Közel 500 milliót biztosan kerestek a rászorulók üdültetésén Mészárosék

  • narancs.hu
  • 2020. január 13.

Gazdaság

A két erősen lepusztult szállodában ennyi pénzért nyaraltatták a rászorulókat.

490 millió forintot kapott az Erzsébet-programból az a két, Mészáros Lőrinchez, illetve Tiborcz Istvánhoz köthető hotel, amely kizárólag a programban részt vevők számára nyitott ki tavaly nyáron – írja a hvg.hu, amely azután kapta meg a kért adatokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványtól, hogy az adatvédelmi hatósághoz fordult.

Az Erzsébet-program lényege, hogy rászorulók (alacsony jövedelemmel rendelkező nagycsaládosok, nyugdíjasok, fogyatékkal élők) kedvezményesen nyaralhatnak kijelölt szálláshelyeken. A rászorulók a pihenés teljes árának csak kis hányadát fizetik ki – jellemzően nagyjából 20 ezer forintot az egész családra –, a maradékot az állam teszi hozzá, az Erzsébet-utalványok forgalmazásának pénzügyi eredményéből.

A Mészáros Lőrinc köréhez tartozó Hunguest Hotels több szállodával is részt vesz a programban, két létesítményére - amelyek kizárólag erzsébet-programos nyaralókat fogadtak a nyáron - azonban több panasz is érkezett: az egyik a legendás balatonvilágosi Club Aliga, amelyet 2018 nyarán szerzett meg az Appenin Nyrt. (amiben Mészáros Lőrinc és Tiborcz István is érdekelt); a másik a keszthelyi Hullám Hotel, amelyet Tiborcz István érdekkörébe szokás sorolni, bár papíron már nem tulajdonos.

A Magyar Üdülési Alapítvány válasza szerint pedig a két szálláshelyen tavaly összesen 490,83 millió forint értékben foglaltak 3 vagy 4 éjszakás pihenést a szociális üdültetésen nyertes pályázók: a Club Aligában 8,9 ezer fő 386,1 millió forint értékben, a Hullám Hotelben pedig 2,4 ezer fő 104,73 millió forint értékben.

A részletes adatok szerint egy személy átlagosan 43 ezer forintba került, ami egy 5 fős család esetében 216 ezer forintot jelent. Ennek egy kis részét állták a családok, a többi állami támogatás volt.

A lap arra nem kapott választ, hogy a Hunguest Hotels további szállodái, illetve a többi szálláshely mennyi pénzt kapott.

A Hullám Hotel kikerült a 2020-ban választható szálláshelyek közül, a Club Aliga még mindig ott van.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.