Úgy hihettük, hogy a műfaj már kihalt: kincsvadászos-misztikus kalandfilmsorozat, némi Indiana Jones-utóízzel. Ezeken nőttünk fel, elmúltak a gyerekkorral, de nem múltak, hozott anyagból ugyan, de itt az aktuális, tavaly decemberben indított és már a második évadra is jogosított versenymű. A titkok könyvtára egész estés filmnek indult, és annak sem volt éppen világklasszis, de azért egy trilógia kikerekedett belőle. Szerettük, mert benne volt a könyvtárak könyvtárának misztikuma és Noah Wyle kedves botladozása is, igaz, Alföldi szinkronhangja nélkül. Ezt a bájos butáskodást viszik tovább sorozattá bővített kiadásban is.
A dupla epizódos pilot egész estés film is lehetne, a várva várt negyedik rész. Viszont a dolog nem áll meg, a könyvtáros Wyle csapatot épít maga köré, majd jól indokolt csavarral eltűnik a sztoriból, hogy néhány epizódonként felbukkanhasson az ő rajongói nagy-nagy örömére. A többiek eközben lezavarnak egy kalandsorozatot: kis misztikum, sok helyszínelés, profilozás. A hősök közt ott a hiperfurcsa zseni, a szemtelen tolvaj és a laza prof – sorolhatnánk még, csupa ezerszer használt figura. A színészek magabiztosan hozzák a műfaji sztenderdeket, de tovább nem visznek semmit. A filmekben megszeretett bájos humor megmaradt, az egész egy afféle szórakoztató semmiség. A baj csupán annyi, hogy a kilencvenes évek nosztalgiáját nemcsak a műfaj maga, de az effektek sufnituning jellege is növeli. Kis pénz – kis trükkök. Olyan ez, mint fejünket fogva újranézni tinédzserkorunk kedvenceit: belepirulunk, de azért szeretjük.
Az RTL II műsorán
