A 168 Óra és a Neokohn.hu tulajdonosa megvette a Pesti Hírlapot kiadóját

  • 2020. július 10.

Interaktív

Egy cégbe kerül a két hetilap.

A Media1 szakmai portál információi szerint terjeszkedik a Brit Media: a 168 Óra, a 168ora.hu és a neokohn.hu taulajdonosa ugyanis megvette a Pesti Hírlapot kiadó Global Post Hun Kft.-t.

Az egyesülés után Milkovics Pál, a Pesti Hírlap eddigi tulajodnosa a Brit Media vezérigazgatója is lesz.

A két szerkesztőség már egy helyen működik.

Milkovics a Media1-nek azt mondta: a megállapodások részleteinek egyeztetése még tart, ezért korai lenne arról beszélni, hogy pontosan hány százalékos üzletrésze lesz a 168 Óra körüli holdingcégben.

Vagyis az egyesülésről szóló hírt nem cáfolta.

Milkovics a portál szerint néhány 168 Órással beszélgetett a terveiről, és felmerült, hogy szeretné, ha a lapok kiegyensúlyozottan működnének, azokat nem csak baloldali olvasók olvasnák.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.