Film

Amikor Sztupa és Troché bolyongásaik során elérkeztek a városba, ahol csak villamosok jártak, szemük sem rebbent. Azt hitték, tudnak mindent, hisz ők is olvasnak bédekkereket, s a lapok kis színes hírein is általában rajta tartják a szemüket. Hallottak ők már eleget a messzi városról, ahol csak villamosok járnak, s különben is, mit nekik; bérkocsit, vagyis taxit nem használnak, a busz zajos, környezetszennyező és büdös kívül-belül, a troli tipikus komcsi vircsaft, s a nagyvárosok zöme földrajzilag nincsen olyan helyzetben, hogy hajójáratokkal oldja meg lakói és vendégei boldogulását.

Mi a közös a dán Niels Arden Oplev, a német Oliver Hirschbiegel és - csak hogy koreai példánk is legyen - a dél-koreai Kim Jee-woon munkásságában? Hát, csak annyi, hogy Hollywoodba érve úgy darálta be őket a rendszer, mintha nem is nemzetközileg ünnepelt rendezők, hanem kávéhordó gyakornokok lennének.

Nyerj jegyet a Mocsok című film premier előtti vetítésére!

Joker bombát dugott a szájába, a Sátán könyvelőjeként viszont ő tett be Nicolas Cage-nek - Hollywood legmenőbb karakterszínésze olykor főszerephez is jut, például a most induló Crossing Lines (Határtalanul) című sorozatban. Telefonon tettük fel kérdéseinket.

Amikor Sztupa és Troché találkoztak a felháborodott macskákkal, nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a dolognak, legfeljebb annyi tűnt fel nekik, hogy elég sokan vannak. De lehettek volna akár rengetegen is, Sztupa és Troché úgy voltak vele, hogy ilyen nincs, ilyen macskák nincsenek, tudniillik felháborodottak, mérges macska lehet, de az is inkább kígyó. Pedig a macskák lassan, de biztosan növekvő létszámban minden igyekezetükkel azt óhajtották kommunikálni, hogy rohadtul fel vannak háborodva, már-már bepipultak.

A világnak nyilván nagy szüksége volt még egy példányra a néhol sötét tónusú, ám vértelen akciójelenetekkel és illedelmes szlenggel operáló tinifantasy zsánerben fogant műalkotások népes táborából (Éhezők viadala, A végzet ereklyéi, Alkonyat).

Peter Jackson egyik legjobb húzása volt, hogy filmhez segítette Neill Blomkampot - a dél-afrikai első filmje a District 9 volt, mely úgy a sci, mint a fi terén remekül teljesített, s a gettósított földönkívüliek történetébe még némi szoció is bevillant. Az Oscar-jelöléssel is kistafírozott filmes magasabb osztályba léphetett - az univerzum tágult, a jövő részletgazdagabb lett, és sztárokkal teli.

A nyolcvanéves Costa-Gavras ugyanaz a baloldali világnézetű, társadalmi kérdések filmes formába öntése iránt elkötelezett néptanító, aki mindig is volt. Aki azonban a társadalmi folyamatok mibenlétét tárgyalja, az a hatalom mibenlétét tárgyalja.

Magánemberként azért indított petíciót, hogy ne tűnjenek el a feliratos filmek a mozikból. A harc nem lesz könnyű: a digitális átállás a filmbemutatás helyzetét is átrendezte, a forgalmazók pénzügyi okokra hivatkozva szinkronizálnak.

Amikor Sztupa és Troché ugyanazok voltak, Sztupa megállt a tükör előtt. Hosszan nézte a szemben álló ürgét, de nem vett észre rajta semmi különöset. Először az öltözetét ellenőrizte a szokottnál is nagyobb alapossággal, noha jól emlékezett rá, hogy mit vett fel reggel; nem nagyon akarózott beismerni, de már akkor is direkt "sztupás" darabokat választott. Öltönyt szűk szárú nadrággal, edzőcipőt, svájci sapkát, vékony nyakkendőt, széles gallérú csíkos inget a hetvenes évek divatja szerint.

Paolo Virzi erősen publicisztikus filmjében a briliáns intellektusú, de szerény modorú kiváló munkát is alig kap, viszont a megúszásban gyakorlott nyegle csodásan érvényesül. Míg évfolyamtársai kisebb-nagyobb megalkuvások segítségével (pl. a Big Brother "íróiként") kezdik kiépíteni egzisztenciájukat, a filozófiát végzett hősnő kitűnő diplomája ahhoz elég, hogy irigyelt osztályelsőből egy nyugdíjasokat bombázó multinacionális cég telemarketingesévé legyen.

Minden jó véget ér egyszer, és ez a közepesen jó dolgokkal is így szokott lenni, mint amilyen például a Red 2 első része volt. Nem volt az több kis színes foltnál a nagy műfaji palettán, és ha nincs Morgan Freeman, aki arcán elterülő vigyorral stírölte az idősek otthona ápolónőjének fenekét, és Helen Mirren, aki tőle szokatlan testhelyzetekben brillírozott hatalmas fegyverekkel finom angol kezében, akkor talán ma már nem is emlékeznénk semmire a fennforgásból.