A Megyeri csárdáról van szó, melynek elődje állítólag az 1600-as évek végén létesült, mivel a Váci út (igaz, név nélkül) már akkor (sőt korábban, a rómaiak idején is) fontos útvonalnak számított. Akkor is, azóta is a Megyeri csárda után - a címe: Bp. IV., Külső Váci út 102. - kezdődött vagy ért véget a város. Nem tudjuk, van-e még egy olyan vendéglátóhely Magyarországon, ami ily mértékben a múlt ködébe veszne, de arra mérget vehetünk, hogy a betyáros romantikának keresve sem találnánk jobb helyszínt - annak ellenére, hogy iparvidékkel vették körbe az elmúlt évszázadban.
Tudomásunk szerint jelenlegi állapotát az 1960-as évek közepén nyerte el, afféle "folklórcentrumot" hozott létre itt az akkoriban ébredező idegenforgalom, s ha nem számítjuk az újpesti labdarúgók legendás dáridózásait, a csárda számára minden bizonnyal a turistacsoportok táplálása (+néptánc und cigányzene) jelentette a legfőbb bevételi forrást, nem is oly szűköset. Vélhetően mostanában is ugyanez a helyzet, bár a hatalmas kerthelyiségben álló színpad szürkemarhás-gémeskutas dekorációja eléggé lerobbant.
De van még idő a csinosításra, ilyenkor, elő-előszezonban a szombati ebédidő ellenére sincs vendég rajtunk kívül. A választék és a kiszolgálás is a vendéglátóipar zenitje - csak éppen 1982-ből. Utóbbi udvarias, de körülményes - vagy háromnegyed órát kell várni a második fogásra -, előbbi a ma már a "hagyományos" kisvendéglők kínálatában sem található meg mindig. A kezdeti töpörtyűkrémtál (850 Ft) majdnem tökéletes, primőr zöldségek díszítik a három gombócot, melyek íze remek, kár, hogy túlságosan kemény a hűtéstől. A hagymaleves (690 Ft) és a sztrapacska (930 Ft) hozza az átlagot, teljességgel neutrális, a fokhagymás mangalicasteak (2500 Ft) viszont valóban a hely szellemének megfelelő nagy adag, sűrű hús. Nem emlékszünk, mikor ettünk utoljára rántott sertésmájat (1900 Ft), most ismét felidézhetjük a régi ízt. Épp olyan fűrészporos, mint harminc évvel ezelőtt, retrónak tökéletes, ebédnek nem annyira.
