Orbán Ráhel nagy napján új fokozatba kapcsolt a kormányzati rablógépezet

  • narancs.hu
  • 2016. február 10.

Hírnarancs

Benyújtották a lopássegítő törvényt, Vona és Simicska találkozott, újabb nemzeti konzultáció jön, nem hisznek a kormánynak a tanárok. Nagyon durva napunk volt, híreket mondunk.

A Nyugodt Lopás Birodalmába vezető út

A 444 szúrta ki, hogy a postai szolgáltatásokra vonatkozó, ártalmatlannak tetsző törvénymódosítás milyen pusztító folyamat kezdete lehet. Németh Szilárd tegnap benyújtott irománya ugyanis lényegében kiveszi az infotörvény hatálya alól a postát. „A korlátozás önmagában még nem teszi semmissé a közérdekű adatokról szóló törvényt, de nagyon úgy tűnik, hogy ez csak egy folyamat első lépése. Információink szerint ez csak amolyan főpróba, egy kevéssé szem előtt lévő állami céggel kezdve a sort. A Fidesz, tartva a tiltakozáshullámtól, nem általában készül eltörölni a törvényt, hanem ágazatonként vonhatja ki a különböző fontos cégeket a hatálya alól.” Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem tudhatnánk meg szinte semmit arról, mi történik a pénzünkkel, márpedig ez még a mostani helyzethez képest is új szintet jelentene. (Részletek erre.)

false

Fotó: Németh Dániel

Sofőrszolgálat

Két fideszes képviselő strómanként használta a sofőrjeit, hogy azok földeket vegyenek nekik – állítja Gőgös Zoltán. A korrupció új mélységei felé tartó, gyönyörű történetet röviden itt vázoltuk.

A tanárokat nem lehet átverni

A miskolci Herman Ottó Gimnázium országos tiltakozásához csatlakozott iskolák nem fogadják el a kedden összeült köznevelési kerekasztalt. Bár a Herman igazgatója kedden pozitívan nyilatkozott a kerekasztalról, a Tanítanék Mozgalmat támogató 737 iskola képviselői valódi rendszerszintű változást akarnak és teljesen új közoktatási törvényt. A Tanítanék Mozgalomhoz csatlakozott intézmények képviselői közös levelükben azt írják: az oktatási kerekasztalon történt egyeztetés nem az érdemi tárgyalásokra, hanem a közvélemény lecsendesítésére és a szombati tüntetés ellehetetlenítésére irányul – írja az Index. A szombati tüntetés iránt mindenesetre folyamatosan nő az érdeklődés.

Az osztrákok bántják Paksot

Az osztrák érvek szerint Paks 2 esetében „nem megtérülő technológia használatának támogatásáról” van szó, amely „a belső villamosenergia-piacon versenytorzító hatáshoz vezethet”. Így előfordulhat, hogy a megújuló energiaforrást előállító, ezáltal költséghatékonyabb energiatermelők nem tudnak piacra jutni, vagy kiszorulnak onnan. Ausztria fellép az atomerőművek létesítésének bármilyen támogatásával, valamint a nukleáris energia előállításával szemben – közölte Reinhold Mitterlehner gazdasági miniszter a tárca szerdai közleményében az MTI szerint. A PM közben arra buzdít, hogy küldjünk levelet az Európai Bizottságnak Paks 2 ügyében.

Nem csak ők vetítenek

Nem csak ők vetítenek

Fotó: MTI

Ön támogatja, hogy az ország meg tudja védeni magát a terroristáktól?

Hamarosan ehhez hasonló kérdéseket találunk majd a postaládában. A vs.hu ugyanis kiszagolta, hogy „újabb nemzeti konzultáció indítására kér – és biztosan kap is – támogatást a kormány a Fidesz és a KDNP szerda este kezdődő, háromnapos lillafüredi frakcióülésén”.

Simicska és Vona

A Fidesz egyik kedvenc, miniszterelnöki szinten hangoztatott elmélete, hogy a Jobbik mögött Simicska Lajos áll. A gazdag napot záró vs.hu írta meg azt is, hogy novemberben a Magyar Nemzet zárt körű rendezvényén – konkrétan az A38 hajón – találkozott Simicska és Vona. A Jobbik elnöke így emlékezett a jeles eseményre: „A közönség soraiban Simicska Lajos is jelen volt, akit a a vitaest házigazdája kísért oda az asztalunkhoz a vacsoraszünetben és bemutatott bennünket egymásnak. Az asztalnál ülő vendégekkel – köztük Volner Jánossal – közösen röviden beszélgettünk a nagyvállalkozóval, amelynek során Simicska Lajos elmondta a saját olvasatát az Orbán Viktorral és a Fidesszel való szakítás okairól.” Vona szerint Simicska durva dolgot mondott, és nem cseréltek számot.

Két örömhír Orbán Ráhelről

Orbán legidősebb lánya, Ráhel (27) jelentette be a családnak, hogy kisbabát vár, 4-5. hónapban van a kismama. A kormányfő kitörő örömmel vette tudomásul a hírt, amelyet azonban abszolút magánügyként kezel – írja a Blikk, amely valahogy mégis megneszelte a dolgot, mint oly sokszor már Orbán Viktor családtörténete során.

Orbán Ráhel és Tiborcz István

Orbán Ráhel és Tiborcz István

Fotó: MTI

Délelőtt pedig a hvg.hu írta meg, hogy Orbán Ráhel részt vett egy szűkkörű megbeszélésen, ahol Rogán Antal ismertette az új nemzeti turisztikai stratégiát. És hogy miért pont őt hívták meg? A csodálatos indoklást lásd itt!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.