KSH: 3,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak februárban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. március 8.

Gazdaság

Januárhoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalék volt az emelkedés.

2024. februárban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Januárhoz viszonyítva átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, a járműüzemanyagok 6,7 százalékkal drágultak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2023. februárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 2,2 százalékkal nőtt, ezen belül leginkább a cukoré (32,8 százalék), a csokoládéé és a kakaóé (14,4 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (12,7 százalék), a büféáruké (12,2 százalék), valamint a sertéshúsé (9,4 százalék). A termékcsoporton belül a liszt ára 19,6, a tojásé 19,1, a sajté 15,6, a vaj és vajkrémé 15,3, a száraztésztáé 13,4, a tejé 11,2 százalékkal csökkent.

A jelentés szerint a háztartási energia 9,0 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 19,3, az elektromos energiáért 3,3, a tűzifáért 1,9 százalékkal kellett kevesebbet fizetni. A szolgáltatások ára 10,0 százalékkal nőtt, ezen belül a lakbér 14,4, a járműjavítás és -karbantartás 10,8, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás 10,8, a sport- és múzeumi belépők 9,5, az üdülési szolgáltatás 9,7 százalékkal drágult, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal olcsóbb lett. A szeszes italok, dohányáruk ára 5,3, ezen belül a szeszes italoké 5,9 százalékkal emelkedett.

A KSH adataiból kiderül, hogy az állateledelek ára 11,9, a mosó- és tisztítószereké 11,0, a gyógyszer, gyógyáruké 7,3, a testápolási cikkeké 4,7 százalékkal növekedett. A tartós fogyasztási cikkekért 2,0 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 10,5 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútoroké 6,9, a fűtő- és főzőberendezéseké 2,3, a szobabútoroké 2,1, az új személygépkocsiké 1,3 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok 2,4 százalékkal olcsóbbak lettek.

2024. januárhoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,7 százalékkal emelkedtek.

Az élelmiszerek egy hónap alatt, átlagosan 0,2 százalékkal drágultak, ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) 1,1, a csokoládé és kakaó 1,5, az alkoholmentes üdítőitalok 1,1, a büféáruk 0,7, a péksütemények 0,6, a kenyér 0,5 százalékkal többe, a cukor 3,4, a kávé 2,0, a tojás 1,5, a baromfihús 1,3, a vaj és vajkrém, illetve a sertéshús 1,2-1,2, a tejtermékek pedig 1,1 százalékkal kevesebbe kerültek.

A háztartási energia 0,6 százalékkal drágult egy hónap alatt, ezen belül a vezetékes gázért 1,7 százalékkal többet, a tűzifáért 2,2 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A szolgáltatások 0,6 százalékkal drágultak januárhoz képest, ezen belül a járműjavítás és -karbantartás 1,5, a lakbér, illetve a lakásjavítás és -karbantartás 1,0-1,0 százalékkal. A járműüzemanyagok ára egy hónap alatt 6,7 százalékkal nőtt – jelentette a KSH.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.