Legalább 273 millió forinttal segítették állami cégek Rogán Cecíliáék sportrendezvényeit

  • narancs.hu
  • 2019. július 23.

Gazdaság

További százmilliós tételekről nincs nyilvános információ.

Többek közt az MVM, az Antenna Hungária és a Szerencsejáték Zrt. is támogatta Rogán Cecília és Sarka Kata közös cégének sportrendezvényeit , méghozzá nem is jelentéktelen összeggel– derül ki a  K-Monitor cikkéből.

A portál által benyújtott adatigénylés nyomán összesített kimutatás szerint a Nakama & Partners sportrendezvényeire eddig legalább 273 millió forint szponzoráció érkezett állami tulajdonú cégektől. De a portál arról is ír, hogy további százmilliós nagyságrendben létezhetnek eddig ismeretlen szerződések.

Külön érdekesség a történetben, hogy a  szponzorációs döntéseket éppen a Rogán Antal felügyelte Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá.

Rogán Antal erről korábban azt nyilatkozta:

„míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a problémájuk, hogy a gyerekeket neveli, és nem csinál semmit, most meg, hogy vállalkozik, és sikeres e téren, ez a probléma. Döntsék el. Ha van sapka az a baj, ha nincs sapka, az.”

Rogánt a felesége szárnyaló üzleti sikereiről kérdezték

És Rogán Cecília miniszterként dolgozó férje megmondta a tutit. A hvg.hu megkérdezte Rogán Antal propagandaminisztert, mi a véleménye arról, hogy állami cégek támogatják a felesége cégéhez köthető sportrendezvényeket. És a miniszter úr válasza: "Úgy tudom, a feleségem cége semmilyen állami megbízást és szerződést nem kap, abban pedig, hogy az állam ingyenes sportrendezvényeket támogat - mindig is támogatott - nincs semmi különös."

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.