Alkatrészhiány miatt kényszerszabadságra küldik a legnagyobb orosz autógyár dolgozóit

  • narancs.hu
  • 2023. március 31.

Gazdaság

A Ladákat is előállító Avtovaz megérezte a szankciókat.

Oroszország legnagyobb autógyártója, a Ladákat is előállító Avtovaz csütörtökön bejelentette, hogy alkatrészhiány miatt több héttel előrehozza az éves háromhetes nyári szabadságot – írja a Reuters értesüléseire hivatkozva a Telex.

Az Avtovaz tulajdonosa eredetileg a francia Renault volt, a háború elindítása után azonban Oroszország államosította a céget. Mivel az ágazat korábban erősen épített a nyugati kapcsolatokra, az orosz autóiparra jelentős hatással vannak a szankciók. A vállalat most igyekszik máshonnan beszerezni az alapanyagokat.

Tavaly több mint 200 autóalkatrész pótlására találtak megoldást, azonban több beszállító is jelezte az Avtovaznak, hogy nem tudja tartani a 2023-ra ígért megállapodásokat.

„Ezen okok miatt 2023 májusának második felétől nem lesz lehetőség kész járművek megszakítás nélküli gyártására”

– közölte a gyár. Az eredetileg július 24-től kezdődő háromhetes nyári leállást ezért előrehozták, az most május 29-től június 19-ig tart. Ebben az időben az Avtovaz próbál majd új beszállítókat találni, és pótolni a hiányzó alkatrészeket. A vállalat azt állítja, hogy több mint 400 ezer járműveket terveznek legyártani az idén, ami kétszerese a tavalyi eladásoknak.

(Címlapképünkön: Munkások dolgoznak az Avtovaz csoporthoz tartozó Lada autógyár összeszerelő üzemében 2022. február 22-én. Forrás: REUTERS/Gleb Stolyarov)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.