Irénke néni a távcsövével visszatér a zöldhatárra

  • narancs.hu
  • 2015. június 21.

Hírnarancs

Ausztria gyászol, Magyarországon már csak illegális bevándorlók vannak, Kőszeg non coronat. Egy nagyon szomorú hétvége hírei.

A grazi ámokfutó

Terepjáróval száguldozott szombaton Graz belvárosában egy 26 éves osztrák férfi, az osztrák rendőrség szerint legalább hárman meghaltak és 34-en megsérültek – írta az MTI szombaton. – A késsel felfegyverkezett elkövetőt őrizetbe vették a hatóságok. Szemtanúk szerint az ámokfutó 100 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a belvárosi Herrengassén. Egy szemtanú az osztrák közszolgálati médiának (ORF) azt mondta, a sofőr néhány gyalogost úgy ütött el, hogy azok nekicsapódtak a szélvédőnek, átrepültek a járművön, majd a hátsó részénél értek földet. Az ORF szerint az ámokfutó válogatás nélkül hajtott neki a járókelőknek. A Der Standard című osztrák napilap úgy tudja, hogy a terepjáró sofőrje először az ugyancsak zsúfolt Kaiser Josef téren ütött el egy biciklist, majd az Opera kávézójánál támadt gyalogosokra, mielőtt végigszáguldott volna a Hamerlinggassén, utána pedig a Herrengassén. Kurt Kemeter grazi rendőrfőnök a Kleinen Zeitungnak úgy nyilatkozott, hogy a terepjáró vezetője kiszállt autójából, és a késével támadt a gyalogosokra.

false

 

Fotó: Elmar Gubisch/MTI/EPA

Az igazi kerítők

„Nem piaci alapon, vagyis nem magántársaságok bevonásával valósítja meg a kormány a szerb határzárhoz tervezett, 175 kilométer hosszú, négy méter magas kerítés megépítését, hanem állami forrásból, a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közreműködésével” – írta szombaton a Napi Gazdaság. A lap szerint a honvédségnek és a rendőrségnek is van olyan csoportja, amelynek – a külön tervekben meghatározottak szerint – alapfeladata lehet a válságkezeléssel kapcsolatos munkavégzés. A Magyar Honvédségnél ilyen a szentesi 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, a rendőrségnél pedig az ORFK Rendészeti Főigazgatósága alárendeltségében működő határrendészeti főosztály. Jó, hogy azt nem írják, hogy a katonák meg a rendőrök társadalmi munkában húzzák a szögesdrótot (utána meg elmennek kukoricát címerezni), és persze – cseppet sem meglepő módon – az alapanyag beszerzésének mikéntjéről sem esik szó. Talán azt sem magántársaságok bevonásával valósítja meg a kormány?

Zöldhatárról az irodalomba

Hogy addig se kelljen félni, itt van nekünk Irénke, az önkéntes határvadász, aki pénteken még a Tv2 riportalanya volt, és rajta röhögött a fél ország, másnapra viszont Szabó T. Anna jóvoltából bevonult a magyar irodalomtörténetbe. Ugye, hogy nem olyan vicces?

KIS HATÁRSÉRTŐ

Inkább hús közt a kamionban,

mint háborúkba, börtönökbe.

Zajló folyón át lélekvesztőn,

vagy pányvával alvázra kötve.

Irénke néni szorgosan

távcsövezik a zöldhatáron:

a házam, hazám idegent

ne fogadjon, sőt ne is lásson.

Húsok között a kamionban.

Pányvával az alvázra kötve.

Éji folyón a lélekvesztőn.

És táborokba, börtönökbe.


Mi lesz a snapszerosokkal?

A Magyar Snapszer Szövetség kétségbeesetten keresi az országos bajnokság lehetséges helyszínét, mivel – írják közleményükben – „az eddigi versenyek döntőjét rendre Kőszeg rendezte, az idei finálé megrendezésére pályázatot írtunk ki”. A szövetség honlapján található felhívás szerint „a rendezőnek kell biztosítania a megfelelő versenytermet, tárgyi eszközöket, versenybírákat és a biztonsági személyzetet, a döntő résztvevőinek ellátását, valamint tárgynyereményeket”, ráadásul „a pályázatok elbírálásánál előnyt jelent a versenyszervezésben szerzett tapasztalat, a rendezvény programkínálatának színesítése, sajtó aktív részvétele”. Talán egyszerűbb lenne a dolguk, ha egyenesen Fazekas miniszternél (legyen a snapszer hungarikum), Schmitt Pálnál (legyen a snapszer olimpiai szám) vagy mindjárt Orbán Viktornál (Puskás Öcsi is imádta a snapszert) kopogtatnának, de hát a snapszer már csak olyan, hogy ész kell hozzá, nem pedig erő.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”