Kínai rabokkal gyártatja a Tesco a karácsonyi üdvözlőlapokat?

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. december 22.

Gazdaság

Egy hatéves kislány talált egy rejtélyes üzenetet az egyik Tescóban vett lapon.

Kínai börtönben csomagoltatta a karácsonyi üdvözlőlapokat a Tesco - számolt be róla a The Sunday Times című vasárnapi konzervatív brit lap.

A cikk szerint egy hatéves dél-londoni kislány egy kézzel írt üzenetet talált az egyik helyi Tesco üzletben vásárolt karácsonyi lapon, amelyen az állt, hogy az üzenet írója és társai külföldi rabok a sanghaji börtönben, és akaratuk ellenére kényszerítik őket munkára. Az illető kérte az üzenet megtalálóját, hogy értesítse az emberi jogi szervezeteket, és vegye fel a kapcsolatot Peter Humphrey-val.

A kislány édesapja kiderítette, hogy Peter Humphrey egy brit újságíró, aki maga is két évet töltött ugyanabban a sanghaji börtönben, miután korábban vállalati csalások feltárásán dolgozott ott, és 2013-ban a kínai hatóságok koholt vádak alapján, bírósági eljárás nélkül, kínai-amerikai feleségével együtt 23 hónapra bebörtönözték.

Humphrey, a Sunday Timesban megjelent cikk szerzője azt írta, nem tudja, hogy kik csempészték ki az üzenetet a Tesco számára gyártott karácsonyi lapon, de nincs kétsége afelől, hogy a sanghaji börtön olyan rabjairól van szó, akik ismerték őt, mielőtt 2015 júniusában szabadult.

A Tesco vasárnap közzétett hivatalos nyilatkozatában közölte, hogy "gyűlöletesnek" tartja a rabokkal végeztetett munkát és soha nem járulna hozzá, hogy beszállítói láncolatának vállalatai ilyen munkát vegyenek igénybe.

A cég közölte azt is, hogy megdöbbenéssel értesült a cikkben foglaltakról, azonnali hatállyal felfüggesztette az együttműködést azzal a gyárral, amely a karácsonyi üdvözlőkártyákat készíti, és vizsgálatot indított az ügyben. A vizsgálat idejére a Tesco kivonta a forgalomból az érintett üzemben készült üdvözlőlapokat.

A Tesco kitért arra is, hogy legutóbb a múlt hónapban tartott ellenőrzést és semmiféle nyomát nem találta annak, hogy a cég megsértette volna a Tesco által a rabmunka igénybe vételére érvényben tartott tilalmat.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.