Tavalyhoz képest 3,5 millióval kevesebb dollármilliomos él a világon

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 16.

Gazdaság

A 2008-as globális válság óta először fordult elő csökkenés körükben.

Már csak 59,4 millió dollármilliomos szerepel Svájc legnagyobb bankjának, az UBS-nek az éves jelentésében, míg 2021-ben még 62,9 millió volt a számuk azoknak, akiknek bőven volt mit a tejbe aprítaniuk.

A hvg.hu összefoglalója szerint természetesen most is az Egyesült Államok áll az első helyen, ahol 22,7 millióan rendelkeznek egymillió dolláros vagyonnal. A csökkenés 1,8 millió volt tavaly. Kína már itt is elfoglalta a második helyet a globális versenyben: 6,2 millióan számítottak dollár milliomosnak.

Kínában nagyon nehéz megállapítani a vagyonok nagyságát, hiszen majdnem mindenki titkolni igyekszik azt, nehogy a kommunista párt sasszemű nyomozói kutakodni kezdjenek. A világ második legnagyobb gazdaságában folytatódott a korrupcióellenes kampány, és emiatt sok dollármilliomos végezte börtönben, miközben vagyonát elkobozta az állam.

Az infláció és az erős dollár természetesen befolyásolta a vagyonokat szerte a világon – hangsúlyozza az UBS jelentése, amely rámutat arra, hogy

a visszaesés egy nagyon dinamikus növekedési folyamatban következett be: az ezredforduló óta a négyszeresére emelkedett a dollármilliomosok száma a világon.

Bloomberg megvizsgálta a világ 500 leggazdagabb emberének vagyonát, és kiderült: komoly veszteséget szenvedtek el 2022-ben. A veszteség összege 1400 milliárd dollár – állapította meg a Bloomberg milliárdos indexe.

Elon Musk a világ leggazdagabb embere, aki a többi között a Tesla és a Twitter tulajdonosa 138 milliárd dollárt veszített tavaly. A Facebook alapító atyja, Mark Zuckerberg 81 milliárd dollárt vesztett nettó vagyonából, így 2022-öt 45 milliárd dollárral fejezte be. Emiatt kiesett a világ tíz leggazdagabb embere közül.

Az UBS végül levonta a tanulságot:

az elmúlt időszakban megállás nélkül növekedett a magánvagyonok összértéke a globális gazdaságban, ezért a tavalyi visszaesés kivételt jelent.

2,4 százalék a globális csökkenés a magánvagyonok terén, és ennek eredményeképp jelenleg egy felnőttre átlagosan 84 718 dolláros vagyon jut a világgazdaságban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.