A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) március 20-án 1 milliárd 61 millió 300 ezer forintra bírságolta az Auchan Magyarország Kft.-t. A hivatal szerint az Auchan 2006 és 2014 között jelentős piaci erejével visszaélve kért utólagos árkedvezmény-támogatást nem mezőgazdasági és élelmiszer-ipari (non-food) beszállítóitól. Dominique Ducoux, a francia tulajdonú társaság vezérigazgatója szűkszavú közleményben jelentette be, hogy bíróságon támadják meg a határozatot, mert sem annak érvrendszerével, sem a példa nélkülien magas bírsággal nem értenek egyet. Megkerestük az áruházláncot, de az ügy további kommentálásától egyelőre elzárkóztak.
Értesüléseink szerint a gigabírság a céget is meglepte. A jelentős piaci erővel visszaélés 2005-ös törvénybe foglalása óta csak a Spar kapott ezen a címen komolyabb büntetést: 2012-ben 50 millió forintot kellett fizetniük, amiért más néven ugyan, de az Auchanéhoz hasonló visszatérítési gyakorlatot folytattak. Ebből kiindulva az Auchan is maximum 100 milliós nagyságrendű bírsággal kalkulált, de azt sem tartották elképzelhetetlennek, hogy teljesen megússzák a büntetést. Egy, a GVH-határozatok felépítését jól ismerő forrásunk szerint erre meg is volt minden okuk, az ügy vizsgálati jelentése nekik kedvezhetett, ám a végső döntést meghozó Versenytanács ezt valószínűleg felülbírálta; a határozat több szöveghelye utal erre. Kiderül például, hogy az eljáró Versenytanács 2014 novemberében visszadobta az ügyet a vizsgálóknak, mert az eredeti jelentés nem tért ki arra, hogy, „mely beszállítók, milyen értékben fizettek utólagos árkedvezmény-támogatást”. Márpedig ha a vizsgálat jogsértést állapít meg, nem hagyta volna tisztázatlanul ezt a jogsértés súlyának értékelésekor döntő jelentőségű kérdést. Árulkodó jel az is, hogy a határozat jogi érvelése egyetlen ponton sem hivatkozik a vizsgálati jelentés következtetéseire.
A GVH írásban feltett kérdésünkre nem erősítette meg a feltételezést, az ellenben biztos, hogy a Spar hasonló ügyében volt versenytanácsi felülbírálat. Az idén januárban született jogerős bírósági döntés helybenhagyta a GVH 50 milliós bírságát, ám egyúttal felfedte azt is, hogy a hivatal döntése „a vizsgálati jelentésekhez képest eltérő tartalommal és konklúzióval született”. Nem szabálytalan, még csak nem is ritkaság, hogy a tényállást feltáró vizsgálóktól eltérően ítéljen meg egy esetet a Versenytanács. Komoly belső vitákat takarhat azonban, hogy mindkét eddigi, utólagos visszatérítést érintő vizsgálatnál megjelent ilyen véleménykülönbség. Általában a vizsgálók azok, akik nemcsak az ügy összes körülményével tisztában vannak, de a vizsgált piacot is behatóan ismerik, míg a Versenytanács előtt nagyobb eséllyel emelkednek felül a jogi megfontolások a közgazdasági összefüggéseken.
A kartellügyeket idézően magas bírsággal a Versenytanács minden bizonnyal hatásos üzenetet küld a vizsgálók és az áruházláncok felé, a GVH így végérvényesen kiiktatja a piacról az utólagos ártámogatást. Kérdés azonban, e fejlemény milyen magatartásra ösztönzi az üzleteket és beszállítóikat. „A verseny végcélja az, hogy a fogyasztó alacsony áron és jó minőségben jusson hozzá a termékhez. Alaposan meg kell indokolni minden olyan jogalkotói vagy jogalkalmazói lépést, amely ezzel látszólag szembemegy” – vélekedik versenyjogász forrásunk. A GVH érvei számos szakemberhez hasonlóan benne is hagytak kétségeket.
