Kormányközeli cégnek értékesítenék az Antenna Hungária többségi tulajdonrészét

Mindent bele

Belpol

Az állami megbízásokkal felhizlalt 4iG Nyrt.-hez kerülhet a rendkívül jövedelmező, korábban tízmilliárdokért államosított és megerősített Antenna Hungária többségi részvénycsomagja. A tervezett akvizíció többek szerint nemzetbiztonsági kockázatot is rejthet magában.

A korábban Mészáros Lőrinc, most Jászai Gellért befolyása alatt álló 4iG Nyrt. augusztus 25-én a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) tudatta, hogy előzetes megállapodást kötött a kormánnyal az állami tulajdonú Antenna Hungária Zrt. (AH) többségi tulajdonrészének megszerzéséről. Az előszerződést az Orbán-kabinet részéről Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter írta alá, ám ő nyilván nem hozhatott volna ilyen horderejű döntést Orbán Viktor kifejezett hozzájárulása nélkül.

A kormányközelinek tartott 4iG vaskos állami megbízásainak is köszönhetően majdhogynem korlátlan növekedési képességgel rendelkezik. Tavasszal írtuk meg, hogy a cég bejelentette a magyar Digi-csoport felvásárlásáról szóló, legalább 100 milliárdos nagyságrendű előmegállapodást (lásd: Add ide a Digit!, Magyar Narancs, 2021. május 6.). Azóta egy sor tervezett vagy már meg is valósult cégakvizícióról tájékoztattak a BÉT oldalán, ezek közül kiemelkedik a montenegrói Telenor-leány felvásárlásának terve, az üzlet létrejöttével a 4iG valódi nemzetközi telekommunikációs szolgáltatóvá fejlődhet.

A vállalat nettó árbevétele 2021. január és június között 59 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát, túllépve a 32 milliárd forintot. A szédületes ütemű gyarapodás az év második felében is folytatódhat, hiszen a 4iG különböző konzorciumok tagjaként az idén 784 milliárd (!) forintos keretösszegben nyert megbízásokat Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) tenderein. Ez akkor is óriási tétel, ha nem csak egy befutóról van szó, és a kormány nem meríti ki a keret egészét.

 

Átlépik a vörös vonalat

Nem mondható váratlannak, hogy Jászaiék az AH-ra is szemet vetettek, a két félnek már korábban is voltak közös üzletei. A 4iG még 2020 nyarán jelentette be, hogy a nemzeti távközlési céggel, a New Space Industries Zrt.-vel együttműködve megalapítják a CarpathiaSatot, és 2024-ben magyar tulajdonú kereskedelmi műholdat állítanának Föld körüli pályára. Idén februárban Jászaiék a műholdas műsorterjesztéssel foglalkozó Hungaro Digitel többségi tulajdonjogát vették meg az AH-tól és a portugál társtulajdonostól – aztán került az étlapra maga az AH is.

Az Antenna-előszerződés nagyban eltér a 4iG minden eddigi cégszerzésétől – nem csak azért, mert az informatikai vállalat kivásárlás helyett ezúttal saját távközlési cégportfóliójának apportálásával szerezne többségi tulajdont (ennek később még lesz jelentősége).

Jászai Gellérték most vörös vonalat lépnek át: először kebeleznének be egy állami tulajdonú, nemzetstratégiai jelentőségű céget. Az 1990-ben alapított AH kizárólagos joggal és lefedettséggel rendelkezik a földfelszíni digitális televíziós sugárzás terén, országszerte ők biztosítják az analóg rádiós műsorszórást, de jelen vannak az üzleti kommunikációs szolgáltatások piacán is. A vállalat fontosságát bizonyítja, hogy az Orbán-kormány 2014-ben az adófizetők pénzét nem sajnálva 56 milliárd forintért vásárolta vissza akkori francia tulajdonosától, a TDF-csoporttól a 2000-es években privatizált AH-t. A vállalat azóta nagyot fejlődött, 2015 óta műsorgyártással és sportesemények közvetítésével is foglalkozik. Ennek, na meg műsorszórási monopolhelyzetének köszönhetően mára megduplázta méreteit és bevételeit: éves szinten 38–41 milliárdos nettó árbevételt ér el az Opten céginformációs szolgáltatónál elérhető adatok szerint, a 2020-as évet pedig már 1,87 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.