„Hát maga megbolondult, Hát maga megbolondult, Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?” – ez Karinthy Frigyes egyik Ady Endre-paródiájának utolsó szakasza (Így írtok ti), a vers címe: Törpe-fejűek.
A két egyforma óriásplakátot Szeged határában fényképeztem le, a 47-es főút mentén, a Shell benzinkútnál. Ez a kép tárul azok elé, akik elhagyják Szegedet Hódmezővásárhelyre menet. Azok számára, akik Vásárhelyről jönnek Szegedre, szintén elhelyeztek két ilyen hirdetést a főút túloldalán.
Az Ukrajna uniós csatlakozásának ügyéről szóló kormányhirdetést elkerülni nem lehet. A reklámváltozat elindul YouTube-videók előtt, látható az állami sportcsatornán a két félidő közötti reklámblokkban.
Arra biztat, hogy szavazzak Ukrajna uniós csatlakozásáról, és lehetőleg ellene. Mert az, ahogyan azt mostelőkészítik, rossz nekünk, „többek közt mezőgazdasági és gazdasági szempontból is” – érvel az a kormány, amely három évvel ezelőtt még saját honlapján írta, hogy a többi visegrádi országgal együtt támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. Azóta Oroszország megtámadta Ukrajnát, amely nem adta meg magát, a hadsereg és a lakosság védi a hazát. A magyar kormány politikusai erre azt mondják, Ukrajna nem akar békét, ezért is tessék rá haragudni, azért főleg, mert csatlakozni szeretne az Unióhoz.
És tessék egy időre elfelejteni a kárpátaljai magyarokat, azt, hogy nekik mi lenne jó.
A világ nem olyan egyszerű – állítja a magyar kormány –, hogy az a tettes és az az áldozat, aki elsőre annak tűnik, mint pl. a Bibliában, hanem sokkal bonyolultabb. Elmagyarázza tehát néhány százmillió, esetleg egy-két milliárd forintból árnyaltan:
itt van három arc, ezeket az embereket tessék köpködni.
Közülük az egyik annak a pártcsaládnak az elnöke, ahová a magyar kormány vezető pártja is tartozott nemrég, de ez is bonyolult.
Ez a kampány tartalmában, formájában, a kivitelezés módjában is emberhez méltatlan, és ebben a minőségében ismerős, láttunk már ilyet néhányszor, egy évvel ezelőtt is:
Más, kereskedelmi célú óriásplakátokat nem szoktak kettesével rakni, a tévében sem látjuk kétszer egymás után ugyanazokat a reklámokat, az nevetséges lenne. Nem hiszem, hogy akinek ez a mostani plakát a kedvére való – vagy aki még nem biztos abban, szeretne-e bot lenni a küllők között – arra különösebb hatással lenne, hogy kettő vagy még több példányban látja ugyanazt.
Arra hat ez az agresszív fokozás, aki nem ért vele egyet, például rám. Nyomaszt.
Lehet, ezzel pont tisztában vannak a kormány politikai marketingesei, ezért intézik így. De az is lehet, hogy az ember, akinek az lenne a dolga, hogy a közpénzből megkomponált gyűlölet valahogy mégis hatékonyan, gazdaságosan és észszerűen sokszorozódjon, nem törődik ilyen apróságokkal, csak int: rakjátok ki, jusson mindenhova belőle, oszt jónapot.
Kiszámított gonoszság és manipuláció, vagy törpefejű amatőrizmus, ki tudja. De hát ez a dilemma sem új, hanem az utóbbi tizenöt év alapélménye.
