Az Index szétverése után az olvasóktól kérne pénzt az Indamédiához tartozó blog.hu

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 11.

Interaktív

„Hiszünk benne, hogy a civil tartalomgyártás hasznos és fontos.”

Ahogyan arról mi is korábban beszámoltunk, az Index szétverése után a blog.hu tartalmaival töltenék fel a portál címlapját – mivel a teljes szerkesztőség felmondott, új embereket pedig még jelenleg is keresnek.

Blogposztokkal töltik fel az Index címlapját

Az újságírók távozása miatti "átmeneti időszakban" blogposztokkal szórják majd tele a címlapot. Blogposztokkal is fel fogják tölteni az Index.hu főoldalát - ez derül ki a blog.hu gépházblogjának friss bejegyzéséből. Az inda.blog.hu-n megjelent poszt azt jelenti be a blog.hu-n író bloggereknek, hogy az Index szerkesztőségében zajló "komoly változások" "egyik hozadéka most, hogy lehetőség nyílt arra, hogy a blog.hu-s tartalmak az Index címlapon blogketrecen kívül is megjelenjenek".

A 444.hu szúrta ki, hogy az Indamédia portfóliójába tartozó blog.hu közösségi finanszírozásba kezdene. Az Indamédiát még idén márciusban vásárolta meg a NER köréhez tartozó Vaszily Miklós és ezen a cégen keresztül érkeznek az Indexhez a portál hirdetési bevételei. A blog.hu pénzgyűjtési felhívása már nem érhető el nyilvánosan, miután a 444.hu kérdezősködni kezdett. „Hiszünk benne, hogy a civil tartalomgyártás hasznos és fontos. A fennmaradáshoz viszont szükségünk van Rád és a támogatásodra. Telis-tele vagyunk új ötletekkel és célokkal, viszont a megvalósításuk nehezebb, mint valaha” – áll a kampány szövegében.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.