Bő egy hónapja hirdettek eredményt a negyedik mobilfrekvenciára kiírt tenderen. A nyertes egy három állami cégből összeállt konzorcium lett (Magyar Posta Zrt., Magyar Villamosművek Zrt., MFB Invest Zrt.), kiütve a mobiltelefónia összes hozzáértő piaci szereplőjét. A szolgáltatóknak már maga az árverési részvétel sem lehetett könnyű döntés, hisz’ egyrészt az új mobiltechnológia bevezetése nagy üzleti lehetőséggel kecsegtet, de komoly beruházást is igényel egy nem túl beruházásbarát környezetben (ott, ahol 2010 óta évi 61 milliárd forintot kell befizetni a szektornak válságadó címen).
De miért lehet mégis nagy üzlet egy új frekvencia? A mobiltechnológia egy újabb fejlődési szintre ért, ami három csábító dolgot tud egyszerre: a korábbinál jóval olcsóban, valódi szélessávú internetet biztosít, ráadásul széles földrajzi kiterjesztéssel (gyakorlatilag az országos lefedettség is könnyen elérhető lett). Persze a leglátványosabb technológiai ugrás is csúfos kudarcba torkollhat a piacon, ha nem szolgál ki valódi fogyasztói igényt – volt már rá példa, nem is egy a szektorban. Most viszont a technológiai ugrás egybeesik a fogyasztói igények robbanásával. Az új felhasználói eszközök (táblagépek, érintőképernyős telefonok) és az új, szinte mobilra termett tartalmak (Facebook, videomegosztók) robbanásszerűen emelik a mobilinternet-forgalmat a világ fejlett részein.
Mindehhez szükség van új frekvenciákra. Elvileg ezzel nem lehetne gond, mivel uniós szinten határoztak a felszabadításukról. (Az unió két frekvenciáról, a 900 MHz-esről és a 800 MHz-esről döntött, de Magyarországon egyelőre csak az előbbit dobták piacra, a 800-as meghirdetését indokolatlanul halogatják az EU által engedett legvégső időpontig.) Mivel az üzleti lehetőség csábító, a szükséges frekvencia árát is jócskán felverik a jelentkezők. Európa különböző országaiban százmilliárd forint körüli összeget kasszíroztak azért a frekvenciacsomagért, aminek nagy részét most a magyar állam visszatartotta a saját vállalatának – a lehetséges bevétel csupán harmadát érve el ezzel.
A frekvencia árán kívül még jelentős beruházás a hálózat felépítése is. Ez a jelenlegi hálózattulajdonosoknak is belekerül legalább 20-30 milliárd forintjába (erre persze csak becslések vannak, hiszen minden ország és minden szolgáltató hálózata más). Ellenben egy új szereplőnek akár 60-80 milliárd forint is kellhet az induláshoz.
A negyedik
A kormányzat számára is csábító lehetett volna a tét: rengeteg bevétel az állítólag sanyarú költségvetési helyzetben, hatalmas erőforrások mobilizálása a csökkenő beruházásoktól stagnáló gazdaságban, internet az ország elmaradott vagy ritkán lakott területein.
Az európai országok döntő többségében legalább négy szolgáltató van. (Közkeletű tévhit, amit a szolgáltatók is terjesztenek: hogy Magyarország kicsi, ezért nem „fér el” a piacon több szolgáltató. Valójában az ekkora államok többségében is több mint három szolgáltató van a piacon.) Az is látványos, hogy a negyedik saját hálózatot kiépítő szolgáltató csak akkor sikeres, ha valamit nagyon tud: komoly tapasztalatai vannak, saját fogyasztóbázisa, erős technológiai háttere stb. Ha ez nincs, akkor biztos a bukás (a negyedik-ötödik belépők több mint fele sose érte el a 2 százalékos piaci részesedést). Ám ha tényleg szakmai belépő tör be valamilyen extra motivációval (globális versenytársak megszorongatásának célja, technológiai előny, meglévő helyi fogyasztóbázis stb.), annak hatására láthatóan erősödik a verseny, ami csökkenti az árakat, kikényszeríti a beruházásokat és az új termékek gyorsabb bevezetését. Ezért a frekvenciaértékesítési koncepció első verziója egy szakmában jártas, erős, új szereplőt preferált a már bennlévő hárommal szemben.
