Az én kis falum – Kalandok Orbán szűkebb és tágabb pátriájában

  • narancs.hu
  • 2015. január 13.

Hírnarancs

Tovább esett a Fidesz népszerűsége, de ez őket látszatra nem zavarja, míg Orbán a FIFA-gálán domborított, német újságírók jártak Felcsút csodájára, itthon szinte tavasz van, de akadnak, akik a jó időben is csak lopnak tovább rendületlenül.

Tovább csökken

Az Ipsos közvélemény-kutató intézet legfrissebb jelentése szerint, ha kisebb mértékben is (további 2 százalékponttal), de folytatódott a Fidesz népszerűségének csökkenése: kormánypártunk az utóbbi negyedévben már vagy egymillió támogatóját veszítette el. Persze az is igaz, hogy amíg a tőlük elfordulók túlnyomó többsége a passzivitásba, 150 ezer választó pedig inkább a Jobbik felé fordul, addig túlzott örömre nincs okunk. Utóbbi párt már 24 százalékon áll a biztos szavazók között – vezetői pedig nem ok nélkül fedezik fel régi kedves, dédelgetett gondolataikat miniszterelnökünk újabb keletű agymenései között. A nol.hu információi szerint egyelőre még nem izgatják a fejlemények a Fidesz-vezérkart – úgy vélik, amíg hármassal kezdődik a támogatottságuk a biztos szavazók között, addig nincs baj (s ez az adat még mindig 44 százalék).

Érvényesült a papírforma

 

Fotó: Beliczay László/MTI

Heki!

Az Index beszámolója alapján az LMP továbbra is Lázár János és Balog Zoltán minisztereket tartja felelősnek az Öveges-programmal kapcsolatos súlyos visszaélésekért, s ezt erősítette meg Hadházy Ákos antikorrupciós szakszóvivőjük keddi sajtótájékoztatóján is. Emlékeztetnénk arra, hogy még a Miniszterelnökség ellenőrzési főosztálya súlyos szabálytalanságokat tárt fel a mintegy 17 milliárd forintos, főleg kémiai laboratóriumok kialakítását vagy munkafüzetek készítését célzó oktatási program megvalósításában, felelősöket mégsem nevezett meg, és a vizsgálatokba nem vonta be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt. Az LMP, illetve Hadházy szerint a 17 milliárd forint mintegy 70 százalékának vitatható a jogszerű felhasználása. A korábbi fideszes önkormányzati képviselőnek az szúrt szemet, hogy Szekszárdon eredetileg még 155 millió forintot szántak az egyik gimnázium természettudományos laborjának kialakítására, de a valós beruházás csak 45 millió forintba került. Utóbb kiderítette, hogy a teljes keret nem is 155, hanem annak több mint kétszerese, 314 millió forint volt, ráadásul más városokban is hasonló stiklik nyomaira bukkant.

false

Nem beszélnek egy nyelvet

A hvg.hu mai cikkéből pedig azt tudhattuk meg, hogy a Ring Nyelvstúdió, amelyet államilag választottak ki a képzési megaprojektre, hónapokig nem fizette ki a neki dolgozó nyelvtanárokat, utólag pedig kierőszakolta a pénzük lecsökkentését. A programot ugyan közpénzből kifizették a nyelviskolának, a cég viszont egyszerűen közölte a jussukra váró oktatókkal, hogy az óradíjuk harmadát nem adja oda. Karácsony előtt azután a végsőkig elkeseredve az oktatók belementek, hogy utólag átírják a szerződésüket, így az egész legális. A felelős Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal nem tesz semmit: simán végignézi, ahogy megrövidítik a tanárokat, és azt javasolja, hogy forduljanak bírósághoz. Közben a cég újra állami megbízásból dolgozik.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Orbán esete Blatterrel

Természetesen nem telhet el FIFA-gála Orbán Viktor nélkül: miniszterelnökünk ezúttal is ott volt az Aranylabda átadásán. Míg a 444-en közölt fotó szerint Sepp Blatter FIFA-elnök és annak barátnője társaságában pihentette megfáradt szemeit, addig a saját Facebook-oldalára posztolt fénykép tanúsága szerint találkozott Carlo Ancelottival, a Real Madrid vezetőedzőjével is. Távollétében még saját főtanácsadója, lapunk több cikkének finoman szólva is ellentmondásos hőse (az utóbbi kettő itt és itt olvasható) is ellentmondott a miniszterelnöknek: A Kossuth rádiónak nyilatkozó Hegedűs Zsuzsa szerint egyáltalán nem a bevándorlásból, hanem a nyolcvanas években kezdődött tartós munkanélküliségből vezethetők le azok az ellentétek, feszültségek, amelyek ahhoz vezettek, „hogy az arabokat nem szereti a szélsőjobb, mint politikai erő”. Franciaországban akkor még nem is beszéltek muszlimokról – fűzte hozzá. Ezzel is arra hívta fel a figyelmet, hogy elsősorban nem vallási jellegű ellentétről van szó, hanem a munkanélküliségből erednek a társadalmi ellentétek.

false

Német hírlapíró találkozása Futbóliával

Közben Boris Kalnoky a Die Weltben (mely közismerten nem éppen baloldali lap) közölt cikket Sein Dorf, sein Stadion – azaz Az ő faluja, az ő stadionja címen, melyben kifejti: Orbán Viktor úgy vezeti az országot, mint egy labdarúgócsapatot, és a pályán elsajátított módszereket használja a politikában. „Taktika kidolgozása, az ellenfél megfigyelése, rugalmas átrendeződés, fegyelem, nyomásgyakorlás, kontrázás, gól.” Kalnoky emlékeztet arra is, hogy a stadion befogadóképessége majdnem kétszer akkora, mint Felcsút lakossága. A cikk szerint Orbán Viktor politikáját alapvetően vidéki neveltetése és a fociközpontú mentalitás határozzák meg.

Putyin és Orbán ezer arca

 

 

Csaknem kora tavasz

Mint e hétre szóló prognózisunkból is kiderül, a következő napokban viszonylag kevésszer találkozhatunk a tél örömeivel – habár éjjelente lehetnek fagyok, s csütörtökre virradó éjszaka többfelé havazhat is, ám a napközbeni viszonylagos melegben esélye sincs a hónak.

false

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.