Buyer power
A termékeket folyamatosan és nagy mennyiségben rendelő méretgazdaságos áruházláncok a nagykereskedelemben is kedvezményes vételi árat tudnak kialkudni beszállítóiktól. Ugyanezen logika alapján kapja olcsóbban a végfogyasztó is az árut vagy szolgáltatást, ha sokat vásárol vagy hűségnyilatkozatot tesz. A beszállító két módon adhat árengedményt a kiskereskedőnek. A számlán érvényesített kedvezménynél a vevő egyszerűen a termék beszerzési listaáránál alacsonyabb árról állítja ki a számlát. Ha például egy termék beszerzési ára 1000 forint, az a kereskedő, aki legalább 5000 darabot vásárol, darabjáért csak 950 forintot fizet. Létezik azonban olyan megoldás is, hogy a kereskedő kifizeti a darabonként 1000 forintot, majd havonta, negyedévente vagy évente az átvett termékek után 50 forintot visszakér a beszállítótól. Ezt a konstrukciót az Auchan utólagos árkedvezmény-támogatásnak, a Spar teljesítményarányos bónusznak nevezte, de a piacon fix bónuszrendszer és mennyiségi kedvezmény néven is ismert.
A termelők, beszállítók számára két okból lehet kedvezőbb az utólagos visszatérítés a számlán adott kedvezménynél. A nagy, multinacionális forgalmazók jellemzően próbálják „megvédeni” márkás termékeik nagykereskedelmi listaárát; azaz, ha az elég jól tárgyaló áruházláncoknak adnak is valamekkora kedvezményt, ezt igyekeznek titokban tartani. Szeretnék megelőzni például, hogy a számla és a rajta feltüntetett kedvezmény mértéke egy másik kiskereskedő kezébe kerüljön – ezért tartják biztonságosabbnak az utólagos támogatást. A kisebb beszállítóknak inkább likviditásuk miatt éri meg az utólagos elszámolás, hiszen a számla kiegyenlítése és a visszatérítés közötti időre tulajdonképpen kamatmentes kölcsönt kapnak az áruházlánctól. Ezen előnyök ellenére a GVH Auchan- és Spar-ügyben kialakított értelmezése szerint a jelentős piaci erővel rendelkező – legalább évi 100 milliárdos bevételű – láncok nem kérhetnek utólagos bónuszt beszállítóiktól. Pontosabban kizárólag két esetben kérhetnének: ha bizonyítani tudnák, hogy az utólagos támogatást nem egyoldalúan írták elő, vagy azt, hogy volt mögötte valamilyen, a beszállító által igényelt szolgáltatás (például marketingtevékenység).
Az általunk megkérdezett versenyjogászok és közgazdászok nem nyilatkoztak egységesen a GVH gyakorlatáról. Van, aki szerint a Spar és az Auchan elkaszálása világosan levezethető a kereskedelmi törvényből; mások úgy látják, hogy a GVH-nak sokkal nagyobb mozgástere lett volna a jogszabály közgazdaságilag is megalapozott alkalmazásában; de olyan véleménnyel is találkoztunk, mely szerint pusztán a határozatok alapján, az összes bizonyíték ismeretének hiányában nem lehet megalapozott véleményt alkotni a hivatal döntéseiről. Abban a kérdésben viszont egyetértenek a szakértők, hogy a 2005-ös kereskedelmi törvény nem feltétlenül szükséges, és nem is igazán alkalmas a beszállítók védelmére, ráadásul a fogyasztói árképzést sem a közgazdaságilag hatékony irányba tereli. A törvényalkotó anno a hazai mezőgazdasági termelők és beszállítók kiszolgáltatottságával érvelt a szigorítás mellett, ám úgy tudjuk, az akkori GVH nem értett egyet a beavatkozással, szerencsésebbnek gondolta volna, ha az állam beszállítói szövetkezetek alakítására ösztönzi a termelőket, így erősítve alkupozíciójukat. A versenyhivatal 2005-ös parlamenti beszámolója szerint a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát kifejezetten ellenezték, a jelentős piaci erővel való visszaélés tilalmáról csak azt jegyezték meg, hogy „a problémakör közgazdasági elméleti háttere erősen vitatott, és széles körű nemzetközi szabályozási tapasztalatok sem állnak rendelkezésre”. 2012-ig nem is nagyon alkalmazták e szabályozást, a Spar 50 milliós bírsága előtt az Auchant és a Metrót büntette a GVH pár millióra; náluk a visszáruzással és a beszállítók tájékoztatásával voltak problémák.
