A 2013 márciusától a hét minden napján, 24 órában magyarul sugárzó adó egyik legnépszerűbb műsora a Falu világa, pedig semmi különös nincs benne – egyszerűen, eszköztelenül érdekes. A szerkesztők, Sármási-Bocskai János és Erdei Edit Zsuzsánna hol ide, hol oda mennek a vételkörzetben, Székelyszáldobostól Homoródkarácsonyfalváig, és megkérdezik a helyieket, hogy mi a helyzet. Márpedig a kontinensnek azon szegletében, amit a vételkörzet lefed, általában nem túl fényes a helyzet. Elöregedés, elvándorlás, elszegényedés és elkeseredettség van, meg némi múltba vágyás és jövőkép-nélküliség. De azért nem akar rögtön mindenki a kardjába dőlni, voltak már derűsebb adások is. A ravai riport azonban nem tartozik ezek közé.
„Minden harmadik-negyedik házban van egy vénasszony” – foglalja össze röviden egy idős hölgy a falu demográfiai struktúráját. Majd bevallja, hogy régebben nem gondolkodott azon, hogy elköltözzön innen. Ezt megbánta, de most már késő. A két egymást követő vasárnap egy-egy órányi műsorideje alatt egyetlen fiatalt sikerült megszólítani, a gazdálkodó Andrási Sándort, de még ő is elismerte, hogy rajta kívül a generációjából nem jött vissza senki a faluba. Lelkészt is csak archív felvételről sikerült előszedni, ugyanis jó pár éve már az sincs Raván, mint ahogy szervezett közlekedés és rendes telefonvonal, posta vagy felső tagozatos iskola sem. Egy másik idős hölgy mondja: „Ez a falu szép helyen van, más falu meg jó helyen.”
A műsor kétségtelenül atmoszferikus, és valami szerencsés véletlen folytán még nem is túlságosan nyomasztó. Ugyanakkor mintha a műsorkészítők nem mertek vagy akartak volna a pusztulás okai között elég mélyre merülni. Mintha túlóvatoskodták volna ezt a helyszíni szemlét, csomó kézenfekvő dologra nem kérdeztek rá, s közbeékelt kommentárokkal sem okvetetlenkedtek bele a falusiak szövegfolyamába, pedig lehet, hogy kellett volna. Az például kifejezetten zavarba ejtő pillanat volt, amikor az archívumból bevágott Csete Árpád lelkész monológját nem kommentálták egy szóval sem. „A statisztikák szerint 15-20 év múlva teljesen elnéptelenedik ez a falu – mondta 2000-ben Csete –, vagyis a magyar lakosság kihal, és a cigány lakosság veszi át a helyét.” Tehát a cigány lakosság egyenlő az elnéptelenedéssel, ők nem is számítanak falusinak, vagy hogy is van ez? Később, a május 17-i adásban aztán ismét előfordul egy hasonló jelenet, amikor Nagy Gizella nyugalmazott tanító elmondja: „Régen több mint 600-an laktak itt, ma 350-en, de annak is csak negyven százaléka magyar”, ergo ki fog halni a falu. Persze érthető, ha a helyi magyar rádióban a magyar lakosság lélekszámára fókuszálnak, de hát azért ezek így mégis elég erős kijelentések, szerkesztőért kiáltanak. Kíváncsiak lennénk például, hogy a lakosságszám fogyása egyben a demográfiai összetétel változását is jelenti, vagy egyként vándorol el minden nép Raváról? Apropó, hová lettek a németek? Mi van a románokkal? És miért nem szólal meg legalább egy árva cigány? Hiányérzetünket pedig csak fokozza, hogy a műsor hangulatától (és minőségétől) teljesen elütő zenei betétként felcsendülő nótákban azt halljuk, hogy „a cigányok sátora leégett az éjszaka, én a vajdát nem bánom, csak a lányát sajnálom…”.
Minden, a koponyánk hátsó felében mocorgó elégedetlenségünk és rossz érzésünk dacára mégis érdemes volt ezt a két órát Raván tölteni, igaz, a legerősebb érzés az marad bennünk, hogy hátha még egyszer visszatérünk a maradék kérdéseket feltenni. Ha még lesz hova és lesz kinek.
Marosvásárhelyi Rádió, május 10. és 17.
