Orbán: Megcélozható az egyszámjegyű infláció elérése 2023 végére

  • narancs.hu
  • 2022. november 29.

Gazdaság

A következő évben 290 milliárddal fogják támogatni a költségvetésből a Széchenyi Kártya Programot, amelyet az idén 130 milliárd forinttal támogattak – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten.

A kormányfő a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen arról beszélt, úgy döntöttek, hogy több mint kétszeresére növelik ezt a támogatást. Hozzátette, mondhatná, hogy „nem jószántunkból tesszük, hiszen megnőttek a kamatok” és így a kamattámogatás, de mindenki tudja, hogy „nehéz év áll előttünk”, így az a döntés is születhetett volna, hogy nem invesztálnak ekkora összeget a támogatásba. Emellett még 220 milliárd forintot adnak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek az energiaintenzív kategóriába esnek, továbbá gyármentő programot hirdetnek meg.

Elmondta, a külföldi nagyberuházások a városokat célozzák meg és külföldi nagyberuházások nélkül nem lehet Magyarország sikeres. De kellenek mellettük sikeres magyar vállalkozások is, mert akkor lesz Magyarország magyar ország. A nagy külföldi cégek mellett mindig kell lennie széles, erős, biztos lábakon álló magyar vállalkozói rétegnek is.

 
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a budavári Főőrség épületében 2022. november 29-én
Fotó: Fischer Zoltán / MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda
 

Szerinte „igazunk volt abban”, hogy a háborút nem szabadott volna elkezdeni, hogy aki fegyvert szállít, egyre közelebb sodródik a háborúhoz, hogy a szankciók meg fogják rendíteni az európai gazdaságot és hogy az energiaszankciók inflációt hoznak magukkal. Ugyanakkor örömet okozhat, hogy ki lehet maradni a recesszióból és ki lehet maradni a háborúból. Hozzáfűzte,

„örömmel tölthet el bennünket az is”, hogy megcélozható az egyszámjegyű infláció elérése 2023 év végére.

Kiemelte, bár már elfogadták a 2023-as költségvetést, azóta történtek fejlemények, így azt hozzá kell igazítani a jelenlegi helyzethez. Nem lehet másra hagyatkozni, saját mentőcsónakot kell találni, olyan mentőcsónakot, amely egyszerre képes megvédeni a lakosságot és fenntartani a magyar cégek működőképességét. 

Úgy látja, az energia jelenti a legnehezebb kihívást, mert a mai megváltozatott rezsitámogatási rendszerben minden hónapban a magyar költségvetés minden háztartásnak ad 180 ezer forintot, ugyanis ha nem tenné, minden magyar családnak ennyivel lenne nagyobb az energiaszámlája. Fontos, hogy ezt a támogatást meg kell őrizni. Orbán Viktor hangsúlyozta: 2023 mindenkitől komoly erőfeszítést igénylő időszak lesz. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.