A jelentős piaci erővel rendelkező kiskereskedők külön kezelése mögött az az elképzelés húzódik, hogy egyoldalúan előnyös alkupozícióban vannak beszállítóikkal szemben. A GVH Auchan-döntése a következőképp írja le a buyer power, a vevői erő jelenségét: „Az értékesítési oldalon erős versenyben álló kiskereskedelmi lánc a beszerzési viszonylatban csaknem úgy képes viselkedni beszállítóival, mintha domináns piaci helyzetű vevői monopólium lenne.” A kereskedelmi törvény definíciója szerint jelentős piaci ereje annak a vállalkozásnak van, amely a beszállító számára „ésszerűen megkerülhetetlen partnerré” válik, illetve egy termék vagy termékcsoport piacra jutását országosan vagy regionálisan befolyásolni tudja. A törvény ugyanakkor objektív küszöböt is meghatároz, amikor jelentős piaci erőt tulajdonít minden kiskereskedelmi vállalkozásnak, ha árbevétele meghaladja a nettó 100 milliárd forintot. A piaci erő ugyanúgy fennáll a hazai paprikatermelővel, mint a multinacionális beszállítókkal szemben. Holott egyes nagyvállalatok az ártárgyalás során maguk is meg tudják zsarolni a kiskereskedelmi láncokat azzal, hogy kedvezőtlen feltételek esetén nem szállítanak nekik. 2006-ban például a Coca-Cola és a Tesco közötti árvita miatt az üdítőital-gyártó több mint egy évre kivonult a piacvezető hazai lánc polcairól.
2012 augusztusától a kereskedelmi törvény jelentős piaci erőről szóló előírásai már kizárólag a non-food beszállítókra vonatkoznak, a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari szállítókra egy még szigorúbb jogszabályt kell alkalmazni, ennek betartatásáért nem a GVH, hanem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felelős. Ez az oka annak, hogy az Auchan ellen indult eljárásban csak a non-food beszállítók szerződéseit vizsgálta a GVH, míg a Spar-ügyben a mezőgazdaságiakat is. E változtatás tovább gyengíti a törvény mögötti érveket, ugyanis a non-food szektort nem a kis beszállítók jellemzik. A GVH elemzése szerint az Auchan non-food beszállítóinak 44 százaléka 500 millió forintnál magasabb éves bevételt ért el. A határozat név szerint is említ olyan vállalatokat, mint a Colgate-Palmolive, a Johnson & Johnson, a Magyar Telekom, a Philips, a Samsung, az Arena vagy a Budmil. Meglehetősen életszerűtlen feltételezés, hogy e cégekkel szemben a hipermarketekben árusított non-food termékek piacán 3,6 százalékos részesedésű Auchan egyoldalúan előnyös alkupozícióban lett volna.
End of the day
A kereskedelmi törvény szerint jelentős piaci erővel való visszaélésnek minősül például „a beszállítónak a kereskedővel, illetve más kereskedővel kialakítandó üzleti kapcsolataira vonatkozó indokolatlan feltételek előírása” vagy „a különféle – különösen a kereskedő beszállítóinak listájára vagy árukészletébe való bekerülésért, más, a beszállító által nem igényelt szolgáltatásokért fizetendő – díjak egyoldalú felszámítása a beszállítónak”. A Spar teljesítmény-arányos bónuszát mindkét pontban elmarasztalta a GVH, az Auchan utólagos ártámogatását csak a másodikban. Az elvi hasonlóságok ellenére egy fontos különbséget is talált a hatóság a két lánc gyakorlata között. Az Auchan utólagos árkedvezmény-támogatása egy beszállítónként meghatározott százalékos érték volt, jellemzően 5–15 százalék között mozgott (bár előfordult 30 százalék feletti visszatérítés is). A beszállító az elszámolási időpontig átadott minden termék árából ekkora részt utalt vissza az Auchannak. A GVH ezt a rendszert teljes egészében jogszerűtlennek ítélte. A Spar teljesítményarányos bónuszának számításakor ezzel szemben meghatároztak egy stabil és egy célforgalomhoz kötött dinamikus részt. Ha a szállító éves forgalma meghaladta a célforgalmat, a dinamikus rész arányosan növekedett, ha elmaradt attól, arányosan csökkent. A GVH a célforgalom elérése felett fizetett bónuszt jogszerűnek ítélte, mivel ez szerinte a kereskedőt is érdekeltté tette a forgalom növelésében.
Az áruházláncok a GVH határozatai alapján amellett érveltek, hogy a bónuszt nem egyoldalúan számították fel, illetve azt nem díjnak, hanem az ártárgyalás részének kell tekinteni. Az Auchan azt is bizonygatta, hogy az adott ügy szempontjából nincs is jelentős piaci ereje, mert bár teljes árbevétele valamennyi vizsgált évben meghaladta a nettó 100 milliárd forintot, a non-food termékek forgalmazásából befolyó összeg elmaradt ettől. Forrásaink szerint az Auchan ezzel a jogszabályi környezet ellentmondásaira is rámutatott: hiába vette ki ugyanis a törvényhozó 2012-től az élelmiszeripari és mezőgazdasági termékkört a kereskedelmi törvényből, a jelentős piaci erőt megalapozó árbevételbe ezeket továbbra is be kell számítani.
