Amikor Sztupa és Troché végrehajtották a szagcserét, maszekoltak is egy kicsit. Persze a szagcsere is a komcsik ármánykodása volt, a PB úgy döntött, kiterjesztik a „Kígyótojás” fedőnevű akciót, aminek kábé az volt a lényege, hogy indokolatlan útfelbontásokkal, házkiürítésekkel, folyamatos leltár miatti zárva tartással nyüstöljék a lakosság, mert azok így mondták, a lakosság idegeit, mert a nyüstölt idegzetű pára
az csak eldöglik, ha teheti, s hálás minden percnyi csendért. Az nem forradalmaz, az, kérem, ki van purcanva. Óvári et.-nél miniszterhelyettesek és KB-tagok előszobáztak, de Sztupa és Troché akadálytalanul loholt át közöttük Bakalárné farvizén. Szagcsere kell, fiúk, én sem örülök neki, de elfogadom, nyilván megértitek ti is; teljes, mindenre kiterjedő szagcsere. Először a fővárosban, s rögtön utána vidéken is. Mindennek meg kell változtatni a szagát vagy az illatát, ehhez nem én értek. Úgy tetszik érteni, hogy a Vörös Moszkva kölninek legyen holnaptól Givenchy-illata, kérdezte Troché. Fiatalok vagytok, bolondoztok, mondotta a sajtnevű PB-tag, s valami mosolyt is kipróbált rajtuk (ami inkább nem jött be). Nem, bazdmeg, nem úgy értem, hanem úgy, hogy a Dodi kölninek szarszaga legyen, úgy értem, kis rohadék. Troché nem vette fel a kioktatást, csak annyit mondott: Ja. S még hozzátette, az drága lesz. Óvári már oda sem figyelt, a páncélszekrény zárjával babrált. Így Troché kifejezetten a hátának mondta, hogy plusz a költségek. Másnapra Sztupa kifejlesztett egy eszközt, amit a küldetés fontossága miatt a közkedvelt népi hangszerről szagpannak nevezett el. A szagpan úgy nézett ki, mint egy szappan, csak nem volt szaga. Ellenben szerfelett hatékonyan szívta magába a szagokat, alaposan bedörzsöltél vele egy lovat, máris istállóban érezte magát tőle az egész Népstadion. Troché azt mondta, jó lesz, csak nem túl hatékony, mert ebből vagy ezret le kéne gyártatni a Caolánál, s aztán behívni az Ifjú Gárdát, hogy kommunista szombaton álljanak neki lecsutakolni vele a várost, de akkor rögtön kimenne a nép közé, hogy miben sántikálnak ezek a disznók. Nagyobb szagpanra lesz szükségünk, és mobil alkalmazásúra, egy szagpantankot kell kifejleszteni, járja a város, hogy a kenyérboltra téglagyári szagot, a virágüzletre meg csónaklakkszagot szerkesszen. Sztupa vállat vont, legyen szagpantank vagy szagpankombájn, az nem annyira feltűnő. A tévé nem feltűnő, hanem eltűnő, nézzük.
Pénteken (15-én) ebédre az AMC leadja a posztfordiánus westernek egyik legjobbikát, John Sturges életművének gyöngyszemét, a Fegyverek óráját, ami ugye az OK karámnál történt skandalumot és folyományait tárgyalja. S az jön ki belőle, hogy Wyatt Earp (J. Garner) és Doc Holliday (J. Robards) már távolról sem azok a gáncs nélküli lovagok, akik épp John Ford Oh, te drága Klementinájában voltak (jól van, tudom, hogy ezt a címet a Foxi Maxi adta), hanem két pszichopata köcsög, akik arra használják a törvényt, hogy a nevében kövessék el a szemétségeik zömét. 1967-et írtunk, az a kor is elmúlt, a kilencvenes évektől megint a régi hülyeségeket böfögi fel mindenki Kevin Costnertől a mi Andynkig. Este tizenegy után David Cronenberg leszállóágának (ha ez nem lenne annyira eufemisztikus) egyik terméke, az Easter Promises – Gyilkos ígéret lesz a Coolon, vagy inkább az unkúlon.
Szombaton Nicholas Nickleby ugyancsak ebédre a Film Mánián, olyan szereposztásban, hogy magam alá piszkítok a gyönyörtől.
Vasárnap, ha már így beleragadtunk a westernekbe, megnézhetjük délután A hét mesterlövészt a Cinemaxon (szintén Sturges, ugyebár). Este pedig a Dunán megjelenik a francia zsarufilm John Sturgese,
Jacques Deray, csak hát az ő Fegyverek órája az a Zsarutörténet, amit múlt héten adtak, ez a mai Pierrot
és bandája még A hét mesterlövésznek sem megy el, legyen csak a Joe Kidd polcán, azzal is eggyel feljebb van a kelleténél.
Csütörtökön az isteni Lollo konkrétan paradicsomlevest játszik a Jó estét, Mrs. Campbell! c. filmben, de milyen jól adja! A tévé is mehet a levesbe!
