: Pont New Orleansban?
DK: Persze, hát a klezmer nagyon is funky zene, épp ez a legfontosabb tulajdonsága, hogy jó zene. A jiddis dalok pedig jó dalok, szórakoztató történetekkel - ezért is kezdtem el énekelni őket. A szövegeket lefordítottam angolra, éppen a sztorijuk miatt.
MN: És honnan vetted az alapanyagot? Egyszerűen csak megtanultad a dalokat a zenészektől, akiket hallottál?
DK: Igen, vannak olyan dalaim, amiket más énekesektől vettem, akik tanáraim, barátaim, kollégáim. Aztán másokat régi gyűjteményekből, hangfelvételekről. A népénekes egyszersmind gyűjtő is. És ez egy kifejezetten nemzetközi társaság, azoknak a köre, akik a jiddis kultúra iránt érdeklődnek. Ott vannak mindenhol a világon, és egyfajta közösségi érzés fogja össze ezeket a szétszóródott embereket. Elég, ha csak azokra gondolok, akik a zenekaromban játszanak-játszottak: Oroszország, Ukrajna, Németország, Svédország, USA, Kanada, Izrael...
MN: Kifejezetten klezmerzenészekről van szó?
DK: Nem mondanám, hogy tisztán klezmert játszunk.
MN: A most hallott koncert alapján ez eléggé egyértelmű.
DK: Szóval ez keverék, azt mondanám, hogy egyfajta rock and roll. Nagyon sokféle ember népzenéje.
MN: És ezt még New Orleansban kezdted művelni?
DK: Nem - viszont az utóbbi években, már a Katrina hurrikán után jártunk ott. Még egy jiddis nyelvű dalt is írtam a katasztrófáról. Az ott töltött éveimben dalszerző voltam. Magamnak írtam, ahogy Bob Dylan, Woody Guthrie vagy Leonard Cohen. Ma is fellépek különféle stílusokban, de a jiddis zene, kultúra iránt tényleg mélységes szeretetet érzek. Különösen az iránt, amit ma tud mondani. A múlt nem érdekel annyira, mint az a kérdés, hogy miként tekintene ránk a múlt. De sokat kell tanulni, hogy egyáltalán föltehessük ezt a kérdést. Hiszen azok, akik eredetileg énekelték ezeket a dalokat, ugyanannyit tudtak, mint mi. Ezért is van bennem annyi tisztelet és kérdés, miközben eléneklem őket.
MN: Miért és mikor jöttél át Európába?
DK: Öt éve élek Berlinben, és ennek számos oka van. Először is: meghívtak. Aztán Michael barátom, aki a zenekarunk bőgőse, ugyanakkor költözött át. Érdekelt a német színház, a zene, az itteni zsidó kultúra. Tudtam, hogy akkoriban Berlin már egyfajta központja lett a zsidó kultúrának, ami azért elég érdekes dolog.
MN: Igen, már a kilencvenes évek óta, amikor sokan érkeztek a volt Szovjetunióból.
DK: Sőt még annál is korábban. A jiddis dal már Kelet-Németországban is megjelent. A folkénekesek (a nálunk a riasztó "polbeat" elnevezéssel illetett egy szál gitáros-énekes műfaj ottani, olykor rendszerkritikus képviselői - K. T.) forradalmi, munka- és népdalok mellett jiddis dalokat is énekeltek. Egyébként egy hatvanas évekből származó felvételen még Pete Seegert is hallottam jiddisül énekelni. És ugyanígy keletnémeteket is. És való igaz, a kilencvenes években sok zsidó jött Berlinbe Oroszországból, de Amerikából is, akik most Közép-Európát járják.
MN: A koncerteden a Rotfront két fúvósa is közreműködött. Korábban te is játszottál a zenekarban.
DK: Így van, körülbelül négy éve játszom már velük, és igazából csak az elmúlt néhány hónap óta vált ez rendszertelenné. Túl sok a dolgom, itt van a saját zenekarom meg egyebek - szóval vendégként - mint special guest - lépek föl velük. De ez nem változtat a barátságunkon. Itt, Budapesten is felléptem velük.
MN: És ezek között az egyéb elfoglaltságaid között színészi feladatok is adódnak?
DK: Éppen most, hétfőn kezdődnek egy új darab próbái. Továbbra is aktívan színészkedem.
MN: Valami társulat tagjaként?
DK: Nem társulat ez. Van egy színház Berlinben, ahol többször dolgoztam, a Ballhaus Naunynstrasse. Itt próbáljuk ezt a darabot is. Politikai darabokat játszanak, sokat foglalkoznak az emigránsok problémáival, a törökökkel, mindenféle mássággal. Ennek az Adam Spielmannra várva című darabnak én írom a zenéjét, és játszom is benne.
MN: Mint mondtad, korábban mindenféle zenét játszottál. Végül miért éppen a klezmert választottad?
DK: Azt választottam ehhez a zenekarhoz. Mert megkedveltem. De más zenéket is nagyon-nagyon szeretek. Mindenfélét, a soult, az amerikai népzene különféle irányzatait.
MN: Csak éppen nem játszod őket.
DK: Még csak ez sem igaz, hiszen bevonunk a zenénkbe másfajta stílusokat is - csak éppen nem valamiféle fúziós módon. Nem akarom egymásba oltani őket, csak keverni. Egyébként meg hiszek benne, és azt akarom, hogy a jiddis kultúrának, zenének, esztétikának, nyelvnek a többi kultúra között legyen meg a helye, ne pedig valami különleges kategóriában. Nem kell elkülöníteni, külön státuszt adni neki. Mi is tisztelettel, de anarchikusan játsszuk. Mondom, ez is rock and roll.
MN: Maguk a dalaitok hagyományos dallamokon alapulnak?
DK: Újak és régiek vegyesen. Van, amit máshonnan loptam, van, amit barátok írtak. Olyan ez, mint egy nagy tál leves, amiben minden van.