Izgalmasabb az egyoldalúság kérdése. Mindkét áruházlánc bemutatott bizonyítékaiból kiderült, hogy a beszállítók az utólagos bónusz mértékét vitathatták, adott esetben meg is változtathatták. A GVH-nak azonban ez kevés volt, önmagában – a mértéktől függetlenül – azt is a feltétel egyoldalú előírásának tekintette, hogy a kereskedő egyáltalán megkövetelte az utólagos bónuszt. A Spar-esetben viszonylag meggyőzően bizonyította a hivatal, hogy ez volt a helyzet: a vizsgált időszakban a beszállítók 100 százaléka fizette a teljesítményarányos bónuszt, a Spar belső levelezésében pedig állítólag felmerült, hogy „helyettesíteni kellene” azt a beszállítót, amelyik vitatta a kedvezményrendszert. Az Auchan-ügyben ugyanakkor a GVH is elismeri, hogy csak a beszállítók 75 százaléka fizetett utólagos árkedvezmény-támogatást, olyan is előfordult, hogy valaki az egyik évben fizetett, a következőben nem. Nem világos, hogyan lehet „egyoldalúan felszámoltnak” vagy „az árukészletbe kerülés feltételének” tekinteni egy olyan támogatást, amelyet a beszállítók negyedére nem is alkalmaztak. Ráadásul a GVH által megkeresett beszállítók közül csak 18 tartotta a készletbe kerülés feltételének a támogatást, 21 ellenben „nem tapasztalt ilyen típusú nyomásgyakorlást az Auchan részéről”. Mindösszesen 6 beszállító tartotta indokolatlannak az utólagos árkedvezmény-támogatást, 22 „indokoltnak, kölcsönösen elfogadhatónak és kölcsönös előnyökön nyugvó kondíciónak” nevezte.
A határozatból kitűnik, hogy 11 beszállító aposztrofálta díjként az utólagos árkedvezmény-támogatást, 17 nem tekintette annak. Utóbbiak az Auchannal egyetértésben az áralku részeként könyvelték el a visszatérítést, utalva arra, hogy ha a kereskedő ilyet nem igényelne, vélhetően a beszerzési listaárat nyomná le, ami a beszállítók számára hátrányosabb megoldás. Ezen a ponton a versenyhivatal valóban megfontolandó közgazdasági érvként előhozta, hogy a termék listaárának fenntartása árfelhajtó hatással járhat. Forrásaink ugyanakkor ennek ellenkezőjét gondolják: szerintük éppen az utólagos bónusz tiltása nyomhatja fel az árakat, és hozhatja nehéz helyzetbe azokat a kistermelőket, akiket a törvény eredendően védeni akart. Ha az utólagos bónusz lehetőségét elzárja a jogalkalmazó, a kiskereskedelmi láncok megpróbálják majd „betárgyalni” ezt a kedvezményt az átvételi árba. A nagyobb beszállítóknál nem biztos, hogy ez teljes mértékben sikerülni fog, a növekvő beszerzési ár pedig felhúzhatja a fogyasztói árakat is. A kisebb beszállítóknál más a helyzet. „At the end of the day, el kell dönteniük, hogy tudnak-e ilyen kemény versenyfeltételekkel szállítani a nagy láncoknak. Ha ez nem megy, saját magukat kell erősebb pozícióba kormányozniuk, például szövetkezetek alakításával. Hiba lenne ezt a feladatot a jogalkotóra bízni” – mondja versenyjogász forrásunk.
Ugyanakkor nem elképzelhetetlen, hogy a GVH megpróbálja majd megakadályozni a beszerzési árak túlzott lenyomását. A kormány tavaly év végi törvénymódosításának értelmében 2016. január 1-jétől gazdasági erőfölényben lévőnek kell tekinteni egy áruházláncot, ha árbevétele a napi fogyasztási cikkek piacán meghaladja a 100 milliárd forintot. Ez a szabály – szemben a jelentős piaci erő meghatározásával – még diszkriminatív is, a franchise rendszerben működő hazai láncokra nem vonatkozik, az Auchanra, a Sparra és a Tescóra viszont igen. A gazdasági erőfölényben lévő kereskedőkre még a jelentős piaci erővel rendelkezőknél is szigorúbb szabályok vonatkoznak, például vételi vagy eladási áraikat tilos tisztességtelenül megállapítaniuk. A versenyjog ismerői szerint még soha nem fordult elő, hogy egy kereskedőnek a beszállítóval szemben meghatározott átvételi árát tisztességtelenül alacsonynak minősítette volna a GVH. Beláthatatlanul veszélyes lenne, ha ilyesmire a monopólium kialakulásával távolról sem fenyegető kiskereskedelmi piacon szánná el magát.
| Mennyi az annyi?
