Júniusban 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma

  • narancs.hu
  • 2020. július 29.

Gazdaság

A legmagasabb, 7 százalékos munkanélküliség az Észak-Alföldön volt.

Az április-júniusi három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt munkanélküliségi adatokban megjelennek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Júniusban az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, tavaly júniushoz képest pedig 92 ezerrel. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,5 százalékponttal, egy év alatt 1,9 százalékponttal emelkedett.

Az inaktívak száma jelentősen, 84 ezer fővel csökkent májushoz képest, a korábban munkahelyüket elvesztettek nagy része ugyanis - a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően - aktívan kezdett munkát keresni és közülük 58 ezren el is kezdtek dolgozni. További 25 ezren azonban - annak ellenére, hogy aktívan kerestek munkát, és 2 héten belül munkába is tudtak volna állni - nem találtak munkalehetőséget.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma június végére 376 ezerre, az egy évvel korábbihoz képest 51,6 százalékkal nőtt.

A tavalyi második negyedévhez képest

  • a 15-24 éves munkanélküliek száma 44 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 4,0 százalékponttal, 14,7 százalékra emelkedett. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki;
  • a legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal, 4,2 százalékra nőtt;
  • az 55-74 évesek munkanélküliségi rátája gyakorlatilag nem változott, 2,6 százalékos volt.

A legmagasabb, 7,0 százalékos munkanélküliség Észak-Alföldet jellemezte. A legnagyobb változás Dél-Alföldön következett be, ahol a ráta értéke 2,7 százalékponttal, 5,5 százalékra emelkedett - közölte a KSH.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.