Németh Lászlóné esete 760 milliárd forinttal a kápolnásnyéki vasútállomáson

  • 2014. március 19.

Hírnarancs

Orbán Viktor pontoz, Ron Werber gyűlöl, Némethné a kápolnásnyéki vasútállomáson villog, összeáll megint az Illés. Vagy nem. Ha szerda, akkor hírek.

Rendhagyó volt ez a szerda, Orbán Viktor nem avatott gyárat. A miniszterelnök ma délelőtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című rendezvényét nyitotta meg, ez lehet az oka, hogy nem megint valami felturbózott üzemcsarnokban mondta a szokásos, sok csuda dolgot. Például azt, hogy „2013-ban sikerült elérni, hogy külső segítség és mankók nélkül álljon a lábán a magyar gazdaság”, de azt is hozzátette, hogy „a saját lábon állás és a saját magunk által kijelölt irány követése nem azonos az izolálódással”. Azért meghallgatnánk erről néhány nyugati-európai politikus véleményét… Miként arról a 10 pontról is, amit a miniszterelnök előadott, és ami a napi.hu szerint gazdasági program. A magunk részéről inkább a Jó az álmodozás című dalt ajánlanánk a miniszterelnök úr figyelmébe.

Amúgy kifejezetten sajnáljuk, hogy Orbán Viktor arra nem volt kíváncsi – pedig érdekes volna –, hogy ha a Hotel Boscolóban tartott esemény a „gazdasági évnyitó”, akkor mi a jó istent csinált az MKIK eddig, két és fél hónapon keresztül?

Úgy tűnik, azért nem csak habos tortákkal kikövezett út vezet az Orbán Viktor saját lába által kijelölt irányba. Miként a hvg.hu megírta, több északkelet-magyarországi, választókerületi vezetőt cseszett le a miniszterelnök, hogy jön fel a Jobbik. Olyannyira, hogy Vona Gábor napok óta azzal henceg, hogy Mesterházy Attilával ellentétben vele bezzeg leáll vitázni Orbán Viktor. Vona tegnap a HírTv-ben el is mondta, honnan veszi ezt a képtelenséget: hát onnan – kapaszkodjanak meg! –, hogy ő nem kapott olyan elutasító levelet, mint az MSZP elnöke. Ma viszont megkapta, igaz, nem levelet, csak beszólást: az Indexnek azt nyilatkozta „egy vezető fideszes politikus”, hogy szó sem lehet Vona–Orbán-vitáról, kishal ehhez a Jobbik elnöke.

Akikkel viszont biztosan nem vitázik Orbán Viktor, rémes dolgokra készülnek. „Újabb gyűlöletkampányt indít a baloldali ellenzék. Eddig csupán óriásplakátokon igyekeztek a kormányt rossz színben feltüntetni, ezután viszont már országszerte a fideszes egyéni jelöltekre koncentrálnak. (...) Mind a 106 egyéni választókerületben elkezdik terjeszteni a személyre szabott, lejárató tartalmú, Ron Werber bábáskodása mellett elkészített szórólapokat” – írja a Magyar Nemzet, de úgy látszik, az akció a nyilvánosság kizárásával zajlik. Egyelőre egyetlenegy „személyre szabott, lejárató tartalmú” szórólappal sem találkoztunk, pedig kíváncsiak lennénk, hogy Ron Werber mit tudna még hozzátenni például Papcsák Ferenc, Zsigó Róbert vagy Szijjártó Péter lejáratásához.

Persze az is lehet, hogy Werber aknamunkája nem is a szórólapokon nyilvánul meg. Lehet, hogy hipnotizőröket alkalmaz, akik összezavarnak jóravaló kormánytagokat. Itt van mindjárt Németh Lászlóné esete a kápolnásnyéki vasútállomáson.

false

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A miniszter asszony felavatott egy motorvonatot (Orbánnak más elfoglaltsága volt), és azt találta mondani, hogy „a fejlesztések eredményeként versenyképes vasút jön létre, ahol a vonatok megfelelő színvonalon szolgálják az alapvető utazási igényeket”. Vagyis – és ezzel egyetértünk – ma a MÁV még mindig nem szolgálja ki az alapvető utazási igényeket. Csakhogy azt is kikotyogta Némethné, hogy négy év alatt 760 milliárd forintot toltak a MÁV-ba… Az eredményt látva azért jó lenne tudni, hogy ebből mennyit költöttek valóban a vasútra.

Az viszont ma vált világossá, hogy idén lesz ötvenéves az Illés zenekar, be is jelentették, hogy december 28-án, a Sportarénában zenés megemlékezés lesz – pont most ne lenne? Ám mivel a zenekar névadója, Illés Lajos, illetve dobosa, Pásztory Zoltán már nincs az élők sorában,  olyan Illés-koncert várható, ami a nevében nem lesz Illés-koncert. Az lesz a címe, hogy Beatünnep, és – az MTI tudósítása szerint – „Szörényi Leventére, Bródy Jánosra és Szörényi Szabolcsra épül, de számos más előadó is fellép”. Így mindjárt más.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”