Most már teljesen világos, hogy a Fidesz gőzerővel rohan a szélsőjobb felé

  • narancs.hu
  • 2015. január 12.

Hírnarancs

Rogán mai nyilatkozata kétséget sem hagy efelől. Eközben Rogán volt jegyzőjét meggyanúsították. 13 üzletet zár be a Tesco. Merkel nagyvonalú, C. Ronaldo pedig újra aranylabdás.

Február elejétől tizenhárom veszteséges üzletét építi le a magyarországi Tesco áruházlánc. Az év további részében újabb bezárásokat tervez hazánkban a multinacionális kereskedelmi vállalat – így, szóval elég keményen indított a Magyar Nemzet. Több mint ötszáz dolgozó veszítheti el így az állását, többnyire vidéki üzletekben. A lap információi szerint azzal indokolják majd az elbocsátásokat a munkavállalóknak, hogy azok a kormány nemrég hozott döntései miatt szükségesek. Az áruházlánctól megerősítették, hogy több mint 500 munkatársnak mondanak fel február 4-ével.

A magyar kormány persze nem bírja a kritikát, Lázár János máris mosakszik: a Miniszterelnökség cáfolja, hogy a kormány lépései miatt kell a Tescónak leépítenie. „Elfogadhatatlan, hogy a Tesco magyarországi menedzsmentje alig burkolt módon a magyar kormányra próbálja hárítani annak felelősségét, hogy 560 munkavállalójának felmond, és 13 üzletét bezárja” – fakadt ki közleményében a Miniszterelnökség. Azaz Lázár János megint elmagyarázta.

Óriási a pörgés Orbán vasárnapi, bevándorlóellenes nyilatkozata körül. Persze mit csodálkozunk ezen? Ekkora tahóság még Orbántól is szokatlan (ha nagyvonalúak akarunk lenni). OV „szerint a gazdasági bevándorlás rossz, ezért a hazájukat gazdasági okokból otthagyóknak Magyarország nem tud menedéket nyújtani. A miniszterelnök erről az M1 Híradó tudósítójának beszélt vasárnap Párizsban”. Azt is megjegyezte: „nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”

Csak pár reakció: Ebéd közben André Goodfriend, amerikai ügyvivő Szent István intelmeiről beszélgetett, amelyben az államalapító egyebek mellett azt írja: „Egynyelvű és egyszokású királyság gyönge és törékeny.” Ezt nem kell megmagyarázni nyilván.

Aztán a Reuters is kommentált, azt írták, a „párizsi vérengzés minden bizonnyal Európa-szerte erősíti a bevándorlásellenes csoportokat, és Orbán, aki korábban is a bevándorlás megfékezésére szólított, úgy gondolja, Brüsszelnek be kell keményítenie”.

Török Gábor a Facebookon ezt írta a kormányfői nyilatkozat kapcsán.

„Szerintem négy lehetőség – és azok kombinációja – van:

1. Orbán azért mondta ezt, mert ezt tartja helyesnek, jónak, követendőnek.
2. Orbán azért mondta ezt, mert tartott attól, hogy a Jobbik ki tudja használni a helyzetet, és a politikai számítás szerint ezt tartotta most hasznosnak.
3. Orbán azért mondta ezt, mert most számára a további szavazatveszteség elkerülése a legfontosabb, és a kutatásaik szerint a bázis ebben a helyzetben ilyen mondatot akar hallani.
4. Orbán azért mondta ezt, mert azt gondolja, hogy most neki minden éles ideológiai vita hasznos: különösen itthon, de akár nemzetközileg is.”

Rogán Antal reggel nagyot alakított az M1-ben. Azaz követte a főnök tegnapi utasításait, és ő is rákezdett a bevándorlóellenes szövegre, amivel tett egy szép nagy lépést a szélsőjobb felé. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője a reggeli műsorban az MTI szerint azt is mondta: „Magyarországon ugyan csökkent, de még mindig van munkanélküliség, ezért elsősorban a magyar embereknek kell munkát adni. Látható, hogy a nyugat-európai országokban, például az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban miként borítja fel a keresztény országok belső rendjét a muzulmán közösségek jelenléte.” Sőt! Rogán Antal arról is szólt, hogy a Fidesz február 4. és 6. között tartja a frakcióülését, amin az országvédelmi akciótervről is lesz szó. „Meg kell határozni azokat a lépéseket, amikkel Magyarország határozottabban tud reagálni a külső kihívásokra, és ehhez eszközöket kell adni a kormány és az Országgyűlés kezébe.”

false

 

Fotó: MTI

Eközben: Merkel egyértelmű nyilatkozatot tett közzé – „Az iszlám Németország része.” Angela Merkel azt is mondta, Németországban szívesen látnak mindenkit, aki elfogadja a törvényeket és nyelvtudást szerez.

Eközben: meggyanúsították Rogán volt jegyzőjét. „Az önkormányzat volt jegyzőjét hivatali visszaélés gyanúja miatt, egy vállalkozót felbujtóként elkövetett hivatali visszaélést és vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés gyanúja miatt hallgatott ki az ügyészség. Mindketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen, egyikük sem tett vallomást. A panaszokat a Legfőbb Ügyészség elutasította. Az ügyészség válaszában neveket nem közölt, de valószínűleg Rónaszéki Lászlóra utalt. Rónaszékit 2013 elején váltotta le Rogán Antal. Ennek hátteréről tavaly év végén derültek ki részletek: előbb a Blikk számolt be arról, hogy a belvárosi önkormányzat 2011-ben kedvezményesen értekesített egy ingatlant Portik Tamás élettársának” – írta a vs.hu.

A franciaországi muzulmánok legjelentősebb szervezete 54 iszlámellenes akciót regisztrált a Charlie Hebdo lap elleni merénylet óta. Az 54 akció közül 21 volt konkrét támadás, 33 esetben pedig fenyegetés. Csütörtökön egy mecset melletti kebabost robbantottak fel Villefranche-sur-Saône városában. Ugyanaznap este három gránátot lőttek ki a Le Mans-ban található mecsetre. Két lövés érte a Port-la Nouvelle-ben lévő imaházat is.

Cristiano Ronaldóé lett az Aranylabda. Már harmadjára.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.