Egyik zsebből a másikba
A meghirdetett sávot több blokkban árulták (egy értékes nagyobb blokkot és kevésbé értékes kisebb darabokat). A jelentkezési határidő előtti utolsó pillanatban lényegesen változott az árverési kiírás 2011 augusztusában. Ez alapján két versenyzőt (a Digi tulajdonosát és egy vietnami szolgáltatót) kizárták az árverésből (nekik még az ajánlati árukat sem tudhattuk meg). A bennmaradó állami tulajdonú konzorcium a legolcsóbb ajánlattal megnyerte a legértékesebb blokkot. Ez mindössze 4 milliárd forintot „hozott”, amit persze az állam az egyik zsebéből tett át a másikba; a nettó bevétel így nulla. A győztes állami konzorcium további 30 egységnyi egyéb frekvenciát is kapott 6 milliárd forintért (zsebek közti átvitellel ingyen). A kiírás szerint, ha nincs megfelelő (szakmailag erős) új belépő, akkor a frekvenciára a már ismert három hazai szolgáltató ajánlatát bontják fel. Így ugyan a versenyélénkítési cél kevésbé teljesül, de ők legalább képesek az új technológiát gyorsan kiépíteni. Mivel azonban az állami konzorcium elvitte az új belépőnek szánt frekvenciát, a mostani szolgáltatók ajánlatainak csak azt a részét bontották fel, amely a megmaradt kevésbé értékes frekvenciadarabkákra (kevesebb mint 6 egység szétszórva) vonatkozott: meghökkentő összeget, összesen 33 milliárd forintot fizettek ezekért is a nyertesek.
Nézzük, mi lett az eredmény és hogyan értékelhető: az állam saját zsebéből kifizetett 4+6 milliárd forintot 35 egységnyi frekvenciáért. A három jelenlegi szolgáltató kifizetett 33 milliárdot 5,8 egységért.
Az azonnali hatások: legalább 33 milliárdot dobott ki a kormány az ablakon, ha a három jelenlegi szolgáltató árazását vesszük alapul. Ha ugyanis a kevésbé értékes frekvenciákért 33 milliárdot kifizettek, akkor a jobbért-többért is kifizettek volna minimum ennyit.
Az állam a válságra hivatkozva kivetett a szektorra 61 milliárd különadót. Majd kidobott legkevesebb 33 milliárdot ebben az évben, és vállalt egy Európában példátlan feladatot: negyedik mobilszereplőt épít, becslések szerint minimum 60 milliárdért. Sajnos könnyen értelmezhető ez az üzenet a szektornak úgy, hogy nem „válságadóról” van szó, ami a költségvetést konszolidálná, hanem az eddigi beruházók kiszorítása a cél a saját pénzükön. Felmérhetetlen, hogy ez az üzenet milyen beruházás-visszafogó hatású. Az állami mobilszolgáltató nem felel meg az eredeti koncepció szerinti elvárásnak: nincs egyáltalán mobiltávközlési tapasztalata, így természetesen nulla képessége van egy új generációs hálózat megtervezésére, kiépítésére és üzemeltetésére. A jelenlegi szolgáltatók a megnyert frekvenciadarabokkal csak lassabban és drágábban tudnak fejleszteni (ennek technológiai okai vannak). Így jó darabig nem lesz rendesen működő mobilinternet a vidéki Magyarország jelentős részén.
Téves kapcsolás
Két szempontból is fontos kérdés, hogy vajon az állami szereplő sikeres lesz-e. Egyrészt az állami mobilszolgáltató akkor áll fel épp, amikor a Malév döbbenetes csődje lezajlott, a BKV gyakorlatilag összeomlik. Vajon számíthatunk-e itt is egy nagy pénznyelő fekete lyukra? Másrészt a siker kritériuma volna, hogy az új szereplő piacra lépése élénkítse a versenyt. Ideig-óráig lehet persze gyors sikereket felmutatni: például az összes állami alkalmazottat, intézményt át lehet parancsolni az állami mobilhoz. De ha ez a cég nem tud hatékonyabb lenni a versenytársaknál, akkor ez bújtatott állami támogatás az adófizetők pénzén.
Az ilyen kötelező ügyféltoborzás ráadásul a versenyt se növeli, hiszen épp az az üzenete, hogy felesleges hatékonyabbnak lenned, jobb terméket olcsóbban kínálnod; az eredmény nem ettől függ. Így aztán a negatív hatásokhoz (bevételkiesés, beruházás-visszafogás és a vidéki internetpenetráció aránytalanul lassú terjedése) kénytelenek leszünk még egyet hozzáírni: jelentős pénznyelő épül épp az adófizetők pénzén.
A szerző távközlési szakértő, az NMHH piacelemzési főosztályának volt vezetője
