Orbán a közmunkásokból csinálna katonákat

  • narancs.hu
  • 2016. július 25.

Hírnarancs

Gyanútlan civileket sorozna be a honvédség, újabb merénylet a németeknél, és helyzet volt a Keletinél is. Hétfő.

„Kötelező a megjelenés azon az állásajánlaton, melyet nemrégiben kaptak megyénkben is a közfoglalkoztatottak. Ha megfelelnek a toborzón, szerződéses katonák lehetnek. Ha nem fogadják el az állásajánlatot, hónapokra kiesnek a közfoglalkoztatotti rendszerből, elveszítik mostani munkájukat” – írja a Kisalföld. A szerkesztőséget több olyan, közfoglalkoztatásban dolgozó kereste fel, aki behívólevelet kapott a honvédségtől. A „szerencsés” kiválasztottak között van egy 46 éves férfi, aki már egészségi állapota miatt fiatalon sem volt alkalmas katonának, illetve egy huszonéves, ötvenkilós nő is, aki jelenleg bruttó havi 67 500 forintért dolgozik egy önkormányzatnál kulturális közfoglalkoztatottként. A Magyar Honvédség egyébként közleményben cáfolta, hogy kötelező lenne a szolgálat vállalása, azonban a szabály szerint azt, aki nem fogadja el a felajánlott munkát, 90 napra kizárják a közmunkából. De hát ki ne akarna katona lenni, ha jobban fizet, mint a közmunka? „A MH hosszú távú és biztos munkalehetőséget kínál a közfoglalkoztatotti programban dolgozók számára, míg a közmunka csak egy ideiglenes állapot. Aki megfelel az elvárásoknak és követelményeknek, a közfoglalkoztatotti bérnél jóval magasabb fizetést kap” – érvel a honvédség.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI


Folytatódó borzalom

Vasárnap éjjel egy 27 éves szíriai férfi robbantott a bajorországi Ansbachban, az öngyilkos merényletben egyedül az elkövető vesztette életét, tizenketten sérültek meg, három embernek súlyos az állapota. A férfiról azóta kiderült, hogy korábban menedékkérelemmel fordult a német hatóságokhoz, azonban kérelmét visszautasították, viszont a szíriai állapotok miatt nem toloncolták ki. Joachim Hermann bajor tartományi belügyminiszter egyelőre nem tudja, hogy miért nem kapott annak idején a férfi menekültstátuszt, továbbá az sem világos még a hatóságok számára, hogy a merénylő csak magával akart végezni vagy másokkal is – a hátizsákjában mindenesetre annyi robbanóanyag volt, amennyi elegendő több ember meggyilkolására is.

Para a pályaudvaron

Ma délelőtt lezárták a Keleti pályaudvart egy gyanús csomag miatt; a tűzszerészek tették a dolgukat, a MÁV nem igazán, ugyanis beszámolók szerint nagy volt a fejetlenség az órákig üresen álló pályaudvar előtt, mert sem a rendőrség, sem a MÁV munkatársai nem tájékoztatták a forgalmi változásokról és a lezárásról az utazóközönséget. Az ottfelejtett csomag egyébként semmi veszélyeset nem tartalmazott, csak egy hangszórót találtak benne.

A Vár után vodkagyár

Mától nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek számít vodkagyárat építeni. „A kiemelt jelleg azt eredményezi, hogy a beruházással összefüggésben, a közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntések – fellebbezésre tekintet nélkül – végrehajthatók. Ezen túlmenően az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, a településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni és a településképi bejelentési eljárásnak sincs helye” – írja a Napi.hu. Az AlcoWorld Zrt. vodka- és likőrgyár beruházása mellett a Budavári Palota rekonstrukciója is megkapta ezt a státuszt, ami láthatóan csak arról szól, hogy egyetlen szakmai szerv se dumálhasson bele abba, amit Orbán akar.

Gyász

73 éves korában meghalt Szegedy-Maszák Mihály, az ELTE BTK professor emeritusa, az összehasonlító irodalomtudomány kutatója. Egy öt évvel ezelőtti interjúval emlékezünk rá.

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.