A pénzügyi szektorban sem kell a szomszédba menni egy jó kis összeesküvés-elméletért. Amikor tavaly áprilisban Pintér Sándor belügyminiszter – a pandémia okozta vészhelyzetre kalibrált, a külföldi tőkebefektetésekre állami vétót lehetővé tevő rendelettel élve, nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, a részletes indoklást gondosan titkosítva – megtiltotta a Vienna Insurance Groupnak (VIG), hogy megvegye az Aegon Magyarországot, vadabbnál vadabb elképzeléseket lehetett hallani a döntés hátteréről és annak lehetséges kimeneteleiről. Egy visszatérő elem azonban az összesben feltűnt: az állami tulajdon arányának növelésére irányuló kormányzati szándék.
A biztosítási piac ugyanis közel sem volt elég „magyar”, és ez a fájó hiányosság a kormánypárt retorikájában is rendszeresen köszönt vissza. Mostantól azonban már más a helyzet: a Pénzügyminisztérium március 25-én lezárta azt az ügyletet, amelynek révén a magyar állam bevásárolta magát a bruttó díjbevétel alapján a hazai piac ötödét lefedő Aegon és Union biztosítókba. Ezzel jókora lépést tett a biztosítási szektor magyarosítása felé: azon a legnagyobb „őshonos” szereplőnek számító, magyar kisebbségi részben lévő Posta Biztosító részesedése a 10 százalékot sem éri el, a „magyar biztosító” címkével megalakult, az elmúlt évben kétes nemzetközi ügyletekbe került, majd a NER tulajdonosi körébe tagozódó CIG Pannónia pedig úgy 2–2,5 százalékot csíphet ki belőle. Speciális (a MÁV Általános Biztosító Egyesület csődje miatt nem túl jó hírnévvel bíró) egyesületi formában működik a hagyományosan niche-szereplő Köbe, míg az utolsó magyar játékos, a részben pont a MÁV ÁBE csődje miatt életre hívott Wáberer Hungária felől a közelmúltig azt lehetett hallani, hogy hiába keresnek rá vevőt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
