Magyar Narancs: Milyen volt így forgatni?
Fillenz Ádám: 2003 októberében forgattuk, 16 mm-es filmre, három nap alatt. Mivel a kamerát nem szabadott elmozdítani (szinte végig ugyanazt a képet látjuk), meg kellett várni egy kört, amíg körbement a páternoszteren, majd egy emelettel lejjebb mindig leállítottuk. A harmadik napra már az egész stáb profin használta.
MN: Bár nem úgy tűnik, de van vágás a filmben. Nem lehetett egy beállításban rögzíteni?
FÁ: Az őrületes cirkuszi bűvészmutatvány lett volna. A kórház minden emeletét be kellett volna világítani, ennyi lámpánk pedig nem volt - vagyis semmilyen körülmény nem engedte meg, így is három nap alatt éppen hogy be tudtuk fejezni.
MN: Számít ez a film megítélése szempontjából?
FÁ: Szerintem nem. Olyan, mintha egy snitt lenne, és ez a lényeg.
MN: És kiad egy sztorit...
Béres Dániel: Tulajdonképpen egy doppingteszt, az azzal kapcsolatos csalás és leleplezése körül zajlanak az események egy kórház különböző szintjein. Krimiszerű, szaladgálós-üldözős történet - és ahogy a páternoszter megy fölfele meg lefele, mindig csak kis, tíz másodperces jelenetfoszlányokat látunk - ezekből áll össze a sztori.
MN: És összeáll?
BD: Nem muszáj, hogy összeálljon, sőt mostanra már hat különböző történetváltozatot hallottam vissza nézőktől. Van olyan például, amely szerint egy őrült meg akar szökni a diliházból, most meg a legújabb az volt, hogy igazából nem is doppingteszt, tehát nem doppingszert csepegtetnek a vizeletbe, hanem éppen hogy egyfajta tisztítószert a már doppingos vizeletbe, ami pont a visszája az egésznek - de így is teljesen jól működik a dolog. Az biztos, hogy valami visszaélés történik a vizelettel, de hogy milyen irányba, az mindegy, ezért akár fel is cserélődik, hogy ki a jó és ki a rossz. Ezek izgalmas kérdések, engem legalábbis izgatnak, sokkal jobban, mint egy elsőre tökéletesen érthető történet.
FÁ: Az biztos, hogy nagyon kell figyelni. Van ugyan egy teljesen korrekt, kerek krimisztori, de valójában inkább a szerkezet és a látvány a lényeg.
MN: A történet tehát másodlagos?
BD: A forma fontosabb, illetve pont a film széttartása, nehezen összerakhatósága izgat engem. Felteszi azt a kérdést, hogy mitől értünk meg egy történetet, mi az, ami félrevisz, mi az, ami nem. Valószínűleg sokkal kevésbé sikeres így, mint egy egyértelmű történettel, de nem is biztos, hogy meg tudtam volna csinálni jól egy olyan filmet. Aki látja, ne akarja nagyon számon kérni rajta, hogy mi a történet, inkább vitesse magát a filmmel, illetve a lifttel...
MN: Nem ez az első és nem is a legutóbbi munkátok.
BD: Azóta elkészült még egy rövidfilmem, Hét hónappal később címmel, ami Dosztojevszkij Félkegyelműjének furcsa adaptációja - csak a legelső meg a legutolsó jelenetet használja fel, időben ugrálva a kettő között. Ezenkívül közösen csináltunk két dokumentumfilmet Andits Petrával, és mostanában fejezzük be a harmadikat, ami a Tour de France szurkolóiról szól.
FÁ: Nem éreztem úgy, hogy ez egy első kisjátékfilm lenne. Nekem a második komolyabb kisfilmem volt, azóta többet is készítettem, legutóbb pedig a Friss levegőt fényképeztem, amelyet Kocsis Ágnes rendezett - most kapott meghívást Cannes-ba a kritikusok hetére.
MN: Hogyan tovább?
BD: Készen van a nagyjátékfilm-forgatókönyvem első változata. És szeretnék Páternoszter 2-t is csinálni, egy még kevésbé történetközpontút. Az lenne a címe, hogy Kvantumugrás.
MN: Számít a főiskolai diploma hiánya?
BD: Önmagában nem zavar. Egyelőre nem érzem, hogy hátráltatna, lehet, hogy egyszer csak ki fog derülni, hogy mégis. Akkor zavarni fog. Sőt ahogy nézem a most végzetteket - sokkal jobb helyzetben nincsenek, mint én. Hiszen kaptam kétszer pénzt rövidfilmre. Majd akkor derül ki, ha nagyjátékfilmmel pályázok. Egyébként meg négyszer megpróbáltam, négyszer nem vettek fel. Most, ötödszörre már nem próbáltam meg.