A Spar 50 milliós és az Auchan milliárdos bírsága között szembetűnő az aránytalanság, még akkor is, ha előbbi három, utóbbi majd kilenc évig folytatta a jogsértőnek ítélt gyakorlatot. Az eltérést magyarázza, hogy az Auchan-ügyben a GVH már alkalmazta 2012-ben kiadott új bírságközleményét. Maga a versenytörvény széles mérlegelési lehetőséget ad a bírság összegének megállapításakor, ám a kiszámíthatóság érdekében a GVH jogi kötelező erővel nem bíró közleményekben foglalhatja össze gyakorlatát. Hagyományosan a kartellügyekben alkalmazott ilyen egységes szempontrendszert a hivatal, ám a közlemény 2012-es átdolgozásakor egy lábjegyzetbe beszúrták, hogy az a kereskedelmi törvény szerinti visszaélésekre is érvényes. A GVH ezzel a legsúlyosabb kartellek szintjére emelte a jelentős piaci erővel való visszaélést is. A számítás első lépéseként meghatározzák a releváns forgalmat, ez az Auchannál az utólagos árkedvezmény-támogatásból 2006 és 2014 között elért nettó forgalom volt. Ezután egy 100 pontos skálán értékelik a jogsértés súlyát és a jogsértéshez való viszonyulást. Ha az eljárás alá vont 100 pontot kap, a bírság a releváns forgalom 10 százaléka lesz, a pontok csökkenése arányosan csökkenti a végösszeget. Az Auchan 31 pontot kapott, ebből 18-at a felróhatóságra (azért, mert a GVH szerint legkésőbb a Spar-döntés óta tudnia kellett, hogy jogellenesen jár el). Maga a GVH is alacsony fokúnak ítélte a verseny veszélyeztetettségét és a jogsértés piaci hatását. A képlet és a bírság ismeretében kiszámítható, hogy az Auchan a vizsgált időszakban nagyjából 34,2 milliárd, éves átlagban 3,8 milliárd forintot kapott non-food beszállítóitól utólagos árkedvezménytámogatásként. Ez nem azt jelenti, hogy az Auchannak ekkora haszna lett volna a támogatáson, a határozat is azt írja, hogy „a jogsértéssel elért előny számszerűsítésére nem került sor”. Több okból sem tehetünk egyenlőségjelet az utólagos árkedvezmény-támogatásból beszedett összeg és az elért előny közé. Egyrészt az Auchan állítja, hogy a támogatást fogyasztói áraiba beépítette, a kedvezmény jelentős részét továbbadta vásárlóinak. Másrészt azt kell feltételeznünk, hogy ha az Auchan nem alkalmaz utólagos támogatást, akkor ezt a 34,2 milliárd forintot a beszerzési áraiban próbálja érvényesíteni. Minthogy a beszállítóknak is kedvezőbb az utólagos megoldás, pontosan ekkora kedvezményt valószínűleg nem kapott volna, de a különbség sem lett volna túl nagy. Az Auchan 2006 óta minden évben veszteséges, 2014-ben 277,4 milliárdos bevétel mellett rekordnagyságú, 12,5 milliárdnyi mínuszt könyvelt el. A milliárdos büntetés így jelentős érvágás lehet a francia társaságnak, különösen azután, hogy a kormány tavaly év végén elfogadott intézkedései tovább szűkítik a külföldi tulajdonú láncok mozgásterét. A sávossá tett élelmiszerlánc-felügyeleti díjtól várható költségvetési többletet az egy gazdasági társaságként működő hipermarketek és diszkontok adják össze, míg a franchise rendszerű hazai láncok mentesülnek a pluszteher alól. A Költségvetési Felelősségi Intézet becslése szerint az Auchan 2015-ben 2,4 milliárd forintot fog fizetni ezen a címen. A kormány azt is törvénybe iktatta, hogy muszáj nyereségessé válniuk. 2017. január 1-jétől ugyanis nem folytathat kiskereskedelmi tevékenységet az a legalább 15 milliárd forintos éves bevételű társaság, amely két egymást követő üzleti évben veszteséges volt. Az óra már idén ketyegni kezdett a hipermarketeknek. |
