Jóval kevesebbet keresünk, mint az a KSH számaiból tűnik
penz.jpg

Jóval kevesebbet keresünk, mint az a KSH számaiból tűnik

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 19.

Gazdaság

A statisztikai hivatal szerint majdnem 220 ezer az átlagbér Magyarországon, ám ez valószínűleg nem fedi pontosan a valóságot.

Az mfor.hu ment utána annak, mekkorák is lehetnek a fizetések Magyarországon. A KSH ugyan rendszeresen közli, hogy mennyi az átlagfizetés (legutóbb nettó 217 ezer forint jött ki a közszférában dolgozóknál és majdnem 220 ezer az országos átlagban), de ez átlagszámítás módja miatt ez távol áll a valóságtól.

A lap példája szerint, ha van 5 alkalmazottunk, akik közül 4-en 100 ezer forintot visznek haza, egy dolgozó pedig 1 milliót, akkor az átlagos fizetésük 280 ezer forint lesz. Holott a többség ennek a töredékéért dolgozik.

A valóságot jobban fedné a medián, ami azt mutatja meg, mekkora az az összeg, amelynél az emberek fele kevesebbet, másik fele pedig többet keres, írja az mfor.

A KSH adataiból nem lehet mediánt számolni, az Eurostat viszont közöl ilyen adatot, igaz csak négyévente. Ez alapján 2014-ben a KSH szerinti átlag 155 690 forintot volt, a mediánérték viszont csak 127 781 forint. A lap számításai szerint 2018-ban a KSH által közölt 219 617 forint helyett 179 880 lehet a medián. A valósághoz közelebb álló nettó kereset tehát a KSH által közöltnél 18 százalékkal kevesebb.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.