Nem akar új szuperkórházat Újbuda polgármestere
korhaz.jpeg

Nem akar új szuperkórházat Újbuda polgármestere

  • narancs.hu
  • 2019. október 30.

Gazdaság

Az új városvezető leállítaná az építkezést és inkább a Szent Imre kórházat fejlesztené.

Leállítaná a szuperkórház építését – mondta László Imre. Az új 11. kerületi polgármester Hírklikknek adott interjút, amiben azt mondta, folyamatosan keresik a megoldást, és ha lesz rá lehetősége, akkor leállítja a beruházást.

László Imre szerint még nem kezdődött el az építkezés, hiszen még a tervek sincsenek kész, épp csak kiírták rá a pályázatot. A kormány már megvásárolt egy ingatlant a leendő kórháznak, ám László szerint ez a terület több szempontból is alkalmatlan: távol van a tömegközlekedéstől, hiányoznak a közművek, ráadásul egy régi tőzegmocsár, aminek laza az altalaja.

A polgármester úgy fogalmazott,  Szent Imre Kórházban megvannak az alapjai egy leendő szuperkórháznak, és inkább azt kéne továbbfejleszteni.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.