Varga Mihálynak üzent Csányi Sándor

  • narancs.hu
  • 2022. április 13.

Gazdaság

Az OTP közgyűlésén fejtette ki véleményét egy esetleges különadóról a bankvezér.

Varga Mihály pénzügyminiszter és Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója is beszédet mondott az OTP éves közgyűlésén.

A Forbes cikke szerint Csányi arról beszélt, hogy 2021-ben rekordot ért el a bankcsoport adózás utáni profitja (a korrigált adózott eredmény 497 milliárd forint lett), és az eredmény 51 százaléka már a külföldi működésből származott.

Még Varga jelenlétében hozzátette, reméli, hogy "a kormány bölcs, és tudja, hogy nem lenne jó, ha a külső nyereségek után kellene itthon szektorális adókat fizetnünk."

A hvg.hu beszámolója szerint Csányi a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón is kitért egy esetleges különadó kérdésére. Azt mondta, úgy látják, költségvetési kiigazításra van szükség és „valamilyen okból a bank eddig mindig eszébe jutott a kormánynak.”

Ugyananakkor az ukrajnai háború miatt elszenvedett veszteségek mellett különösen rosszul esne egy különadó az OTP-nek - szögezte le Csányi Sándor.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.