A Facebook és a Google kiáll Hongkong mellett, a Tiktok kivonul
tiktok-5323006_960_720.jpg

A Facebook és a Google kiáll Hongkong mellett, a Tiktok kivonul

  • MTI
  • 2020. július 7.

Interaktív

A legnagyobb közösségi médiaszolgáltatók nem adnak ki adatokat felhasználóikról a kínai hatóságoknak a hongkongi nemzetbiztonsági törvény miatt a közösségi médiaszolgáltatók. A kínai kötődésű, TikTok minden tevékenységét leállítja Hongkongban.

A TikTok „a közelmúlt eseményeivel“ magyarázta a lépést. A TikTok a kínai Bytedance tulajdona, de igyekszik kommunikációjában nem hangsúlyozni kínai kötödését, miután jelenleg az egyik legnépszerűbb globális szolgáltatás. Nemrég kérte fel Kevin Mayert, a Disney előző vezetőjét, hogy vezesse a céget. A TikTok hangsúlyozta, hogy a felhasználók minden adatát az Egyesült Államokban levő szervereken tárolják, és akkor sem fognak semmit törölni, ha a kínai kormány ezt kéri.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter ennek ellenére hétfőn arról beszélt, hogy az Egyesült Államok betilthat egyes online szolgáltatásokat, például a TikTokot, mert nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint rájuk. Pár hete az Apple szoftverfrissítésének bemutatását követően derült fény arra, hogy más appok között a TikTok is képes arra, hogy kémkedjen a felhasználók után, mert a program rendszeresen hozzáfér a felhasználók vágólapjához, és lemásol mindent róla.

Hétfőn a Facebook és a hozzá tartozó Whatsapp jelentette be, hogy leállítják a kínai kormányzat adatigényléseinek teljesítését. A Telegram titkosított üzenetküldő tudatta, hogy eddig sem osztott meg adatokat a hongkongi hatóságokkal, és ez után sem fog, mindaddig, amíg nem alakul ki „nemzetközi konszenzus“ a városban zajló változásokról. A Twitter is bejelentette, hogy az új nemzetbiztonsági törvényt követően leállította a hongkongi adatigénylések értékelését és teljesítését. Nem tesz eleget ezeknek a Google sem.

Kedden az internetes konferenciahívások miatt a világjárvánnyal ismertté vált Zoom is bejelentette, hogy nem teljesíti a Hongkonggal kapcsolatos kormányzati adatigényléseket. A főleg szakmai kapcsolatépítésre szolgáló LinkedIn pedig a hongkongi rendfenntartó szervek kéréseinek teljesítését állította le. Ezek a szolgáltatások egyébként Hongkongon kívül Kína többi részén nagy részt nem is elérhetőek az internet központi ellenőrzése és korlátozása miatt.

A törvény hatásai már abban a formában is érezhetők, hogy bár a közösségi médiaplatformokat a városban még nem korlátozzák, rengeteg felhasználó már elkezdte törölni azokat a korábbi posztjait, amelyek miatt összeütközésbe kerülhetnek a törvénnyel.

Sok üzlet is eltávolította kirakatából az olyan üzeneteket, amelyek a demokráciapárti tiltakozásokat támogatták. A törvény értelmében a hongkongi hatóságok töröltethetnek minden olyan bejegyzést, amely szerintük sérti a törvény előírásait, és ezt tetemes bírságokkal is szankcionálhatják.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.