Noha neves filmszínészek rendezői próbálkozásait rendszerint hobbiszaküzletek árulják, Sarah Polley második dobását exkluzívabb butikok fogják majd polcaikra tenni. Nem mintha a Volt egy tánc valami lenyűgözően újszerű művészeti eredmény volna, de ha a moziban is létezik az a kategória, amit az angolszász irodalmi tolvajnyelv középfajként ismer, akkor Polley munkája a halmaz legszebb darabjai mellé sorolható.
A 90-es évek indie-hercegnője ezúttal is egy párkapcsolat téli szakaszára koncentrál, amikor már kevés a szín, és egyre zordabbak a mínuszok. Polley első filmjében, az Egyre távolabb-ban a nyugdíjkorhatárt átlépett emberek, a Volt egy táncban pedig fiatal harmincasok szorítják egymás és a nézők szívét, de lényegesebb változás, hogy a rendezőnő a dialógustechnikától a képkezelésen át mindenben egy szinttel feljebb tudott lépni, így finom színszimbolikával dúsított édesbús filmjében egymást érik az emlékezetes jelenetek. De még a szimpla átvezető szakaszokat is rokonszenvesen régi vágásúnak ható aprólékos figyelem, valamint egy olyan, a testábrázolástól a kameramozgásokig mindent befolyásoló fenomén jellemzi, ami a Polleynál amúgy szikárabban fogalmazó Sofia Coppola filmjeit is olyannyira izgalmassá teszi: a nagyon határozottan női szemszög. A Volt egy tánc legvonzóbb ajánlata ettől még persze a főhősnőt adó Michelle Williams marad, aki valószínűtlen, ám egészen elbűvölő kapcsolatot létesít az Amelie csodálatos élete címszereplője és A kaland Monica Vittije között.
Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány
