A repülőjáratoknak csak 12-14 százaléka közlekedik

  • narancs.hu
  • 2020. április 2.

Gazdaság

A forgalom elérte mélypontját.

Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel – számolt be az Eurocontrol bejelentéséről az MTI.

A Lufthansa Group bejelentette, hogy két leányvállalata, az Austrian Airlines és a Brussels Airlines május 3-ig biztosan nem működik. A Lufthansa és a Swiss egyelőre fenntartja a márciusban meghirdetett, szűkös menetrendet: Frankfurtból heti 18 hosszútávú és 50 német, valamint európai célállomásra közlekedő járat fog közlekedni.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) csütörtökön tette közzé a februári utasforgalmi adatokat, amelyeken már látszódik a koronavírus-járvány hatása. Globálisan akkor 14 százalékkal csökkent a szektor értékesített utaskilométerben mért teljesítménye, de a hatás régiónként nagy eltéréseket mutatott: Ázsia-Óceániában már februárban 41 százalék volt a csökkenés, Európában még 0,7 százalékos, Észak-Amerikában 5,5 százalékos növekedést regisztráltak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.