Vácról Mexikóba költözik az IBM

Jó, hogy itt voltatok

Belpol

Több mint negyedszázad után távozik Vácról az IBM leányvállalata, a lépés 450 dolgozót érint. A társaság a város egyik legjelentősebb adóbefizetője, helyi intézményeket is támogatott. Az önkormányzat sokat tett azért, hogy maradjon az IBM, míg kormánypárti képviselők korábban bírálták az együttműködést.

Az IBM Data Storage Systems Kft. megszűnik, az eddig Vácon folyó gyártást Mexikóba helyezik át. A társaság nem cáfolta a Telex értesülését, s mint a lapnak írták, a váci alkalmazottak egy része ezentúl otthonról dolgozik más IBM-egységeknek. A többi munkavállaló a jogszabályoknak megfelelő „végkielégítési csomagban” részesül – közölte a vállalat.

Az eddig Vácott gyártott háttértárolókat a továbbiakban Mexikó második legnagyobb városában, Guadalajarában állítják majd elő. Az IBM a gyártási folyamat hatékonyabbá tételével magyarázza lépését. A cég egy közleményt is kiadott, eszerint a gyár bezárásáról időben tájékoztatták az alkalmazottakat, a beszállítókat, bérbeadókat, valamint a helyi és más illetékes hatóságokat.

Évtizedes közös múlt

A vállalat 1996-ban kezdte meg működését Vácon, a Zollner Elektronik Kft.-től bérelt üzemcsarnokban nagy kapacitású háttértárolókat gyártottak a világpiacra. 2002-ben a hvg.hu arról írt, hogy Bóth János korábbi szocialista polgármester (2002–2006, 2006–2010), valamint Norbert Walpert, az IBM Data Storage Systems akkori igazgatója megállapodtak a társaság új egységének itteni letelepedéséről is. Az addigi 1100 fős létszám további 300 fővel gyarapodott, egy részük (120 fő) az akkor megszűnt székesfehérvári gyárból költözött át Vácra. A gyár a Shark nevű, főként bankoknál, biztosítótársaságoknál használt adattárolók előállítására rendezkedett be. Ezt addig is ott készítették (évi egymilliárd dollár volt az árbevétel), ám 2002-ben a korszerűsítés után növelték a termelést. A megállapodás értelmében a városnak fizetett iparűzési adó (ipa) elérte az évi 500 millió forintot, ami 5 százalékkal megdobta Vác bevételét. Ezt a pénzt egy iskolaépületre tervezte fordítani az önkormányzat, a következő évekre pedig infrastruktúra-fejlesztésről döntött, illetve a Székesfehérvárról áttelepült IBM-dolgozók otthonteremtését is segítette.

Az akkor még a kormánypárttól független VácOnline pár évvel később arról írt, hogy a legnagyobb ipát fizető vállalat, az IBM Data Storage Systems Kft. magába olvasztja az IBM Storage Products Kft.-t. A folyamat 2006 januárjában indult, a cég központját átmenetileg Szombathelyre jegyezték be, de erre kizárólag adminisztratív okból volt szükség, a társaság központja néhány hónap múlva ismét Vác lett. A cikkben felsorolták, hogy az IBM mely szervezeteknek nyújtott támogatást: a Harmónia Kórusnak, a női kézilabdacsapatnak, a Juhász Gyula Általános Iskolának, a Sirály utcai óvodának, a Jávorszky Ödön Kórháznak, valamint a Földváry Károly Általános Iskolának – utóbbinak a felújítását finanszírozta a vállalat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.