A 4iG nyerte a Magyar Nemzeti Bank kétmilliárdos közbeszerzését

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 27.

Gazdaság

A jegybank központi adattároló beszerzésért felel majd a cég.

A 4iG Nyrt. nyerte el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közbeszerzését, amit a központi adattároló beszerzésére írtak ki – közölte a 4iG a tőzsde honlapján.

A Mészáros Lőrinc köréhez tartozó Jászai Gellért irányítása alatt álló cég tájékoztatása szerint a keretmegállapodás keretösszege nettó 1,924 milliárd forint. Azt írták, a jegybank által kiírt "Központi adattároló beszerzése" megnevezésű, uniós, nyílt eljárás keretében lefolytatott közbeszerzési eljárás során nyertes ajánlatként a 4iG ajánlatát hirdették ki, és megtörtént a szerződéskötés.

A jegybank központi vállalati adattárolói tervezett élettartamuk végére értek. Ez az adattároló, a kapacitások bővítésével, a meglévőnél magasabb teljesítmény- és szolgáltatás-pozíciójú új eszköz bevezetését tette szükségessé. A központi adattároló a jegybank informatikai infrastruktúrájának alapvető berendezése. A szállítandó eszköznek magas rendelkezésre állás mellett képesnek kell lennie a következő 7 évben jelentkező adattárolási feladatok ellátására, a szerverpark, az adatfeldolgozó rendszerek kiszolgálására, a virtualizált eszközök és megoldások támogatására - közölték.

A 4iG alapítása óta sorra nyeri a milliárdos állami megrendeléseket. A tavalyi évben az egészségügyben több gigaprojektet is ők kaptak meg. Az Egészséges Budapest projektben résztvevő 25 intézmény részére építhetnek ki WIFI-rendszert, potom 1,37 milliárdért, a "Magyar Falu Programjának" keretében "Orvosi ellátást segítő orvosi eszköz mintaprogram" című alprogramhoz kapcsolódó "informatikai rendszerek megvalósítása" tárgyú projektben pedig 1,5 milliárdért fejleszthetnek.

Nemrég részletesen foglalkoztunk azzal, hogy értékesítenék az igen jól prosperáló Antenna Hungária Zrt. többségi tulajdonrészét a 4iG-nek.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.